Archie Shepp
36 videó
Amerikai jazz szaxofonos. Született:
1937. május 24. Actív 1960 - napjainkig. A floridai Fort Lauderdale-ben született, és Philadelphiában nevelkedett; zenével is itt kezdett foglalkozni: zongorán, klarinéton és altszaxofonon játszott, majd a tenorszaxofont választotta fő hangszerének (néha szopránszaxofonon is játszik). 1955-59 között színjátszást tanult a Goddard College-ban (Plainfield, Vermont), majd – miután nem talált munkát – New Yorkba költözött, s itt döntött végleg a zenei karrier mellett. Rövid ideig egy latin jazz zenekarban játszott, majd 1960-ban a feltörekvő avantgárd zongorista, Cecil Taylor együtteséhez csatlakozott, a nagybőgős Buell Neidlinger ajánlásával. Az Air, a The World of Cecil Taylor és a Cell Walk of Celeste című albumokon szerepel. 1962-63-ban a New York Contemporary Five nevű rövid életű, ám nagy hatású csoport tagja volt, első felvételükön (Archie Shepp-Bill Dixon Quartet) Bill Dixonnal együtt zenekarvezetőként szerepel. Mivel az amerikai közönség kevésbé volt nyitott a szabad jazzre, Shepp és társai (Don Cherry, John Tchicai, Don Moore, J. C. Moses) főként Európában koncerteztek. Az NYCF albumai (összesen négy készült) nem fogytak, így alig egy év után feloszlott.[1] Ekkoriban figyelt fel rá John Coltrane, aki lemezszerződéshez segítette az Impulse! Recordsnál; első itt készült felvétele (az első saját neve alatt megjelenő album) címével előtte tiszteleg (Four for Trane). Az 1970-es évek elejétől három évtizedig a Massachusettsi Egyetem arfikai-amerikai tanulmányok tanszékének tanára volt, zenét és zenetörténetet tanított. Az 1970-es évek elején a buffaloi New York-i Állami Egyetemnek is tanára volt. - Archie Shepp Quartet / Blue Ballads Archie SHEPP "Bakai" (1974) Archie SHEPP "Good bye sweet pops" Archie Shepp Archie Shepp & Horace Parlan - Goin' Home Archie Shepp - "The Magic of Ju-Ju" [Part 1 of 2] Archie Shepp - Attica Blues Archie Shepp - Attica Blues Archie Shepp - Attica Blues Archie Shepp - Blasé - My Angel Archie Shepp - Damn If I Know (The Stroller) Archie Shepp - Hipnosis Archie Shepp - In a sentimental mood Archie Shepp - Malcolm, Malcolm - Semper Malcolm Archie Shepp - Mama Rose Archie Shepp - Quiet Dawn (live!) Archie Shepp - Sophisticated Lady Archie Shepp - Sous le ciel de Paris Archie Shepp - Squeeze Me Archie Shepp - Syeeda's Song Flute Archie Shepp - You don't know what love is Archie Shepp Attica Blues Big Band - Blues for Brother G. Jackson Archie Shepp Attica Blues Big Band - Mama too tight Archie Shepp Dollar Brand Moniebah Archie Shepp Mama Rose Archie Shepp Quartet - God Bless the Child Archie Shepp Quartet - Hambone / Revolution - Chivas Jazz Festival 2001 Archie Shepp Quartet - Live In Venice 2002 Archie Shepp Quartet - Yesterdays Archie Shepp Quintet - Body & Soul Archie Shepp blase Archie Shepp~Things Ain't What They Used to Be 02 Archie shepp quartet - More than you know Around Midnight Archie Shepp Saxophone Vienne Jazz Festival Chucho Valdes & Archie Shepp Afro-cuban project - Jazz a Porquerolles Live (2011) Hambone - Archie Shepp |
- Archie Shepp Quartet / Blue BalladsA videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt Ez youtube.com videó. Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide « Előző
|