Kedves Asszonyom!
Most láttam a videót amiben a svédekről mesél. Csak megerősíteni tudom minden szavát. Mi szintén egy éve települtünk haza 40 év után. Svédországban előszór Märstan majd Hysby-ben később pedig Helsingborgban éltünk. Én is úgy vagyok vele hogy egy pillanatig sem vágyom vissza. Kicsit szégyellném is magam, de azt gondolom hogy 40 évet végig dolgoztam és ezek után a nyugdíjam kevesebb mint egy most érkező bevándorlóé, így nem én vagyok illojális a svédekkel szemben. Azért is örülök az Ön megszólalásának mert én már sokat kaptam a fejemre amikor ezeket meséltem. Többek között fizetett Fideszes ügynök vagyok azért beszélek ilyeneket, mondja az aki másfél évet töltött Svédországban. Ezért csak az tanácsolnám hogy vigyázzon kivel áll le vitatkozni mert nem éri meg. Kívánom a legjobbakat és remélem hogy ugyanolyan jól érzi magát itthon mint én. Ha vége lesz a járványnak akkor meg a kedves férje is élvezheti a lehet hogy nem olyan magas színvonalú de mindenképpen értékesebb életet itt hazánkban.
Kedves Gáspár Jenő!
Köszönöm sorait és örülök, hogy megerősítettem véleményében, már ami Svédországot illeti. Eddig szerencsére nem értek kellemetlen meglepetések, de mint a videómnál található hozzászólásokat is látta, nem hagytam annyiban a trollos beszólásokat. Csak illendően, kedvesen és normálisan válaszoltam meg és ez szerintem inkább eredményesebb, mint az ő stílusukban válaszolni. Férjem most itt van velem, de sajnos öreg fát már nem lehet átültetni és ezért bizony ő ott szeretne eltávozni az élők sorából, főleg hogy az időskori demencia miatt már nem is érti a lényeget. Amennyiben szeretné tartani velem a kapcsolatot, akkor a bosse@freemail.hu email címemen elérhet.