Halálos tavasz
1 videó - 1939
fekete-fehér, magyar filmdráma, 94 perc.
Dr. Egry Iván öngyilkosságot követ el szállodai szobájában. Az ő története pereg végig, attól a pillanattól kezdve, hogy a lépcsőházban először látja meg a lányt, akiről később kiderül: Ralben Edit a neve. Iván meghívatja magát hozzájuk. Edit ekkor Ahrenberg gróf menyasszonya. Csakhamar Iván kéri meg a lány kezét, s esküvőjükig egy bérelt kis budai lakásban találkoznak. Edit azonban továbbra is tartja a kapcsolatot volt vőlegényével, s emiatt Iván szakítani próbál. Nagy Józsa jelenthetne kárpótlást a férfi számára, de mivel a nagy szerelem Edithez köti, revolverrel végez magával. Zilahy Lajos saját, 1922-ben megjelent (és rögtön betiltott) regényéből írta forgatókönyvet, amely a két nő között őrlődő férfi őszintén ábrázolt történetével milliók szívébe férkőzött be. Karádynak ez volt az első filmje, s egy csapásra ünnepelt sztár lett. A cenzúra a filmet is betiltotta kemény társadalomkritikája miatt. A film bemutatója 1939. szeptember 21-én volt. rendező: Kalmár László forgatókönyvíró: Zilahy Lajos zeneszerző: Polgár Tibor operatőr: Makay Árpád vágó: Farkas Zoltán szereplő(k): Jávor Pál (Dr. Egry Iván) Karády Katalin (Ralben Edit) Szörényi Éva (Nagy Józsa) Somlay Artúr (Ralben kegyelmes) Bilicsi Tivadar (Boskó Pál) Kamarás Gyula (Ahrenberg gróf) Halálos tavasz (1939) |
Halálos tavasz (1939)A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt Ez vidoza.net videó. Segítség a vidoza.net típusú videók lejátszásához: Kattints Ide « Előző
|