Magyarosi Árpád (Fiúka)
8 videó
Magyarosi Árpád (Fiúka) (Marosvásárhely, 1981. február 4. – Santa Cruz de la Sierra, Bolívia, 2009. április 16.) erdélyi magyar énekes, zeneszerző, író.
2009. április 16-án a bolíviai Santa Cruz Las Américas nevű szállodájában egy rendőri rajtaütés során kommandósok lőtték le Rózsa-Flores Eduardoval és Michael Martin Dwyerrel együtt, míg két másik társukat letartóztatták. A helyi idő szerint hajnali fél ötkor lezajlott akció nemzetközi megítélése azóta is vitatott. A bolíviai hatóságok utólag azt állították, hogy a csoport merényletet akart elkövetni Evo Morales bolíviai államfő ellen. A holttesten később Magyarországon elvégzett boncolás jegyzőkönyvét, illetve az igazságügyi orvosszakértő véleményét alapul vevő rendőrségi szakértő csoport által készített vizuális rekonstrukció szerint miután rátörtek, Magyarosi megadta magát, kezeit felemelte, ennek ellenére hét lövést adtak le rá a kommandósok. A magyar orvosszakértő szerint a hét találatból egy sem volt közvetlenül halálos, az áldozat feltételezhetően 30-35 perc múlva tüdővérzés és a vér benyelése miatt fulladt meg. Orvosi segítséggel meg lehetett volna menteni az életét a helyszínen. www.magyarosiarpad.hu/ MAGYAROSI ÁRPÁD FIÚKA - CARGO - Aproape de voi- Magyarosi Árpád - Piros szív, fehér hó, zöld levél Magyarosi Árpád - Próbáld meg Magyarosi Árpád - Reggel Magyarosi Árpád - Titkos szó Magyarosi Árpád a Törökszentmiklósi utcazenész fesztiválon PIROS SZÍV, FEHÉR HÓ, ZÖLD LEVÉL Több sebből vérzünk - teljes dokumentumfilm |
MAGYAROSI ÁRPÁD FIÚKA - CARGO - Aproape de voi-A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt Ez youtube.com videó. Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide « Előző
|