P.Benvin Sebastian SVD atya

P.Benvin Sebastian SVD atya

1 videó
P.Benvin Sebastian SVD atya

1974. március 12-én láttam meg a világot a Dél-Indiai Kerala államban, a Madassery családban. Bár harmadik gyermeknek születtem, szüleimtől, nagyszüleimtől mindig azt hallottam, hogy milyen nagy örömmel fogadták az én születésemet.

Hagyományos katolikus családban nevelkedtem, amely a kereszténységét Szent Tamástól eredezteti. Szüleimtől szigorú nevelést kaptam, de erre szükség is volt, mivel – úgy mesélik - eléggé rossz gyerek voltam; a sport, a verekedés és a játék állt az akkori életem középpontjában.

Amikor 15 éves voltam, 1989-ben, éppen Karácsony napján, verekedés közben eltört a jobb kezem. Hosszabb időre kórházba kerültem. Ez alatt az idő alatt egy számomra nagyon fontos kérdés merült fel bennem: miért vagyok a világban?
Azokban a napokban sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel, amíg egyszerre egy erős érzés kerített hatalmába: azért vagyok a világban, hogy életemmel kissé szebbé tegyem a világot. A következő kérdés az volt - de hogyan? Elmegyek papnak - gondoltam magamban. Ezt elmondtam otthon és a barátaimnak is, de mindenki csak nevetett rajtam. Sőt olyanokat is mondtak, hogy „ugyan, mi jó jöhetne ebből a gyerekből?”
Addigra azonban a vágyam a papság iránt annyira megerősödött, hogy senki sem tudta megakadályozni, hogy az Isten akarata teljesüljön az életemben. Így hosszú három éves várakozás után 1992-ben léptem át a keralai kisszeminárium küszöbét. Bizony nagyon sokat kellett faragni rajtam addig, amíg ilyen formát nyertem, amilyen most vagyok.
Sokkal tartozom Istennek és az embertársaimnak. Szent Pállal mondhatom: „Isten kegyelméből vagyok, az ami vagyok” és csupán az Ő kegyelme tart fönn engem ebben a misszionáriusi hivatásomban.

Csütörtöki gondolatok: P. Benvin Sebastian (2015.11.12.)

 
   

Csütörtöki gondolatok: P. Benvin Sebastian (2015.11.12.)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: csütörtök, 2015. november 12. Nézettség: 1,173

Tetszik