Kedves olvasók,
érdekes levelet kaptam a tegnap folyamán. Mivel én is szeretettel biciklizek ki a szabadba, úgy gondoltam, hogy továbbítom a levelet eme cikk formájában:
2014 augusztus 23.-a szombat volt.
Kerékpártúrát terveztünk Tatától Biatorbágyig. Korán keltünk, hogy időben kiérjünk a Kelenföldi pályaudvarra. A vonatunk 7.28 kor indult. A jegyinket az öreg állomásépület pénztárában vettük. Csak egy 50% közszolgálatost, mert én már elmúltam 65 éves, valamint két kerékpár viteldíjas jegyet. ( 2014. 08. 28. 07:16 CIV: 01355878-79 számon )
Áldottuk a modern pályaudvari lehetőséget. Lift le, lift fel a vágányokhoz. Időben érkezett a modern, piros, egybe-vonat. Rengetegen várakoztak a vágány mellett. No vajon hol áll meg? Kérdünk egy vasutast hol lesz a kerékpárszállító peron? Azt mondja: ahol az ajtóra ki lesz téve a kerékpárjel. ( Hm.. így már nem halunk meg hülyén!) Nagy rohangálás a kijelölt ajtóhoz. No, innen az utazásunk eseményei váratlan fordulatot vettek.
A kijelölt peronon rengeteg kerékpár volt. Mindig is sok van, több a szabályosnál, de most egy egyesület, kb. 12-14 fős túrázójával futottunk össze. Csak elférünk, gondoltuk, minthogy a helyzet eddig is mindig megoldódott valahogy. A vonat elindult. A kalauz, egy alacsony, jó ötvenes, joviális, pirospozsgás ember éppen ott volt. Kétségbe esve nézett végig, ahogy még mi is feltuszakodtunk.. Nem örült nekünk. Aztán hangosan sorolta a kalauzok szokásos bánatát: a nyakló nélkül kiadott kerékpár jegyekről, az ő kiszolgáltatott helyzetéről, és ha ellenőrzést kap, a várható felelősségre vonásáról. Még kedélyeskedtem is vele, hogy ha rács mögé kerül, gyűjtést szervezünk az ellátására.
Az egyesületi csoport egy kissé antiszociális tagja -„Izgága”- folytonosan nyüzsgött, rendezkedett. Igen szokatlan viselkedés az ilyen szorított közösségi helyzetben. Megjegyzéseket tett, hogy mi (!) nagyon útban vagyunk. Előre is furakodott a WC blokk melletti kerékpárokkal telerakott keskeny átjárón, és ott a tágasabbnak tűnő térben jelentőségteljesen bólogatott.
- Van odaát még hely? – kérdeztem átkiáltva neki. Ő meg bólogatott, hogy van!
- Átmegyek a következő megállónál. - mondtam a társamnak – ha lesz hely, majd átjössz te is. Láttam a szemén, hogy nem igazán van oda a vállalásomért.
Talán Biatorbágy állomása volt a következő. A kerékpárommal együtt leszálltam, és a következő peron ajtaját nyitva azonnal vissza. A vonat rögtön indult. Körbenézve megállapíthattam, hogy ugyan van hely, több mint az előző szorongós peronon, de itt mindenkinek útjába voltam, aki a mozgássérültekre méretezett hatalmas (kifogástalan felszereltségű) WC- re igyekezett. Márpedig ez a blokk az egyetlen a hosszú vonaton. Közben a joviális kalauz újra megjelent. Kérte a jegyeket. Persze, hogy Évánál maradt. Ő figyelt, és a szűk folyosórészen átpréselődve messziről odanyújtotta a jegyeimet. Kezelés közben a kalauz fejét forgatva morgott. Közölte, hogy itt nem maradhatok. Menjek át a másik peronra.
( Ő mondta!!!!! )
Jeleztem is integetve Évának, hogy ez bizony kapufa, és vissza kell menjek. Herceghalomnál a másik oldalon szálltak még gyalogosok ugyanoda. (mintha nem lenne látható a bringás piktogramm az ajtón!) Ott középen, ide-oda billegve nekik se jöttem be.
Úgy emlékszem Bicske – alsó megállóra aztán rákészültem. Amint megállt a szerelvény azonnal leszálltam. Igyekeztem, mert senkit se láttam a megállóban. Mint Éva elmondta: nyitotta volna nekem az ajtót, amikor a kalauz mellé tolakodott, és ő nyomta meg a zöld gombot. Én csak a kalauz kezét láttam az ajtóban, amint indítást intett. Be is csukódott előttem.
Te jó ég! Még itt maradok! Igazolványaim, pénzem, mobilom, kajám, minden a társamnál!!!!!! – villant át a gondolat. Nyomom a zöld gombot, az ajtó nyílik. Emelem a bringát. Az ajtóban a joviális kalauz széles terpeszben. Mint az ablaktörlő, járnak a karjai. Tiltakozik, hogy ide ugyan fel nem szállok, mert már így is tele van! Hmmmmmm!!! és oldalt hajolva belül nyomja a gombot, az ajtó ismét záródik. Mielőtt teljesen összezárna, tolom be az első kereket közé. Az automata azonnal nyitja. Lépek is fel lendülettel. A kalauz meg harciasan elzárja az utat. Ha visszalépek, a vonat nélkülem elmegy.
