Egy ideje nem hallottunk a Firewatchról, de most megnézhetjük a játék kezdő jeleneteit, és azt is, hogyan néz ki játék közben az elég egyedi rádiós mechanizmus.
A túl sok konyhasó fogyasztása szívbetegséget okozhat, de van egy olyan előnyös oldala is, amivel eddig nem foglalkoztak, valószínűleg a szervezet ősi védekezése a baktériumok ellen.
Igen látványos frissítést kapott a labdarúgás legjobb és legfrissebb statisztikáival szolgáló Stats Zone, az Androidra és iPhone-ra is ingyen letölthető alkalmazást így az eddigieknél is jobban ajánlott használni a szurkolóknak.
Megfosztották díjától a szervezők az idei World Press Photo verseny egyik kategóriájának győztesét, miután bevallotta, hogy fotósorozatának egyik darabja nem abban a belga városban készült, ahol azt korábban állította.
Jogerősen kényszergyógykezelésre ítélték a kulcsi gyilkosságok elkövetőjét, a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett végzésében helybenhagyta a Székesfehérvári Törvényszék döntését a kónyi férfi ügyében.
Az ukrán kormány rontotta az idei évre vonatkozó gazdasági előrejelzését: legrosszabb esetben akár 11,9 százalékkal is csökkenhet a bruttó hazai termék.
A hétvégén többször kisüthet a nap, jellemzően száraz lesz az idő. Ezzel együtt viszont néhány fokkal le is hűl a levegő: a leghidegebb órákban akár mínusz 5 Celsius-fok is lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-vel.
Sokan hajlamosak arra, hogy a közeljövőben jelentkező előnyökért rosszabb feltételeket vállaljanak hosszú távon. Az új szabályok szerint viszont van idő a mérlegelésre.
Amikor a barátnőm kislánya három héttel a kiírt időpont előtt megérkezett, nagyon irigyeltem. Az utolsó hetek ugyanis számomra már kifejezetten terhesek voltak. Szó szerint. Nem tudtam lehajolni, aludni, minden nap újabb és újabb ...
A Start-programra 2013-ban 132, míg 2014-ben 231 milliárdot költöttek, az idén pedig már 270 milliárd forintot irányoztak elő, így a Belügyminisztérium szerint nem igaz – amint azt lapunk csütörtöki számában több polgármester is jelezte –, hogy 2015-ben csökkenni fog a közfoglalkoztatottak száma.
Ints búcsút az ízületi fájdalmaknak olcsón, egyszerűen és hatékonyan! Szereted a cikkeinket? Támogass egy lájkkal! Köszönjük ! Az ízületi gyulladások kortól és nemtől függetlenül bárkinél előfordulhatnak. Amennyiben nem krónikus p...
A hétvégén többször kisüthet a nap, jellemzően száraz lesz az idő. Ezzel együtt viszont néhány fokkal le is hűl a levegő: a leghidegebb órákban akár mínusz 5 Celsius-fok is lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az országos, középtávú előrejelzés szerint pénteken hajnalban a délkeleti tájakon lehet még néhol jelentéktelen havas eső, hószállingózás. Napközben az ország legnagyobb részén több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. Ezzel együtt viszont sokfelé megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 3 fok között alakul, a szélcsendes helyeken azonban ennél hidegebb lesz. A legmagasabb hőmérséklet 7 fok körül várható.
Szombaton túlnyomóan derült, napos időre lehet számítani, csapadék nem várható. Többfelé élénk, helyenként erős lesz a szél. A leghidegebb órákban mínusz 5 és 0 fok között, napközben plusz 6-10 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap eleinte túlnyomóan derült, napos idő lesz. Majd főként északnyugaton, nyugaton többször megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A minimumhőmérséklet mínusz 5 és 0, a maximumhőmérséklet 8-11 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.
A szerbiai hidrometeorológiai intézet előrejelzése szerint a hétvégén -1, -2 Celsius-fok lesz a legalacsonyabb hőmérséklet, míg a nappali legnagyobb hőmérséklet 7-8 Celsius-fok körül alakul.