Dinnyés József

15 videó
Dinnyés József (Szeged, 1948. augusztus 4. –) magyar zeneszerző, előadóművész, „daltulajdonos”, énekes, gitáros.
„Határtalanul szeretném a hazámat”
„Költők között zenész, zenészek között költő vagyok…”
1963-ban kezdett énekelni. 1966-ban alapító tagja és dalszövegírója volt az első magyarul éneklő szegedi zenekarnak, az Angyaloknak. 1967-ben "Karrier" című, Veress Miklóssal közösen írt dalával lett országosan ismert, amellyel 2. helyezést ért el az első magyar pol-beat fesztiválon. Egy szál gitáros, szájharmonikás, közéleti témákat megéneklő dalai miatt egy ideig magyar Bob Dylanként, "Bob Dinnyésként" emlegették, annak dacára, hogy Bob Dylan ekkor már egészen más utakon járt, és Dinnyést is egyre jobban foglalkoztatta a magyar költészet.
1973-as, első kislemezén két Buda Ferenc- és egy Morgenstern-vers mellett egyetlen saját szerzeménye, az Aranyos emberek szerepelt. Az 1970-es években egyrészt a versmegzenésítések és a saját dalok kettőssége jellemezte műsorait, másrészt az a furcsa helyzet, hogy miközben számtalan koncertet adott országszerte, sőt hivatalos ünnepségek, KISZ-táborok állandó fellépője volt, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egészen 1985-ig nem volt hajlandó lemezt készíteni vele. 1985-ös lemezéről még ekkor is kicenzúrázták a címadó Határtalanul c. dalt.
Az 1990-es években alapított Aranyalmás Kiadó sorra megjelentette a hosszú évek során összegyűlt szerzeményeit. Öt évszázad magyar nyelvű költészet verseiből előadássorozatot szerkesztett. Szabadiskolát alapított, melynek keretein belül a történelem, irodalom és a zene hármasságát mutatja be az érdeklődő kisközösségeknek.
http://dinnyes.com/

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Karrier - Dinnyés József portréfilm



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Film magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: szerda, 2012. április 11. Nézettség: 711

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal