Judas Priest

Judas Priest

19 videó - 1990
A Judas Priest egy Grammy-díjas brit heavy metal zenekar, melyet K. K. Downing gitáros és Ian Hill basszusgitáros alapított a 60-as évek végén. A Judas Priest nevet az együttes korábbi énekese Al Atkins javasolta, aki a kifejezést Bob Dylan The Ballad of Frankie Lee and Judas Priest című dalából kölcsönözte. K. K. Downing és Ian Hill mellett Glenn Tipton gitáros tekinthető még állandó zenekari tagnak. Downing és Tipton mellett Rob Halford énekes a harmadik fő dalszerző, aki 1973-ban csatlakozott az együtteshez. Halford 20 éven át volt a zenekar állandó énekese, majd 1993-ban zenei nézeteltérésekre hivatkozva elhagyta az együttest, hogy szólókarrierjére koncentrálhasson.

A Judas Priest minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású heavy metal zenekara. A világszerte több mint 40 millió lemezt eladott zenekar a 70-es évek második felében készült lemezeivel nagy szerepet játszott a New Wave of British Heavy Metal hullám létrejöttében, ezért a Judas Priest-et szokás a heavy metal "keresztapjaként" is emlegetni. A zenekar hangzásának alapját Downing és Tipton gitárjátéka mellett Halford hangja határozza meg, aki széles hangterjedelmével képes a középfekvésből a teljesen sima szopránba váltani. Az együttest gyakran illetik a "Metal Gods" (fém istenek) jelzővel, mely az 1980-ban megjelent British Steel album hasonló című számából eredeztethető, de Halfordot is gyakran illetik a "Metalgod" kifejezéssel.

A Judas Priest a maga több, mint 40 millió eladott albumával a heavy metal egyik legismertebb és legnagyobb hatású zenekarának számít. Az együttes 70-es években készült lemezei nagy hatást gyakoroltak a heavy metal műfaj fejlődésére, melyek a New Wave of British Heavy Metal hullám közvetlen elődjének tekinthetőek, ezáltal a Judas Priest tekinthető az első heavy metal zenekarnak.

JUDAS PRIEST - METAL GODS
Judas Priest - Another Thing Comin'
Judas Priest - Breaking The Law
Judas Priest - Breaking the Law - '83
Judas Priest - Desert Plains
Judas Priest - Devil's Child
Judas Priest-Diamonds and Rust
Judas Priest - Graspop Metal Meeting 2008 (Full Concert)
Judas Priest - Living After Midnight
Judas Priest - Painkiller - live Rock in Rio'91
Judas Priest - Riding on the Wind - '83
Judas Priest - Rock In Rio 1991 (Full concert)
Judas Priest - Sinner
Judas Priest - The Green Manalishi (w/ the 2 Pronged Crown)
Judas Priest - The Hellion / Electric Eye (Live @ Budokan)
Judas Priest - Turbo Lover
Judas Priest - Victim of Changes
Judas Priest - You've Got Another Thing Comin' [LIVE 2005]
Judas Priest - You Don't Have To Be Old To Be Wise

 
   

JUDAS PRIEST - METAL GODS



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szerda, 2011. július 6. Nézettség: 938