17 videó
Született: Fiona Apple McAfee Maggart, 1977. szeptember 13.; New York) amerikai énekesnő és dalszerző. Világszerte több mint hatmillió albumot adott el.
Családja, amelyben nevelkedett, nem állt távol a szórakoztatóipartól. Fiona Apple McAfee Maggart néven látta meg a napvilágot New York városában, Diane McAfee, amerikai énekesnő és Brandon Maggart, amerikai színész gyermekeként. Nővére, Amber Taleullah, kabaré énekesnő (Maude Maggart néven). Spencer nevű bátyja rendező, akinek a rendezését Fiona egyik klipjében (Parting Gift) is láthatjuk. Féltestvére, Garett Maggart szerepelt a The Sentinel című tévésorozatban. Ráadásul, anyai nagyszülei szintén a zene révén váltak híressé.
Tizenkét éves korában, iskolából hazafelé megerőszakolták Apple-t. A szörnyű esetet megemlíti érintőlegesen egy-két művében, de ez nem feltétlenül tartozik fő témái közé.
Akkor tört be a zeneiparba, amikor egy barátja révén, a Sony egyik vezetőjéhez került egy demo felvétele, akinek nagyon megtetszett Apple fátyolos hangja, ötletes zongorajátéka és felnőtt témájú szövegei. Hamarosan létrejött a szerződés.
1996-ban megjelent Apple első albuma a Tidal a Sony gondozásában. Amerikában több, mint hárommillió példányt adtak el belőle (háromszoros platinának minősült.
Fontosabb dalok még az albumról: Sleep to Dream, Shadowboxer, Never is a Promise, és The First Taste. Néhány heves kijelentése után Apple megítélése kezdett rossz irányba haladni. A leghírhedtebb eset az volt, mikor 1997-ben az énekesnő megkapta a "Legjobb új előadó" díját az MTV Video Music Awards gáláján. Az átvételkor a következőket mondta: "Ez a világ egy rakás szar, és nektek nem kellene arra alapozni az életeteket, amiről szerintetek mi azt gondoljuk, hogy menő, vagy arra, amit mi viselünk vagy mondunk." Maya Angelou-t idézte: "Járd a saját utad!" Annak ellenére, hogy a beszédet tapsvihar és üdvrivalgás fogadta, a média rögtön lecsapott az énekesnőre. Sokan képmutatónak tartották, hiszen elég ellentmondásos volt ezt az üzenetet egy olyan énekesnőtől hallani, aki a videójában egy szál alsóneműben pózol, és mégis arra kéri a fiatal nőket, hogy ne másolják a hírességeket. Apple ennek ellenére nem kért bocsánatot. "Amikor van valami mondanivalóm, akkor azt igenis kimondom" – kommentálta.
Fiona harmadik albuma, az Extraordianary Machine, -amit Jon Brion producelt- 2003-ban került a Sony asztalára. A Sony nem volt megelégedve az eredménnyel, és a kész anyag több, mint két évig porosodott a polcon.
Ennek ellenére a dalok 2004 és 2005-ben kiszivárogtak MP3 formátumban az internetre és különböző amerikai és nemzetközi rádióadók is elkezdték játszani ezeket a dalokat.
Album információ
Tidal
Megjelenés: 1996. július 23. (az USA-ban)
Slágerlistás helyezés: #15 U.S.
Eladási eredmény: 1999 áprilisában lett 3-szoros platina lemez
When the Pawn…
Megjelenés: 1999. november 9. (az USA-ban)
Slágerlistás helyezés: #13 U.S.
Eladási eredmény: 2000-ben lett platina lemez
Extraordinary Machine
Megjelenés: 2005. október 4. (az USA-ban)
Slágerlistás helyezés: #7 U.S.
Eladási eredmény: 2006 januárjában lett arany lemez
Fiona Apple: iTunes Originals
Megjelenés: 2006. február 14. (az USA-ban)