Szathmáry nagyapám pár héttel 75. születésnapja után felakasztotta kétcsövű vadászpuskáját az ebédlőszoba falán függő, zöld posztóval bevont „fegyvertáblára”. Többé nem nyúlt hozzá. Pár napig a padláson matatott régi, poros lópokrócokkal letakart utazóládák, nagy „kufferek” tetejét nyitogatta. Sok izgalmas, érdekes cókmókot szedett ki és mikor mindent visszarakott, akkor behúzódott a szobájába egy kis üveg varrógép-olajjal; nagy, puha rongyokkal és egypár apró szerszámmal, harapó- és csípőfogókkal.
A vászon válltáskából horgászfelszerelést szedett ki, azt kezdte olajozni, porolni, tisztogatni. Valamikor, még a huszas években vette — azt hiszem, Angliában, de nem emlékeztünk rá, hogy valaha is használta volna.
De amint az első barka kidugta bársonyos fejét a Palotai patak partján, ott, ahol a Fóti úton, az olajgyár mögött keresztezte a híd alatt az utat, azt mondta egy vasárnap délben ebéd után Pista öcsémnek, meg nekem — na gyertek fickók.
És megindultunk. Jó órába tellett, míg megérkeztünk ahhoz az apró pocsolyához, melynek hivatalos neve az volt, hogy „Fóti tó”. — Bizony így hívták még a helyi térképen is, melyet Darázs Sándor főszerkesztő és laptulajdonos, a „Rákospalota és Vidéke” kiadója és nyomdásza nyomtatott helyi használatra.
A Fóti tó gazdája szívesen fogadott minket, még abból az időből ismert bennünket, amikor nagyapám és barátai nagy területet béreltek a fóti határban róka, nyúl és fácán, meg vadkacsa vadászatra. Amíg mi majszoltuk a tavaly ősz óta szénában őrzött téli almákat egy darab mákos-almás rétessel, a palotai palócok országos hírű rákosvidéki csemegéjével, addig nagyapánk horgászbérletről, beetetésről, tükörpontyról, meg egyébről beszélgetett, méghozzá jó sokáig.
Már rögtön kézmosás után vacsorához ülhettünk, mikor hazaérkeztünk.
Nagyapa örömmel mondta el, hogy horgászbérletet váltott a Fóti tóra és most már gyakran fogunk halat enni. Így is lett. Attól kezdve, amikor csak lehetett, kijártunk a Fóti tóra nagyapával és Pista öcsémmel egy terebélyes fiatal fűzfa tövéhez, ahol elég hely volt hármunknak egy nagy fatönkön. Otthon nagymama jó kemény puliszkát főzött sárga, őrölt takarmánykukoricából. Ebből csinálta nagyapa az apró, alig mogyorónyi kis „galacsinokat”, melyeket gondosan rátűzött a horogra.
A fűzfa előtt, kint a tavon „beetetett”. Ez a művelet abból állt, hogy egypár hétig minden délután úgy öt óra tájban kiment kerékpáron a tóhoz, leült olvasni a fűzfa alá a nagy tönkre és 5-6 percenként bedobott egy kis maréknyi puliszka galacsint (apró, tarhonyánál alig nagyobb gombóckákat) a tóba. De úgy, hogy mindig ugyanarra a területre szóródtak a galacsinok. Attól kezdve semmi baj sem volt, ha ő iment horgászni, mi meg vele mentünk pecázni. Mert mi bizony csak pecáztunk akkoriban. Még otthon az udvar végében vágott nekünk egy-egy hosszú, egyenes eperfaágat, annak a vékonyabb végére mi jó erősen rákötöttünk egy-egy hosszú, 3-4 méteres horgászmadzagot, dugóból faragott, lúdtollal átszúrt „jelzővel”, na meg a végére kötött ólomnehezítővel, úgy két arasznyira az apró horog fölött. Így könnyű volt oda irányítani az apró horgot, ahová akartuk: elég közel a parthoz, elég meszsze nagyapa beetető helyétől.