No!. Elkapom a jobb oldali kapaszkodót, és húzom fel bringástól magam teljes erőből. Látom Éva kétségbeesett arcát. A helyzet érthetetlensége ellenére megragadja a kormányt és ő is húzza. A bringások meg csak döbbenten álltak. Az Izgága meg folyamatosan mondta a magáét. –Lváglak a feleségeddel együtt!!! (???? Aranyos mi?) A kalauz meg tol lefelé vörös arccal, szuszogva, nekem feszülve. Az eredmény: 1:0 ide. A kalauz egyensúlyát vesztve hátratántorodik. Az egyesületi sporttársak meg: -Hááát, ezt nem kellett volna!!!! -Ha nem tudná, a kalauz hivatalos személy!!! ( Tudom, de nagyon hülye!!)
A kalauz a nyitott ajtón dúltan leszáll. Nekem meg fenn fogy el a levegőm, és a szívem önállósodva vad táncba kezd. Lentről felszólít, hogy szálljak le. A hátam mögül is erre bíztatnak. (!!??) „Izgága” süvíti, hogy miattam áll a szerelvény.
( Honnan veszi, hogy neki valakinél is több joga van az utasok közt itt a peronon?)
Senkinek se jutott eszébe – se előbb, se akkor- tiltakozni a kalauznál, hogy olyan utast akar kizárni az utazásból, akinek érvényes menetjegye van, és a jegyét korábban éppen ő kezelte!!! Hogy kényszerűségből ugyanoda visszaszállt, és nem új utas!! Nekem meg már erőm nem volt…és még én éreztem magamat úgy mint egy utolsó terrorista. Minden részem remegett.
Mivel nem szálltam le, mobilján jól hallhatóan rendőrt kért a vasútállomásra, hivatalos személy elleni erőszak miatt. Miután elmondta miről van szó, nyílván húzódoztak az illetékes helyen, és a MÁV rendészethez irányították. Fenn egy bölcsebb sporttárs javasolta, hogy kérjek elnézést és menjünk a csudába. Hmmm.
-Elnézését kérem! Sajnálom a történteket! Kérem bocsásson meg! – léptem le hozzá. Éppen a rendészetet kapcsolhatták neki, mikor hosszan rám nézett. Még mindig szuszogott, de láttam, magában azt fontolgatja, hogy az esetből nem biztos, hogy jól jön ki. A telefonba aztán már azt elmondta, hogy a vonaton a szokottnál is több, talán 14-15 kerékpárt is felzsúfoltak. Kért eligazítást, hogy most mit is tegyen. „Mert ugye a szabályzat”.. Ott se hiányzott a probléma. Szerintem rábízták, hogy cselekedjen célirányosan. Így hát, talán a hat-nyolc perces közjáték végén indította a vonatot. Biztosan nagyon megviselte az eset, mint ahogy engem is, Igazságtalanul megalázottnak és nagyon sértve érzem magamat.
Tatabányától szokásosan már másik kalauz volt. Talán nem véletlen, hogy a sok bringás közül egyenesen, és csak tőlem kérte a jegyet (?!) Meg volt velem elégedve.
Kint az eső lába már nem csak lógott, de reménytelenül esett is. Szerencsére, mire Tatára érkeztünk elállt, de egész nap felhős időben kerékpároztunk.
Azóta se tudtam napirendre térni a történtek felett. Muszáj volt kiírni magamból.
A kerékpárok szállításának nem első, és nem utolsó problémás esetét kellett személyesen megélnem. A MÁV beszedi a nem is kevés viteldíjat, lehetetlen helyzetbe hozza az alkalmazottait, de nem teljesíti a vállalt kötelezettségét. Miért???? Mióta, és meddig teheti? Nyilvánvalóan visszaél a monopol helyzetével. Ráadásul nem is igazán a pénzen múlik. Buta és renyhe szervezetlenség! Rendszeresen a kerékpárok mellett állva utazunk megváltott jegyeinkkel. Ilyen mennyiségű forgalomra a kijelölt tárolóhely alkalmatlan. Ráadásul ott van két oldalon egye-egy utcai méretű szemetes edény amit a kutya nem használ, lehetetlenné téve a gépek ész és szükségszerű elrendezését. Hogy nem veszik már észre???
Joggal követeljük a MÁV-ot, hogy rendezzék ezt az áldatlan helyzetet legalább olyan eredményesen, mint amilyen büszkén hirdetik és népszerűsítik a kerékpárral való utazást.
Szeretném, ha az írásomat az illetékesek saját okulásukra elolvasnák, és tennék a dolgukat.
Beérném tőlük egy bocsánatkéréssel.
Budapest, 2014 09 08
Kulcsár Ferenc
| Tetszik | 3 | Kovács Lóránt, Katona Annamária és Bartha Áva kedveli |
