Az Egyesült Államok születésének 238. Évfordulóját ünnepeltük július 4-én, ilyenkor barbekjún sütött húsok ínycsiklandozó illata árasztja el a környéket. Barátainknál voltunk, ahol finom hamburger és hot dog volt sütve, igaz, mi cheeseburgert ettünk, rá frissen szeletelt hagymát és paradicsomot tettünk a zsemlén lévő ketchup és mustár tetejére.

Az utóbbi hetekben már vigyázok arra, hogy mit fogyasztok, ezért a zsemle felét általában otthagyom. Mióta Las Vegasba költöztünk, felszedtem cca. 20 fontot, azelőtt sem voltam túlzottan sovány, de legutóbbi orvosi felülvizsgálatom, a súlyomat illetően negatívan sikerült, mindennek tetejébe jött még az is, hogy feleségem is megtudta az eredményt. Azóta kemény diétán, pontosabban fogyókúrán vagyok, napi háromszori étkezés, ezekből is kis adagok, kenyér és pasta mellőzve, főként fehér húsok és a halak a megengedettek. Rajtuk kívül sok saláta és a zöldség, ha nassolni van kedvem, nyers sárgarépát, zellert és gyümölcsöket majszolok a megszokott kolbászok helyett.

A Chicagóból áttelepült Rontó Sándor és Borika kertjéből előbb rengeteg sárga-, később ízes őszibarackot kaptunk, soha nem gondoltam, hogy a nevadai sivatagban ilyen finom gyümölcs terem. A szőlő később érik majd, bizonyára abból is kapunk kóstolót, feleségem a bogyiszlói paprikához hasonló, fehér-sárga színű méregerős paprikát visz cserébe, amelyek a helyi mexikói üzletekben kaphatók, Rontóék ebből készítik a könnyfakasztó, magyaros lecsót.

A restaurantok közül a közeli Outback Steakhouse volt az egyik kedvenc helyünk, ahol ragyogó cheesburgert kaptunk és hozzá édes krumliból készült friest. Most ez is kimarad, de sebaj, a slankabb alkatért szenvedni kell. Nem panaszkodom, feleségem kitűnően főz, talán az volt az egyik oka az elhízásomnak, a másik pedig az, hogy mindig kicsit többet ettem, mint kellett volna. A szép időknek most vége van, azért talán egy-két alkalommal lehet majd pihentetni a diétát. A napi alkoholbevétel is szünetel, a kora esti skót whiskey szódával- koktél is elmaradt, amint a kupica, finom magyar pálinka és Unikum fogyasztása is a múlté. Kíváncsian várom az eredményt.

A júliusi négynapos weekend első eseményei pénteken zajlottak, a Függetlenség napján az ünnepségek már koradélután kezdődtek, majd az esti órákban tűzijátékkal értek véget. Mi a feleségemmel kettesben, itthon néztük a tévét, Washingtonból közvetítették az a bámulatos műsort, amelyen az idős – 77 éves – Frankie Valli is fellépet. A műsor végén a tűzijáték igazán csodálatos volt, azután átkapcsoltak New Yorkba, de az már nem sokat adott hozzá az előbb látottakhoz. Ugyanekkor kezdődik a helyi monszunszezon, ami július elejétől szeptemberig tartja váratlan viharaival izgalomban az USA délnyugati államaiban élőket.

Két évvel ezelőtt, egy kora szeptemberi napon ültem a laptopom előtt, amikor az előttem lévő ablak elsötétült, majd villámlásokat láttam ezeket követte a gyorsan jött mennydörgés, majd viharos eső verte az ablakot.

Ez idáig csak könyvben olvastam a monszunról, akkor először életemben tapasztaltam, hogy mit is jelent. Két évvel ezelőtt a világsajtót is bejárta a mindent elöntő vízáradatról szóló tudósítás, itt persze nem volt olyan nagy újság.

A Las Vegas-iak megszokták már az áradást. A lefolyóárkok megoldják a víz elvezetését, azért vannak könnyelmű autósok, akik gondolkodás nélkül nekimennek a vízzel árasztott utcáknak, közben meglepetéssel tapasztalják, hogy a kocsi nem csónak, sokszor helikopterekkel kell kimenteni az embereket. 2012-ben hosszú beszámolót írtam a monszunviharról, visszatérő téma ez itt helyben, bár a levezető csatornák egyre jobban megoldják a problémát.

Ma, július 9-én már alig van szó a viharról, de a csend csak napokig van, azután újra jön a csihi-puhi. Június végén monszunként érkezett a brazíliai focivébé, amelyet azután itt is nézhettünk Las Vegasban, ahol a tévéközvetítések időpontja sokkal jobb, mint Magyarországon. A késő délelőtti meccseket a kora délutáni közvetítések követték, délután 4-kor már a büntetőrúgásokkal végződött mérkőzések is befejeződtek.

