Tiszteleteseink és egyházzenészek hitt himpacsirtáink fugyelmébe!




Isten nélkül
Lévay Mária, Fonyód

Napjaink embere nagyon eltávolodott Istentől. Nincs ideje imádságra, elmélkedésre, s arra sem, hogy megköszönje mindazt, amit a Teremtőtől kapott: az otthonát, a munkáját, az anyagi biztonságát, az egészségét. Miért is tenné, amikor a reklámok azt sulykolják a fejébe, hogy mindent megkaphat, amire csak vágyik, mert „megérdemli”. Szomorúan tapasztalom, hogy településünkön vasár- és ünnepnapokon szinte üresek templomaink. Szinte csak időseket látni a szentmiséken, a fiatalok messze elkerülik az Isten házát, hisz manapság templomba járni nem „trendi”. A temetések száma messze meghaladja a keresztelőkét, és szentségi házasságot is kevesen kötnek. Esküvő helyett sokkal egyszerűbb élettársi kapcsolatban élni, hisz abból bármikor kiléphetnek, ha megunják. Hova tűntek a keresztény értékek szerint élő családok? Milyen példát követhet egy mai gyerek? A laza erkölcs nem lehet példaértékű a felnövekvő ifjúság számára. Míg fiatal az ember, azt hiszi, lehet Isten nélkül élni. De ha bajban van, nyomban tudja, kihez fohászkodjon. Csodálatos módon Isten mindig meghallja a kérő szót, ám nem erőszakolja ránk áldását és védelmét, ha viselkedésünkkel egyértelműen arra szólítjuk fel, hogy hagyjon békén minket. Sokszor milyen könnyedén vetjük ki életünkből Istent, figyelmen kívül hagyva nekünk küldött üzenetét. Gondolkodás nélkül hiszünk a médiának, ugyanakkor megkérdőjelezzük a Biblia tanítását. A világhálón szabadon áramlanak az erkölcstelen, durva, vulgáris dolgok, miközben az Istenről ritkán esik szó, hacsak nem káromkodás formájában. Elgondolkodom olykor a Teremtő irántunk tanúsított végtelen türelmén. Vajon miért nehéz elfogadni Isten létezését? Európaiságunk miért jelenti keresztény gyökereink megtagadását, értékeink feláldozását? Ma minden csak az élvezetekről szól, miközben megszűnnek a közösségek, szétesnek a családok, elmagányosodnak az emberek. A mértéktelen fogyasztás természetes velejárója az elszegényedés, a nincstelenség. Korunk embere mikor jön rá végre arra, hogy Isten nélkül nem lehet élni, hogy a hit az egyetlen kapaszkodó számára?! „A boldogság és a szomorúság a saját tetteid gyümölcse” – olvastam valahol. Rajtunk múlik, hogy Istennel együtt akarunk-e élni, vagy továbbra is nélküle.



eletfa.uw.hu/08_febr/nagy_gaspar.htm