Rápóti-Fekete Mónika
 

Fotó megjegyzések

Nimród Baranta Miskolc Rápóti-Fekete Mónika
hétfő, 2013. február 25. 23:14
Miskolc 2012
Kis barantás család :)
Nimród Baranta Miskolc Rápóti-Fekete Mónika
kedd, 2013. január 22. 21:10
Rápoti-Fekete Móni élménybeszámolója:

Hétvégén 20 km-es botgyűjtő túrán voltunk a miskolci baranta haddal.

A túrát azzal a céllal szerveztük, hogy fiatal közösségünk tagjai jobban megismerjék egymást, illetve testben-lélekben erősödjünk.

Miskolc- Komlós-tetői buszvégálomásásnál gyülekeztünk és vidáman nekiindultunk a havas, öreg Bükknek. Már a gyülekezéskor, gyermekhang és kacagás töltötte meg a teret, ami pár száz méter megtétele után, engem is magával ragadt. Nagyon vidám és felszabadult lettem. Rá kellet jönnöm, hogy mindez a hónak, a fénylő fehér erdőnek, a fák jelenlétének és egyszerűen a természetben emberekkel együtt lenni jónak köszönhető. El is mondtam a többieknek, hogy ezt a lelket felszabadító érzést nem érzem odalent a városban. Isteni derűs vidámsággal mentem felfelé, és egyáltalán nem volt megterhelő számomra. Talán idefent máramarosi ember létemre, közelebb kerültem Istenhez? Igen, mindenképpen, mihelyt elhagyjuk a várost és megnyílnak olyan lélek-zugok, amivel nyugodtabb szeretettel
Én Rápóti-Fekete Mónika
péntek, 2012. december 28. 23:23
Fogadjátok szeretettel közösségünk nevében a mellékletként csatolt Újévi rovásírásos képeslapot, amely Szelei- Kis Kinga szép munkája.
Hálás szívvel köszönjük Kingának!

R.F. Móni
Böjte Csaba testvér Rápóti-Fekete Mónika
vasárnap, 2012. december 16. 21:53
Parajd, Áldás Hava tizenötödik napján
Adjon Isten mindenkinek!
Parajdi élményeim Advent idején:
Korán reggel érkeztünk Parajdra, és érkezésünk után megvendégeltek úgy erdélyies módon a legjobb falatokkal, ahogy szokták: padlizsánkrém, házi kenyér, zakuszka meg finom parajdi vízből készült teát. Minden finomabb volt, mint átlagosan, mert nagy szeretettel készítették, adták és bele rakták azt a csoda energiát, amit nem tudok leírni, mert bizsereg tőle az ember lelke.
Később a korondi látogatás után Józsa János fazekasmesternél visszavártak bennünket a parajdi kultúrközpontban, ahol kiderült, hogy a sofőrünknek gyönyörű hangja van, és mikrofonhoz állt és elénekelt népdalokat, mindenki örömére. Egy budapesti ifjú színháztársulat szép musical részleteket hallhatunk.
Nekem is olyan fényességgel átitatott szeretetteljes hétvégében volt részem Böjte Csaba testvér parajdi Szent Borbála otthon nevelőnőivel, gyermekeivel és az ott megjelent testvéreimmel, hogy örökre a szívembe zártam ezt a helyet is mint a többi
Nimród Baranta Miskolc Rápóti-Fekete Mónika
szerda, 2012. december 12. 09:28
Éjfélkor is mindenki figyel! :)
Kisgyőr Rápóti-Fekete Mónika
szerda, 2012. november 28. 23:04
Mi ott leszünk! :)
Nimród Baranta Miskolc Kovács Lóránt
szombat, 2012. november 24. 16:04
Nagyon tetszik a grafika.
Rápóti-Fekete Mónika
szombat, 2012. november 24. 16:06
Köszönjük! Kinga tervezte és közösségbe döntöttük el! :)
Nimród Baranta Miskolc Rápóti-Fekete Mónika
szerda, 2012. november 21. 22:55
Szeretettel várunk!
Böjte Csaba testvér Rápóti-Fekete Mónika
csütörtök, 2012. november 15. 10:05
Dr. Kriza Ákos Polgármester urunk nyitja meg.
Nimród Baranta Miskolc - Mindenkit szeretettel várunk! :) Rápóti-Fekete Mónika
csütörtök, 2012. november 8. 18:22
Adjon Isten Szövetségeseink!

Nagy örömmel tájékoztatok minden kedves szövetségesünket, hogy ma, 2012 Enyészet hava hetedik napján, megtartottuk első alakuló edzésünket. Csapatunk neve-Nimród Baranta. A logónkat és az edzéseink címét, lásd a plakáton. Heti két edzést tartunk és következő edzésünk, jövő hét szerdán 18 órától.
Szeretettel várunk mindenkit! :)

Fényképek: kepek.magyarkozossegek.org/Baranta-alakul-edz-s/P1260803

HONLAPJAINK: www.magyarkozossegek.org
www.barantavilagkupa.hu
www.baranta.org
Nimród Baranta Miskolc Rápóti-Fekete Mónika
kedd, 2012. november 6. 07:25
Szeretettel várunk mindenkit! ;)
Mogy-2012 Kovács Lóránt
péntek, 2012. augusztus 24. 10:14
köszi ezt a képet, Móni... :)
Rápóti-Fekete Mónika
péntek, 2012. augusztus 24. 12:31
igazán nincs mit! :)
Szőlősardó -lovastábor az egyik szövetségesnél Mulicz Karoly
kedd, 2012. július 24. 12:00
Gratulálok a lovas képeidhez!
Rápóti-Fekete Mónika
kedd, 2012. július 24. 12:07
Köszönjük szépen!
Kisgyőr-Áldás Hava hetedik napján
kedd, 2012. július 24. 10:20
Szépek vagytok.
Rápóti-Fekete Mónika
kedd, 2012. július 24. 10:46
Köszönjük szépen Enikő!
Találkozunk Bösztörpusztán! ;)
Diósgyőri Karácsonyi Sokadalom Mozga Lászlóné Andrea
kedd, 2012. január 3. 17:16
nagyon tetszetek a képek nagyon jók :) :D
Rápóti-Fekete Mónika
szerda, 2012. január 4. 00:04
Köszönöm!
A honlapunkra feltöltöttük mindent...még a közös sütésünket is Nagyszalontán. :D

40 megjegyzés | 2 / 2 oldal