A hunok és a Hun Birodalom
A hunok kulturális-szellemi téren egyértelműen rokonai a magyarságnak, s nagy valószínűséggel az Árpád-féle honfoglalás uralkodó rétege genetikailag is a hunok vezető néptörzsének tagjai voltak. Így teljes joggal illeszthető be a magyarság korai történetébe a hunok története is.
A hunok és a magyarok rokonságának, azonosságának tárgyalásakor hasonló problematikába ütközünk, mint a szkítákkal kapcsolatban:
1. a hunok is a róluk elnevezett birodalom uralkodó népe volt,
2. a magyarság történeti tudatában s az azt tükröző régi krónikákban a hunok és a magyarok egy népként vannak számon tartva: "Akkor a választásuk arra esett , hogy majd Pannónia földjét keresik fel. Erről ugyanis a szállongó hírből azt hallották , hogy az Attila király földje, akinek az ivadékából Álmos vezér , Árpád apja származott." (Anonymus) "Itt azután az ő [Nimród] felesége, Eneth két fiút, mégpedig Hunort és Magort szülte. Ezektől erednek a hunok, vagyis a hungarok (magyarok)". "Történt pedig, hogy ennél az összecsapásnál a leányok közt Dulának , az alánok fejedelmének két leányát is elrabolták. Az egyiket Hunor, a másikat Magor vette magához feleségül. Tőlük vették eredetüket az összes hunok."
(Kézai Simon)
"Filimer , a gótok királya (...) , amint már fentebb említettük , Scythia földjére vonult be, alattvalói között néhány varázslónőt talált (...) , s mivel ezeket gyanúsaknak tartottak, kiűzte őket a közösségből, és seregével messzire kergetve, arra kényszerítette őket, hogy a pusztaságban bolyongjanak. Amikor ezeket a pusztaságban kóborlókat meglátták a tisztátalan lelkek, s ölelésben egyesültek velük, ezt az igen vad fajt hozták a világra, amely először a mocsarakban lakott; és ez a kicsi, rút, hitvány és emberszerű nép arról volt ismert, hogy az emberi beszédet csupán utánozni tudta." (Iordanes a hunok eredetéről)
A hunokról fennmaradt legkorábbi összefoglaló munka az i.e.100 körül alkotó Szima Csien (a kínai történetírás atyja) "Történelmi Feljegyzések" c. hatalmas, Kína és a szomszéd népek történetét i.e. 2550-től 90-ig megörökítő, 130 kötetből álló művének 110. kötete. A belső ázsiai hunok , akikről a kínaiak "hsziungnu" néven írtak, már Kína korai történetében felbukkantak legtöbbször ellenségként, s a Sárga Császár (Csin Si - Huang, i.e.221-210) betöréseik megfékezése végett építette a Nagy Falat. A hsziungnukat hunoknak is nevezték, mely szó mongolul annyit jelent, hogy 'ember'.
Az ázsiai hunok birodalmának fénypontja az i.e. 3-2.századra esett, s hódításaik járultak hozzá a nagy belső-ázsiai népmozgásokhoz, melyeket majd elindítják a nagy népvándorlások első hullámát. Az akkori időkből ismert nagy hun király, akik a kínaiak Mao-tunnak hívtak, közép- és belső-ázsiai hódításai után (26 nép hódolt be!) azt írta a kínai császárnak, hogy "mindezen népeket hunná tettem és az összes nyilas népek egyetlen családban egyesültek". A Kínai Császárság, mely időnként még adót is fizetett a hunoknak , Vu-ti császár és utódainak uralkodása alatt jelentősen megerősödött , s ez kihatott a hun-kínai erőviszonyra is. I.e. 48 körül az ázsiai hunok két ágra , északira és délire szakadtak. A déliek hamar különböző fokú kínai függőség alá kerültek, s végérvényesen 439-ben szűnt meg az utolsó ottani hun államalakulat. A beolvadás ellenére az ujgurok és más kisebb , ma Északnyugat-Kínában élő nép magát a déli hunoktól eredezteti. Az északiak is sokat hadakoztak a kínaiakkal, s egy nagy támadás után 91-ben végleg nyugat felé vonultak.
