71 videó
Szvorák Katalin (Losonc, 1958. április 29. –) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész.
Gyermekéveit az Ipoly-menti Pincen töltötte, iskoláit Füleken végezte. Először a könnyűzenével próbálkozott, majd a magyar beatzene fogta meg. Saját bevallása szerint Kovács Kati volt az az előadó, aki példáján az énekesi pályát választotta. Az ELTE magyar-könyvtár szakán szerzett diplomát. Első díjat kapott a Röpülj páva versenyen (1981), a Lajtha emlékversenyen (1988). 1983-tól 2005-ig magánénekesként dolgozott a Honvéd Művészegyüttesnél. 1990–92-ben Soros-ösztöndíjas volt. A szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanára és 2010–11-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vendégtanára volt, több nyelven énekel. Három és fél évtized alatt több mint háromezerötszáz koncertet adott, három kontinens 43 országában. 34 tematikus, önálló lemeze jelent meg. Két gyermeke van. Pilisszentlászlón él családjával.
A Tájháztól 4 km-re, a hajdani Ős-Duna partján, a löszös, agyagos magaslaton található az Öreg-hegyi pincesor. A közel 200 földbe vájt pincéből álló pincesort 2004-ben műemlék jelentőségű területté nyilvánították. A hagyományos ollóágas, nyeregtetős, nádfedeles borospincék között találunk 300 éveset is.
A hagyomány szerint Ócsán a XIII. század elején Franciaországból ide települt premontrei szerzetesek honosították meg, s ezzel együtt megjelentek a feldolgozás és tárolás épületei is.