Szabó Balázs Bandája

Szabó Balázs Bandája

33 videó - 2009
A Szabó Balázs Bandája hattagú zenekar (Szabó Balázs - ének, hegedű, gitár, kaval; Szabó János - brácsa, vokál; Rostás Ottó - gitár, ének; Inoka Győző - nagybőgő; Szegedi Attila - basszusgitár; Fekete Dezső - dobok) felállását, hangszerelését és dalait tekintve is a magyar népzene és a rock határvidékéről, blues-zal, a funkkal (stílusukra saját definíciójuk is akad: folkfunk). Ami pedig a szövegeket illeti: a komolyság és mélység mellé jó ízű humor és irónia járul. „Szerettem volna megtalálni a népzenei hangszerek és a könnyűzenei hangszerek közös metszetét, ahol átmerészkedhet az ősi saját és az eltanult modern világ egymáshoz…olyan muzsikát szerettem volna, amit nem kell kitalálni, csak kifolyik, csak van, mint a légzés.” - fogalmaz a zenekarvezető együttese honlapján. A Banda 2009 őszén, a Suhancos felbomlása után alakult, bemutatkozó lemezét 2010-ben jelentette meg Megcsalogató címmel.“….olyan muzsikát szerettem volna amit nem kell kitalálni, csak kifolyik, csak van mint a légzés….aztán zenészeket találni ehhez szabadsághoz,…..és találtam is, aztán ők is bele álmodták magukat és ez lesz………. fúzió, a régmúltból – infúzió a jövőből,… egy csipetnyi folk – ahogy az öregektől eltanult – ….egy kicsi funky a táncok mellé, és életem másik álma a basszusgitár és a nagybőgő találkozása egy dalban, egy muzsikában. kaland lesz…………..vagy már az. Hasson a csontok között is…….”

Az egykori kecskeméti Suhancos alapítója és zeneszerzője, Szabó Balázs 2009-ben alapította Szabó Balázs Band elnevezésű formációját, melynek tagjai: Szabó Balázs (Blazsej) – ének, gitár, hegedű, kaval, Rostás Ottó (Oti) – gitár, ének, Szabó János (Csiga) – brácsa, ének, Inoka Győző – nagybőgő, Szegedi Attila (Szegecs) – basszusgitár, Fekete Dezső – dob.

http://www.szabobalazsband.hu/

Az A38 Hajó színpadán: Szabó Balázs Bandája - Élet
Szabó Balázs - Ne félj (Pilinszky János verse alapján) (szöveggel).wmv
Szabó Balázs Band - Ádámborda
Szabó Balázs Band- A gyerek légzés
Szabó Balázs Band - Bájoló
Szabó Balázs Band - Én már nem
Szabó Balázs Band - Jól vagyok
Szabó Balázs Band - Lego
Szabó Balázs Band: Magam veleje (2011)
Szabó Balázs Bandája - Ádámborda
Szabó Balázs Bandája - Amiből születtél
Szabó Balázs Bandája - Ami elhasadt
Szabó Balázs Bandája - Apám a vadludakkal
Szabó Balázs Bandája - Bájoló
Szabó Balázs Bandája - Bujkáló
Szabó Balázs Bandája - Csak jó
Szabó Balázs Bandája - Én már nem
Szabó Balázs Bandája - Faragatlan herceg
Szabó Balázs Bandája - Közelebb
Szabó Balázs Bandája - Legeltető
Szabó Balázs Bandája - Marasztaló (2013)
Szabó Balázs Bandája - Megmozdultam
Szabó Balázs Bandája - Nem viszik át
Szabó Balázs Bandája - Papagáj
Szabó Balázs Bandája - Sorskönyv
Szabó Balázs Bandája - Vagyok
Szabó Balázs Bandája - Vége
Szabó Balázs Bandája - Zaj
Szabó Balázs Bandája - Zaj.mp4
Szabó Balázs Bandája Nagyszínpad Akvárium
Szabó Balázs Bandája feat. Julie Rens - Hétköznapi | audio
Szabó Balázs Bandája feat. Julie Rens - Hétköznapi | hivatalos videoklip
Szabó Balázs band - Miért pont ezt

 
   

Az A38 Hajó színpadán: Szabó Balázs Bandája - Élet



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: kedd, 2011. augusztus 23. Nézettség: 1,140

Tetszik