A legtöbb szakkönyvben azt lehet olvasni, hogy a hunok csak 370 táján lépték át Európa határát. Ám ez nem igaz, hiszen a hunok egy csoportja az alánokkal szövetségben már i.sz.1.századában valahol a mai Ukrajna területén élt. A 2-3. század folyamán az európai (nyugati) hunok haderejét az örmény királyok hol szövetségben , hol ellenségként is megismerték. A 370 körüli dátum a Balambér nagykirály vezette hatalmas hadjárat időpontja, amikor is a nyugati hunok betörtek a keleti gótok birodalmába. Ám ennél kb.húsz évvel korábban (azaz 350 körül) a hunok már elfoglalták a korábbi szövetséges nép, az alánok birodalmát. Ez a hódító szándék volt ennek a népvándorlási hullámnak a legfőbb oka, s nem a másik rokon nép, kínaiul a zsuan-zsuanok, azaz az avarok nyugati irányú terjeszkedése, ami amúgy 400 körül következett be. Balambér nagykirály vezetésével a hunok - akik között természetesen számos rokon és korábban behódolt néptörzs is volt - 374 és 376 között megdöntötték mind a keleti mind a nyugati gótok birodalmát. A gótok egy része beolvadt a hunok közé (e korszakból származik a Nibelung-ének története) , míg másik része inkább a már halódó Római Birodalomban keresett menedéket. Ekkortól kezdve a hunok már aktív részesei az európai politikának. Mivel 395-ben kettéosztott Római Birodalomnak is meggyűlik a baja a különböző germán népekkel, a hunok gyakran szövetségesként segítik elsősorban a Nyugatrómai Birodalmat, s így közvetve évtizedekkel hosszabbították meg annak összeomlását. Uldin, Karaton és Rua hun nagykirályok alatt a Hun Birodalom mind területben, mint anyagilag szépen gyarapodott, hiszen a hadizsákmány mellett tekintélyes "békeadót" is behajtottak elsősorban a Keletrómai Birodalomtól, azaz Bizánctól. A helyzet csak akkor változott, amikor a Nyugatrómai Birodalom uralkodórétegében a germánok vették át a vezető szerepet, akik a már megszervezett keresztény egyház politikai és anyagi támogatását is bírták.Ekkor már Buda halála után Attila volt egyedül a hunok nagykirálya. Alakja messze kimagaslott a kortársai közül, egyedül talán a római hadseregparancsnok, a korábbi barát és a későbbi nagy ellenfél, Aetius volt az , aki vetélytársa lehetett. Attila jellemzése az udvarában tartózkodó bizánci követnek, Priszkosz rhétornak a tudósításából maradt fent, amit aztán a későbbi történetírók (pl.Iordanes) mind átvettek:
" Ez a férfi a népek és a földek megfélemlítésére született a világra,aki,nem tudom, milyen végzet akaratából, mindent rettegésben tartott a róla elterjedt szörnyű híreszteléssel. Ugyanis járása büszke volt, ide-oda forgatta szemeit, igyekezvén, hogy hatalmát kevély testtartásával is kifejezze. Kedvelte a háborút, de ő maga mértékkel vett részt benne. Megfontolt gondolkodású volt, a könyörgők előtt meglágyult, akit egyszer a bizalmába fogadott, az iránt jóindulatot mutatott. Alacsony termetű, széles mellkasú, pisze orrú, sötét bőrű volt, tehát származásának jeleit viselte magán."