Így aztán míg ő horgászott a szép nagy, jó másfél araszos tükörpontyokra, mi gombostűből hajlított, finom kalapáccsal kikalapált apró horgokkal apró halakra lestünk és mivel kaptunk egy másfél méteres bot végére erősített drótkeretű merítőhálót, könnyen fogtuk az apró halat. Így, hármasban fogtunk annyi halat, hogy legalább egyszer, de néha kétszer egy héten kerülhetett hal az asztalra, — persze, mindig kétszerre, mert rendszerint az ebédmaradék volt a vacsora. Legkedvesebb ételünk a „dunai halászlé” volt, ahogy én még ma is készítem Chicagóban, 65-70 évvel később. De nem tükörpontyból, meg apróhalból, amit mi ott „cigányhalnak” is hívunk.
A fontos, talán a legfontosabb tanács az, hogy kizárólag édesvizi halakat használjunk.
Ha esetleg az általam ajánlott halfajták nem kaphatók, nyugodtan vegyünk halgazdaságban tenyésztett harcsát (catfish), vagy más édesvizi halat, tenyésztett tavipisztrángot (laketrout). Megbízható halkereskedőre nyugodtan rábízhatjuk magunkat, nem fognak becsapni, hiszen az állandó vevő, a gyakori vásárló fontos.
Hozzávalók a halászléhez, 8 személyre:
- 1½ font (kb. ¾ kg) fehér hal (whitefish) kicsontozva, (csomagoltassuk be a fejet, csontokat, uszonyt is.)
- Ugyanannyi (¾ kg) csuka (pike) kicsontozva — a fej, csontok külön becsomagolva.
- 1 font (½ kg) perch — kicsontozva.
- 1 font apró hal (smelts).
- 2 csésze finomra vágott vöröshagyma.
- 1 evőkanál só, csipetnyi bors, fehérbors, fokhagymasó.
- 1 fej vöröshagyma, hajastúl és az első (finomra vágott hagymának a héja).
- 2 evőkanál vaj (vagy olaj),
- 1 evőkanál olaj.
- 1 közepes paradicsom, kicsumázva, apró kockákra vágva.
- 6+1 evőkanál jó minőségű magyar paprika
- 1 zöldpaprika (nem erős!) kimagozva, vékonyan felszeletelve
- ½ teáskanál frissen őrölt feketebors.
Vigyázat! Aki maga tisztítja a halat, ne felejtse el kivágni és eldobni a fejből a szív alakú (úgynevezett keserű) csontot!
Halászlé
1) A halfejeket, csontokat és az apró halat ½ csésze hagymával és a fűszerezett sóval rakd egy fazékba.
2) Adj hozzá kb. 3 quart (3½ liter) hideg vizet, vágd ketté az egész vöröshagymát hajastól, add hozzá a hagymahéjat a másik hagymáról, tedd be a fazekat és alacsony tűzön főzzed, a forrpont alatt kb. 2 óráig.
3) Szőrd le és tartsd meg csak a levet. Minden mást dobj ki.
4) Egy nagy, jól záró fedővel ellátott levesesfazékba tegyél 1 evőkanál olajat. Az olajat, a megmaradt 1½ csésze hagymát és 1 csésze vizet, tedd közepes tűz fölé, zárd le a fedőt és főzzed 20-25 percig, egyszer-egyszer megkavargatva. Ha a víz lefőtt és a hagyma barnulni kezd, adj hozzá 1-2 evőkanál vizet. Kavard meg és főzzed tovább.
5) Most rakd a levesesfazékba a kicsontozott halat, mind a három fajtát, kb. 1½ inches (3 cm) csíkokra vágva a paradicsomot és 6 evőkanál pirospaprikát, öntsd rá a leszűrt, forró hallevet és fedő alatt hevítsd gyorsan a forrpontig, rotyogtasd 2 percig, állítsd a tüzet egész alacsonyra és párold a halászlét kb. 15-20 percig.
6) Vedd le a tűzről és hagyd állni fedetlenül.
7) Egy kis palacsintasütőben, vagy apró fazékban olvaszd fel a vajat, keverd bele az utolsó (7) kanál pirospaprikát, s lassú tűz fölött kevergesd, amíg szép piros folyadékká válik.
8) Most vigyázva, hogy a haldarabok össze ne törjenek, öntsd a halászlét egy nagy levesestálba, öntsd a tetejére a piros paprikalevet, szórd meg a vékonyra vágott zöldpaprikával és tálald jó forrón, kedvenc fehérkenyereddel.
Aki erősen szereti, természetesen adhat hozzá Tobasco-t, vagy apríthat bele erős zöldpaprikát. Vannak, akik fokhagymás pirítóst is kínálnak vele.
| Tetszik | 1 | Feiertag Susanne kedveli |
