Valamint a zárt a középhangot képez a nyílt ă és o között, úgy a zárt

ě középhang a nyilt e és ö között:

A zárt a létezését a gyökökben föntebb már érintettük. A viszonyragokban és képzőkben

ezt nehezebb meghatározni; mindazáltal a magyar hangrend párhuzamos tulajdonságánál fogva némileg

gyaníthatjuk, hol és mikor van helye. Ugyanis köztudomásu dolog, hogy vannak úgy nevezhető háromágu

viszonyragok és képzők, melyek a vastaghangu szókhoz o-val, a vékonyakhoz ě-vel vagy

ö-vel járulnak, mint:

Továbbá azon sem kételkedhetünk, hogy bizonyos viszonyokban a vastaghanguak nyílt ă, a vékonyak nyílt e hangokkal ragoztatnak és képeztetnek.

Ugyanis ha e példákat tekintjük:

e kétféle ragozás öszveállításából eredtek ezen ötágu ragozási csoportok, melyeket bizonyos ragok és képzők alkotnak, u. m.:

Úgyde e példákból kitünik, hogy hangrendi párhuzamban a nyílt vastag ă-nak a nyílt vékony e, a gomolyú vastag o-nak a gömölyű vékony ö felel meg szabatosan; de az ě-nek megfelelő mélyebb hang a fentebbiekben nem létezik. Tehát kell lenni e ragokban oly a hangnak is, mely a nyilt ă és o közötti hézagot betölti, (valamint a nyilt e és ö közötti helyet betölti a zárt ě). Ez pedig nem más, mint azon zárt a, melynek létezését a gyökökben már föntebb kimutattuk. És valóban, ha tisztább magyaros kiejtésre figyelünk, azt bizonyos szókhoz járuló ragokban és képzőkben észre kell vennünk, milyen a hosszu á után következő rövid a pl.:

s tulajdonképen nem öt, hanem hatágú ragozási-csoportot kell felállítanunk:

 
                hal-ăk  tál-ak  sor-ok,
     vastag     hal-ăs  tál-as  sor-os,
                hal-ăm  tál-am  sor-om,
 
                fej-ek  szěr-ěk tőr-ök,
     vékony     fej-es  szěr-ěs tőr-ös,
                fej-em  szěr-ěm tőr-öm.

Egyébiránt a zárt ě-re nézve megjegyzendő, hogy midőn a gyökben is megvan: ekkor, mint a terjedtebb szokásnak tetszik, vagy a mondatbeli széphangzat igényli (a sok e kikerülése végett) ö-t használhatunk helyette, s ilyenkor a ragozás is hozzá alkalmazkodik pl. pěr, pěr-ém- pěr-ěd, pěr-ěk, pěr-ěs, vagy: pör, pör-öm, pör-öd, pör-ök, pör-ös. Máskép áll a dolog a viszonyragok és képzőkre nézve, melyekben az ě az ö-vel fél, az o-val egész ellentéti viszonyban áll, t. i. bizonyos esetekben ö és ü, után közvetlenül ö, a többi vékonyhangok után ě járul, pl. tör, tör-ök, tör öm, tör-tök, tördel-ěk (nem tördel-ök), tördel-těk (nem tördel-tök), töre-kěd-ěm (nem töre-ködöm); tehát a viszony magokban a zárt hangú alakulásokban háromágu, ilyformán:

 
     dolg-oz-ik     éh-ěz-ik        ölt-öz-ik,
     úr-kod-ik      kér-kěd-ik      őr-köd-ik,
     fanyal-og      enyel-ěg        füstöl-ög,
     rop-og         csěp-ěg         zöp-ög,
     idom-os        idv-ěs          üdv-ös,
     lát-ok         vet-ěk          üt-ök,
     bokr-on        kert-ěn         ökr-ön,
     fodr-om        vědr-ěm         gödr-öm,
     kotr-otok      pědr-ětěk       gyötr-ötök,
     kotor-tok      pěděr-těk       gyötör-tök.

Ezen és hasonló viszonylatokban ě helyett ö-t írni annyi volna, mint nyelvünk hangrendét megzavarni, s nyelvünket egy sajátnemű alkotó hangjától megfosztani. Ezt tennök pedig, ha így írnánk és beszélnénk: vereködik, enyelög, csěpög, pězsög, idvös, vetök, vettök, vetítök, kertöm, embörök, selyöm, szerelöm, hegyöz, szentöl stb.

A tájejtést nem szabad a közösen elfogadott simább nyelv rovására feltolni. Az ly-et is a hanyag nyelvszokás majd j-vel majd csupasz l-vel pótolja, de azért a szabályos tiszta beszédben és írásban a szónok, szavaló, szinész, író ovakodni fog ily különcz és a széphangzatot sértő kiejtésektől.