Isteni műszak

1 videó - 2013
színes, magyar fekete komédia, 106 perc

(A filmen égetett angol felirat van, ezért nem lehet leszedni róla, de a film magyarul beszél majd.)

Milán (Ötvös András) a félig horvát, félig magyar srác a horvát seregből dezertálva 1992-ben, a délszláv háború második évében szökik át Jugoszláviából Magyarországra, és mint korábbi orvostanhallgató, a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Két állandó társa Kis Tamás (Keresztes Tamás), a mentőautó sofőrje és Fék doktor (Rába Roland), a háromfős éjszakai rohammentő csapat főnöke. A lelkes és lelkiismeretes ápolófiút hidegzuhanyként éri, mikor kiderül, hogy társai válogatnak a betegek között. Miközben életeket mentenek meg, időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, sőt még az is előfordul, hogy siettetik a halálukat. Milán számára kiderül, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is. A pénzre neki is szüksége van, mert ki akarja szabadítani a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, ezért alkut köt társaival. A bűnbe és a borzalmakba fokozatosan sodródik bele. Úgy válik gyakorlott mentőssé, és éli át az életmentés euforikus pillanatait, hogy közben a halál számtalan arcát is megismeri.

Rendező: Bodzsár Márk

Szereplők: Ötvös András (Milán)
Rába Roland (Fék doktor)
Keresztes Tamás (Kis Tamás)
Zsótér Sándor
Stork Natasa

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Ujváriné Judit -
 

Isteni műszak (2013)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez videa.hu videó.
Segítség a videa.hu típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Movies (Filmek) nemzetközi kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: vasárnap, 2023. február 26. Nézettség: 42

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal