Szirmai Gábor világutazó

7 videó
Lássuk az embert, aki a technika mögött áll.
- Szirmai Gábor: A társadalom peremén élek, ami annyit jelent, hogy nem vagyok hajlandó beilleszkedni a társadalomba. A jövedelmem iszonyú szórást mutat. 7-8 évvel ezelőtt még volt jó pár cégem, de az APEH állandóan piszkált. Űrlapokat küldözgettek, behivattak. Ekkor tettem egy meggondolatlan lépést, bejelentettem az APEH-nak, hogy ez volt az utolsó találkozásunk, én innentől kezdve befejeztem a velük való együttműködést. Súlyosbította a dolgot, hogy ezt a „bejelentést” írásban is megtettem.
- Hány országban jártál eddigi pályafutásod során?
- Nem tudom pontosan, de húszban biztosan. Nem tartom nyilván, mert nem a statisztikai adatok miatt csinálom mindezt.
- Mexikóba megyek, ahol kb. 10.000 km útvonalat igyekszünk majd bejárni. Annyi csalás van a történetben, hogy ezt egy vasútvonal mentén tesszük majd, tekerünk pár 100 km-t bicajon, majd utazunk szintén pár 100 km-t vonaton. Ez a terv, aztán majd meglátjuk, hogy mi valósul meg belőle. Mexikó egy elég rendezett ország, ami az én szempontomból nem feltétlenül jó.
- Mivel foglakozol civilben, ha itthon vagy? :- Na ez az, amire nem igazán tudnék válaszolni. Van egy újságírói végzettségem, de hát az semmire nem használható, bár praktikus. Az ember vagy ír, vagy nem. Minden utamról általában megírok egy könyvet, ami vagy megjelenik, vagy nem. Van egy esztéta végzetségem is, de az sem jó semmire. Mi értelme van annak, hogy én megmagyarázom, hogy mi mitől szép, vagy hogy Kant hogyan értelmezi a szépség fogalmát? Van továbbá egy építészmérnöki végzettségem is, amit viszont utálok, mert gyűlölöm a globalizációt és a vasbeton szerkezeteket.
A mérnöki tudományokat viszont szeretem,
Kérdezték hogy mit szeretek? Mondtam, hogy enni! Na de mit? Mondtam, hogy amit ők, rám ne főzzenek külön, nagyon szeretem a kókuszt, és leöntöttek elém olyan 3 mázsányi kókuszt.
Kérdik a buddhisták: hogyan bírom az egyedüllétet? Mondom, hogy bírom, de néha azért ki szoktam kezdeni nőkkel. Melyik típust szereted? – Jött a következő kérdés. Hát az ázsiai nőket kedvelem – válaszoltam. . Másnap reggel
megjelent 20 női „segédmunkás”… „Hoztunk neked néhány munkaerőt, hogy tudjál szórakozni”
- Pénzügyileg hogyan alakul egy-egy ilyen túra?
Elég olcsó dolog. A legtöbb túrám kijön 200- és 400.000 Ft közötti összegből, ami egy négyhónapos túra esetében szerintem nem rossz.
- Védőoltások tekintetében tervezel előre?
- Korábban terveztem, de mivel a kórházban megszívattak egy kötelező, fizetett előadás meghallgatásával, ezért később ezt is hanyagoltam.
- A helyi emberek általában rendesek velem, többnyire barátságosak.
- Verekedésbe keveredtél-e már?

- Még az elején, az egyik első utamnál volt olyan, hogy 27 sebbel tértem haza, itt a János Kórházban raktak össze. Ezek többsége szúrt, vágott seb volt. Konkrétan a nemi szervemet akarták levágni, Dahomeyben, szakrális célból, ami félig sikerült is nekik, de a gyógyulásom után a „próbaüzem” bizonyította, hogy nem jött össze, mert minden megfelelően funkcionált.

Ez egy elég elmérgesedett szituáció volt, előttem már négy európai embert végeztek ki, szintén levágták a péniszüket, majd leöntötték őket benzinnel és felgyújtották őket, hogy eltüntessék a maradványokat. Csak a szerencsén múlott, hogy ezt megúsztam…
- Hány kilométer van eddig összesen a bicajodban?

- Nem sok! Automobillal és motorkerékpárral is utazok. Húszezernél kevesebb, de ebben benne foglaltatik a Földközi (Égei) -tenger környéki kisebb útjaim sora is.
- Mi lesz, ha visszajöttök Mexikóból?

- Korábban restaurálással, iparművészeti munkákkal foglalkoztam. Ezekből még kb. 10 túrára való pénzem maradt. Ha ez elfogy, arról gőzöm sincs, hogy utána mi lesz. Talán kint maradok. Leginkább Ázsiában. Ott nagyon kedvesek és szépek a nők…

Bonus tracks: beszélgetések az interjúalany garázsában 1-8. rész
A videókért köszönet Chef Lászlónak (http://www.cheflaszlo.com/)

Ajánlott irodalom:
- Bringával az egykori Indokínai Unió területén
- Saját építésű kerékpárral Ceylonban

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Antibillista Szirmai Gábor / Budakeszi rejtett értékei



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó az Egyéb magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: hétfő, 2013. szeptember 16. Nézettség: 296

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal