Soha nem hagy magunkra

Soha nem hagy magunkra. - "Nem mondanak többé elhagyottnak..." - Ézsaiás 62,4 -
"Elhagyott" - milyen vigasztalan szó.Úgy hangzik,mint a lélekharang.Milyen fájdalmat és nagy bánatot takar.A nyomorúság feneketlen mélysége tátong az "elhagyott"szóban. Elhagyott valaki,aki becsület szavát adta,hogy kitart mellettünk. Elhagyott egy igaz barát,akiben oly sokáig bíztunk.Elhagyott szeretett rokonunk,apánk,anyánk,mindenki!Ez valóban rettenetes fájdalom és mégis el tudjuk viselni ,ha az Úr vigasztal meg bennünket. - De milyen lehet az,ha valaki Istentől elhagyatottnak érzi magát?Gondoljunk csak a világ legfájdalmasabb kiáltására:"Én Istenem,Én Istenem,miért hagytál el Engem?"(Máté 27,46). Megéreztük-e már valaha valamit ennek az elhagyatottságnak a keserűségéből?Ha igen,kérjük az Urat,mentsen meg bennünket,ennek a kimondhatatlan fájdalomnak a megismétlődésétől, -

hogy soha ne térjen vissza a sötétség.Rosszakaratú emberek mondhatják a hívőkről,hogy "elhagyta az Isten,intézzük el mi is."Ez azonban soha nem így igaz.Az Úr szerető kegyelme csakhamar rákényszerítheti ellenségeinket,hogy visszavonják azt,amit mondtak,vagy legalábbis elhallgassanak. - Mindennek ellenkezőjéről szól Isten ígérete a veres végén:"Gyönyörködik majd benned az Úr."Ez a vigasztalás örömmé változtatja a sírást.Ti,akik úgy érzitek,hogy elhagyottak vagytok,halljátok meg az Úr szavát:"Nem maradok el tőled,sem el nem hagylak téged"(Zsidók 13,5)