Little G. Weevil
40 videó
Minden idők legnagyobb magyar sikerét könyvelhetik el a hazai blues rajongók. Little G. Weevil, azaz a 36 éves Szűcs Gábor nyerte a Memphisben véget ért 29. Nemzetközi Blues Fesztivál szóló/duó kategóriáját. Szűcs magyar idő szerint február 3-án hajnali 3 óra körül vehette át a díjat a memphisi Orpheum Színház nagytermében, ami mellett megkapta a legjobb gitárosnak járó címet is, szintén a szóló/duó kategóriában.
17 országból több mint 250 előadó és zenekar nevezett a Memphis (Tennessee, USA) legendás Beale Streetjén zajló 29. Nemzetközi Blues Párbajra (29th International Blues Challenge). A világ első számú blues zenei versenyén, 17 helyszínen, 2 napon át tartó elődöntőkből 100 előadó vagy zenekar jutott a pénteki középdöntőbe, ahonnan két kategóriában – zenekar ill. szóló/duó - mindössze tizenhatan jutottak a szombat délután kezdődött döntőbe, köztük a magyar Little G. Weevil is. Little G. Weevilt az Atlanta Blues Society nevezte be a versenyre. A zsűri – közöttük a blues legenda, Muddy Waters fia, Big Bill Morgenfield – a szóló/duó kategóriában versenyző nyolc döntős közül, Little G. Weevil-nek ítélte az első díjat, aki győztesként 2000 dollárt, egy sajtó-promóciós csomagot és több nemzetközi blues fesztiválon való fellépést kapott. Ezen túl, mint kategóriája legjobb gitárosa egy Saint Blues Cigar Box gitárral lett gazdagabb. Szűcs Gábor Budapesten született, 16 évesen kezdett el dobolni, majd 17 éves kora óta gitározik. Dobtanára, a Quimby-tag Gerdesics Ferenc által adott becenevét – Little G. Weevil – angolra fordítva megtartotta, amikor először Angliába, majd az Egyesült Államokba költözött. Két fia van, az ötéves Harley Londonban és a hároméves Asher Atlantában. Utóbbi városban él jelenleg feleségével Brandi-vel. Második lemeze, a Teaser 2011 decemberében jelent meg, és a kultikus Mojo Magazine a Best Blues Album 2012 kategóriában a Top10 közé sorolta. "Who Knows" The John McKnight Jam with Little G Weevil, Todd Smallie & Jay Wunder 2009-09-09 Little G Weevil "Help Me" 2009-11-28 Little G Weevil & Billy Gibson Live at Gip's Place "One More Time" 2010-08-06 Darwin's Basement Tapes " Little G Weevil & Reese Nazzaro" 2011-12-10 Little G Weevil "The Teaser - Live at Darwin's" Blues with the Feelin' Bob Page at Little G Weevil 2011 studio session Chimay Blue Beer Review / Drink Lika Fish Järvenpää PuistoBlues 2009 LITTLE G. WEEVIL & RAMBLIN' MATT - "Big Boss Man" LITTLE G WEEVIL AT GABRIEL'S BAR ALABAMA LITTLE G WEEVIL GUITAR & SONG: HUNGARY-SZANAZUG FESZTIVAL 2011. LITTLE G WEEVIL ORANGEVILLE ,WITH Maurice Nazzaro ._0001.wmv LITTLE G WEEVIL ORANGEVILLE BLUES AND JAZZ 2012 0001 Little G. Weevil Little G. Weevil - I Can't Be Satisfied Little G. Weevil - Place a dollar in my hand Little G. Weevil and Billy Gibson Little G Weevil Little G Weevil Little G Weevil & Adam Torok Little G Weevil & Maurice Nazzaro @ Gips Little G Weevil & bill gibson 2008 orangeville blues and jazz Little G Weevil 'Casey Jones' Little G Weevil, "Catfish Blues" (08-06-2010 (01) Atlanta-Darwin's) Little G Weevil, "Look On Yonder Wall" (08-06-2010 (02-edit) Atlanta-Darwin's) Little G Weevil, "Look On Yonder Wall" (09-02-2009 (01) @ Manny's--Atlanta GA) Little G Weevil, "Which Way Shall I Go" (09-02-2009 (02) @ Manny's--Atlanta GA) Little G Weevil - The Teaser Little G Weevil / Reese Nazzaro Little G Weevil @ Darwin's Burgers and Blues Little G Weevil Band - Centennial Olympic Park Atlanta Little G Weevil Trio "Big Boss Man" Little G Weevil and Billy Gibson at Gip's Juke Joint Little G Weevil ft, Truett Lollis and Danny Vinson (pt 3) Little G Weevil plays R.L. Burnside's Skinny Woman Matt Scofield Jam - Gastroblues Club 2009 Pribojszki Mátyás & Little G. Weevil live at A38 (2008) Tommy Katona & Little G.Weevil - Love Struck Baby, Gastroblues Fesztivál 2012 little g weevil at szimpla 2008.10.12. pt 1 |
"Who Knows" The John McKnight Jam with Little G Weevil, Todd Smallie & Jay WunderA videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt Ez youtube.com videó. Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide « Előző
|