"Volt a két sereg közt egy kanyargó patak, olyan sekély vízzel, hogy ha az ember egy kalapot dobott volna bele , a víz lassú folyása alig bírta volna odább vinni - a csata folyamán azonban állati és emberi vértől olyan rohamos folyásúvá vált, hogy kocsist szekerestől, katonát fegyverestől magával sodort, és ezen patak a seregben igen-igen sok halált okozott. Ezen ütközet tehát, amelyet a hunok és Nyugat királyai vívtak az említett helyen, a régiek elbeszélése szerint nagyobb volt minden ütközetnél, amelyet valaha egy napot és egy helyen vívtak. Ezen csatában Aldarichus [valójában Teodorik] gót király nyomorultul elesett. Mihelyt azután a többi király ennek haláláról értesült, azonnal valamennyien megfutamodtak. Ettől a naptól kezdve tehát elbízták magukat a hunok és Etele király, és félelem szállotta meg a föld kerekségét, annyira, hogy több tartomány ennek hallatára adót szolgáltatott nekik"
(Kézai Simon a catalaunumi ütközetről)
Attila nagykirály temetési módja Gárdonyi Géza híres regényéből (A láthatatlan ember) jól ismert, de részben téves , hiszen az eredeti szövegben nem szerepel sem a konkrét hely, sem az, hogy vízbe temették volna el. Mindenesetre érdekes összehasonlítani a kínai krónikákban megörökített ázsiai hun temetkezési szokással:
"A xiongnuk [hunok] kettős koporsóba - egy belsőbe és egy külsőbe - temetik a halottat, arany, ezüst, ruha és szőrme mellékletekkel, de nem emelnek sírdombot, s nem ültetnek fát a sírra, gyászruhát sem öltenek. Mikor egy uralkodó meghal , gyakran tucatnyi, de néha száznál is többre rúg a fejedelmi kegyben részesült tanácsadók és ágyasok száma, akik követik őt a halálba. "
Attila fiain nem voltak alkalmasak a birodalom irányítására, illetve fenntartására, így szinte azonnal szétesett a hatalmas birodalom, s az azt alkotó többtucatnyi népcsoport szétszóródott a szélrózsa minden irányába. Ám az elég valószínű, hogy hun népesség maradt a Kárpát-medencében is, akik krónikáink szerint a "székely" nevet vették fel. A nyugati hunoknak még egy kisebb birodalmat sikerül alkotni az Attila-fi Irnek vezetésével, amit Bolgár Birodalomnak (a 'bolgár' szó türkül 'kevert'-et jelent) neveztek, s ami kb. 480 és 550 között állt fent. Érdemes még néhány szóban megemlíteni a "fehér" hunokat ("fekete" hunok a nyugatiak), akik az 5-6. században Közép-Ázsiában alapítottak egy hatalmas birodalmat, melybe Észak-India is beletartozott (az ottaniak - rádzsputok, gudzsarátiak - még mindig őrzik hun származástudatukat!).
A hunok nyelvéről máig vitatkoznak a tudósok, s általában azon a véleményen vannak, hogy ótörök nyelv. A hunok az első olyan nagyállattartó lovas nép, amelyről biztosan tudjuk, hogy volt írása, hiszen a hunok fadarabkákra rótták fel a közlendőiket, azaz rovásírást használtak, mivel az óriási birodalom igazgatásához szükség is volt az írásbeliségre. A nemrégiben megtalált örmény-hun szótár feldolgozása után mindenképpen többet tudunk majd a hunok nyelvéről, legyen az ótörök vagy más nyelv.
A hunok életmódja, kultúrája nagyon hasonlított a szkítákéhoz. Istenként az égre tekintettek, a többi természeti megnyilvánulást ( a napot, a holdat stb.) csak tisztelték. A nagykirály az Isten földi fiának számított. Az ég állataként a lovat imádták,de a Nap állata, a szarvas, valamint a szkíták révén már ismert griff, turul és oroszlán is igen nagy tiszteletnek örvendett körükben. Már az 5. században ismerték a kereszténységet, de a manicheus vallás (a világot a Jó és a Gonosz kettőssége s örök küzdelme határozza meg) sem voltidegen tőlük.
A hunok sem kizárólag nomadizáltak, hanem az állattenyésztés mellett földműveléssel, kézművességgel és kereskedelemmel is foglalkoztak. Belső-ázsiai szomszédjaik szerint nekik volt a legjobb gabonájuk, náluk voltak a legjobb orvosok, és a hunoknak volt a legjobb konyhájuk.
A hun társadalom szigorúan hierarchikus volt, ám ez a hierarchia családjogon érvényesült. A hadrend alapja pedig a család, illetve annak nagyobb egységei, a nagycsalád, a nemzetség, a törzs és a törzsszövetség volt. A harci taktika alapja , mint általában a lovas népeknél, a gyorsaság, a mozgékonyság és a gyors reagálóképesség volt. Fő fegyverük az íj volt, de közelharcban kardot, tőrt és dárdát is használtak.
Ha a németek büszkén tartják számon őseikként a valóban vandál vandálokat, akiktől a pusztításon kívül semmi érdemleges nem származott, akkor mi magyarok joggal lehetünk büszkék, s nyíltan vállalhatjuk a hun őseinket.