színes, olasz romantikus vígjáték, 109 perc
Belzebub legnagyobb bánatára egyre kevesebb gyarló lélek kerül a pokolra, ezért két cimborájára, Belfegorra, és a társául rendelt Adramalekre bízza, hogy tíz napon belül szítsanak véres háborút Firenze és Róma között. A két bajkeverő, miután több kisebb-nagyobb galibát kavar egy fogadóban, rátalál a legtökéletesebb áldozatra céljuk megvalósításához. Francheschetto, a pápa fia éppen Firenzébe tart, hogy feleségül vegye szíve választottját, Firenze kormányzójának a lányát, Maddalena Medicit, ezáltal is erősítve a két város közötti békét. Útja során történetesen ugyanabban a fogadóban száll meg, ahol az ördög követei tanyáznak, és Belfegorék azonnal nekilátnak nem éppen áldásos tevékenységüknek. Egy kierőszakolt kártyacsatában Belfegor elnyeri a herceg teljes vagyonát, majd a következő fordulóban az életét is, majd Francheschetto képében beállít a Medici udvarba, ahol a várva várt esküvőn az igen helyett harsány nemmel válaszol, megalapozva egy remek kis botrányt. S vajon lesz-e ebből háború? ...az ördög tudja...
szereplő(k):
Claudine Auger (Magdalena)
Vittorio Gassman (Belfagor)
Mickey Rooney (Adramalek)
Gabriele Ferzetti (Lorenzo de Medici)
A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Film magyar kategóriába van besorolva.