MIKA

MIKA

16 videó - 2006
Mica Penniman, közismertebb nevén Mika (egyes források szerint születési neve Michael Holbrook Penniman; Bejrút, 1983. augusztus 18. Angliában élő libanoni énekes. Pályafutását 2006 végén kezdte Life in Cartoon Motion című albumával.

Az énekes 1983-ban született a libanoni Bejrútban. Anyja libanoni származású ruhatervező, apja amerikai bankár. Négy testvére van.(Yasmine,Paloma,Fortuné,Zulieka) Egyéves korában a háború miatt Párizsba költöztek. Mikor nyolcéves volt, apját túszul ejtették, és a kuvaiti nagykövetségen tartották. Ekkor költöztek Londonba és azóta is ott élnek.

Mika 11 évesen vett először énekleckéket, melyek hatására felénekelt egy rágógumi-reklámot, háta mögött a komplett brit királyi operaház kórusával. 19 évesen beiratkozott egy londoni közgazdasági iskolába, de még aznap délután otthagyta, mert nem tudtott a szívének parancsolni. Két hét múlva már a Royal College of Music hallgatója volt. Imádott dalszöveget írni és zongorázni.
Nem sokkal később kapott pár jónak tűnő ajánlatot, de mindenáron egy új Craig Davidet akartak belőle csinálni, ezért nem kötelezte el magát. Ekkor írta a Grace Kelly című dalt. Ihletői közt tartja számon Prince-et és Harry Nilssont, stílusa hasonló Freddie Mercuryéhoz, Elton Johnéhoz és a Scissor Sisterséhez.

2009 szeptemberében úgy nyilatkozott, nem szereti címkézni magát, de világéletében nem korlátozta az érdeklődését egyik vagy másik nemre.

Blue Eyes - MIKA
MIKA - Big Girl (You Are Beautiful)
MIKA - Good Gone Girl (CD Version)
MIKA - Happy Ending (Long Version)
MIKA - Lollipop
MIKA - Love Today
MIKA - Rain
MIKA - Relax, Take It Easy (New Version)
MIKA - We Are Golden
Mika (Famous Punjabi Song) - Teri Takni Ne
Mika - Cant Stand Losing You
Mika - Loverboy
Mika - New single "Elle me dit"
Mika - Sally
Mika - Something Something
mika- intoxicated

 
   

Blue Eyes - MIKA



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szombat, 2011. július 9. Nézettség: 1,153

Tetszik