Magyarországon élő barátaim panaszkodtak, hogy bizony sokszor a hajnali órákban értek véget az izgalmas meccsek. De nem akarok belekotnyeleskedni a sportrovatba, Balás Róbert szerkesztőnk szakértő tollából pontos információkat kapnak az olvasók, jómagam viszont Amerikából más szemszögből nézem a vébét, annak dacára, hogy évek óta nem járok futballmeccsre. Kivételt képez a Las Vegas-i Árpád-kupa, amit szeptember végén játszanak itt a csapatok már lassan húsz év óta.

Azelőtt a '70-es években a Chicago Sting mérkőzéseit követtem, hetente írtam beszámolókat az egykori Chicagó és Környéke című hetilapban. 1981-ben még Torontóba is elmentem arra a bajnoki döntőre, amelyet a Sting csapata nyert meg, a New York Cosmos ellenében. Azóta keveset jártam meccsekre, a tévéközvetítések sem érdekeltek különösen. A Bajnokok Ligája végküzdelmeit azért baráti társaságban megnéztem, amint az 1994-os világbajnokság mérkőzéseit, főként azokat, amelyeket Chicagóban, a Soldier Field nevű pályán játszottak.

Azóta kevés meccset láttam, de azért múltam folytán szakértőnek érzem magam. A brazíliai vébét követően ez, bevallom, megkérdőjelezhető. Kezdjük ott, hogy meglepőnek találtam a kisportolt, kigyúrt felsőtestű játékosokat, a trikó csak úgy feszül a izmos alakokon. Szokatlan volt ez nekem, régen főként a combok voltak feltűnően izmosak. Puskás és Kubala combjaira emlékszem, a felsőtestek a focistáknál nem voltak különösek. Ez is mutatja, hogy más a mai foci, mint a régi. A játék is sokkal keményebb, sok esetben durvább, és a focisták kifejezett atléták. A test-test elleni játékban sokkal több a megengedett könyörtelenül durva elem, mint annakidején, amikor még állandó nézője voltam a mérkőzéseknek.

Súlyos sérülések voltak régebben is, de nem ilyen mértékben. A becsúszó szerelést Magyarországon még az '40- es évek végén, a Ferencváros Rudas Ferenc nevű jobbhátvédje kezdte használni, de akkoriban előbb a labdát kellett elrúgni, nem pedig az ellenfél játékosát. A jelenlegi szabályok a hátulról való becsúszást is engedélyezik, azelőtt azért kiállítás járt, mostanában a sárga lapokat is a zsebünkben tartják a bírók, még a nyilvánvaló szabálytalanság miatt is ritkán használják. A másik eset, amiről szót kell ejteni, a megjátszott sérülések, a pályán haldokló sértett, rövid ápolás után vígan rohangál tovább.

Ez főként a dél-amerikai játékosokra jellemző, de mások is előszeretettel színészkednek. Itt is a sárga lapos büntetés vethet véget a színészi produkcióknak, vagy pedig a sérült játékosnak 5-10 percre el kellene hagyni a játékteret. Mindjárt kevesebb lenne a fájdalmas fetrengés, bár kétségtelen, hogy a csontot ért rúgás fájdalmas tud lenni. A hollandok kiváló csatára, Arjen Robben állandó jelleggel dobálja föl magát, majd a bíróra néz elítélően, várva az ellenfélnek kiosztott sárga lapot. A mexikóiak ellen volt egy ilyen repülése, amiért a bíró büntetést ítélt. Szerintem jogtalanul. A lesszabály eltörlésével is érdekesebb lenne a játék, több gól születne meccsenként, az unalmas 0-0-ás mérkőzések, színesebbé válnának.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azonban nem változtat a szabályokon, így el kell viselni a kevés gólos találkozókat. Továbbá újdonságot jelentettek számomra a színes cipőket viselő játékosok, az én időmben minden focicsuka sötétbarna vagy fekete volt, most a pirostól kezdve a sárgán keresztül mindenféle színt lehetett látni. Láttam olyat is, hogy az egyik cipő más színű volt, mint a másik, de ez nem tett hozzá semmit a játékhoz. A torna elején hullottak a gólok, azután szépen unalmassá váltak a mecscsek, a gólnélküli mérkőzések végén kétszer tizenöt perces hosszabbítás következet, majd a büntetőrúgások döntötték el a mérkőzést.

Nem csoda, hogy a labdarúgást nem kedvelik Amerikában. Bár ez most jelentősen változhat, hiszen az Egyesült Államok csapata Belgium ellen vérzett el a legjobb tizenhat között. Jómagam a Magyarság többi dolgozójával együtt, két hétre leteszem a lantot, jó megérdemelt szabadság jön, majd augusztus közepén találkozunk.

Megjelent: 2014. Július 26. -30. szám - Magyarság -9. oldal