Bari Károly sokoldalú alkotó: verseket ír, fest - kiállítása volt a Gödöllői Galériában, majd Budapesten, Párizsban, Berlinben és Strasbourgban –, a cigány néphagyomány lírai és epikus alkotásait, illetve kortárs francia költőket fordít magyarra, a magyarországi és romániai cigányság folklórját gyűjti, s szerkeszti az Íves Könyvek–sorozatot.

Elismerései: 1980 Móricz Zsigmond–ösztöndíj
1984 József Attila–díj
1992 Déry Tibor–jutalomdíj
1992 Soros Alapítvány Irodalmi Életműdíja





Bari Károly, a bükkaranyosi cigány fiú rendkívül fiatalon, 18 évesen, ???a költészet rimbaud–i életidejében" (Domokos 1987: 355) országos feltűnést keltett első verseskötetével, a Holtak arca fölével. Költői indulását Domokos Mátyás segítette, aki felfigyelt Bari verseinek szokatlan világára, képeinek intenzitására. Bari költői nyelvezete - a Nagy László–i hatás mellett – a cigány folklór hagyományaiból táplálkozik, verseiben a cigányság eleddig ismeretlen, mitikus, archaikus élményeit szólaltatja meg, a cigányság életének mélyvilágáról és kitaszítottságáról ad jelzéseket. A korabeli kritika meghatározó szólama a csodálkozás, a felfedezés öröme volt: a fiatal tehetséges fiú mélyről jött, cigány származású és szegény. A gyorsan kialakult csodagyerek–mítosz háttérbe szorította a 31 verset tartalmazó kötet poétikai sajátosságairól való beszédet.

A korabeli kritika kiemeli, hogy a szerző fiatal és mélyről érkezett. Nagy László–i motívumkincs és képalkotás, hangütés, szuggesztív, szürrealisztikus jellegű képalkotás,

Szavakká tördelt

lélek

Beszélgetés a Kossuth–díjas Bari Károlyról

Domokos Mátyás 1969–ben a Magyar Ifjúságban olvasott egy 16 esztendős miskolci gimnazistáról, aki tanulmányi versenyt nyert. Bari Károly egy bükkaranyosi cigány család 8 gyermeke közül a negyedik volt. Évek óta írt már verseket, de akkori nyilatkozata szerint nem akart költő lenni. Ez aztán felkeltette a hivatásos olvasó kíváncsiságát, és így kezdődött az ismeretségük.

Domokos Mátyás: Elsősorban azért, mert amit a riportban idéztek tőle, az megdöbbentően érett költészet volt, pedig nagyon ritka még a líra világában is, hogy valaki tizenéves korában, tehát abban a bizonyos rimbaud–i életidőben ilyen verseket vessen papírra. Ezért írtam neki, ezért kerestem meg, és olyan szerencsénk volt, hogy meg is jelentették a verseit a Szépirodalmi Könyvkiadóban, méghozzá igen nagy példányszámban, gyors egymásutánban kétszer is, ami hatalmas siker volt akkor, és megérdemelt siker. Ennek három fő okát vélem felfedezni: az egyik a származás, hogy valaki ilyen mélyről jön, a másik az életkor, hogy ilyen fiatal, csodagyerek, mintha egy mese valósulna meg, a harmadik pedig az, hogy jó, hogy igazán jó, mert az igazi költői tehetség nagyon ritka még azokban az országokban is, ahol majdnem mindenki ír verset.

Az indulásakor az archaikus cigány kultúra örökségét hozta magával, és talán a legerősebb hatást Nagy László tette rá. Így maradt–e később is ez a versbeszéd? Milyen költő Bari Károly?

Domokos Mátyás: A képek világában és a képek logikájában jelentkezik az ő eredetisége, és az a világ is, ahonnan jött, ahonnan származott. Nagyon erős és romlatlan költőerkölcs jellemzi őt, nem volt hajlandó a nagy siker hatására se inflálni a verseit. Emlékszem, hogy az első kötetében volt egy vers, ennek Petőfi a címe, és még kéziratban megmutattam Juhász Ferencnek, aki elolvasta, azt mondta, hogy van ebben egy pár sor, van ebben egy kép, amit szívből irigyelek tőle, ez a következő: "Fekete lovasok vágtattak Segesvár felé, országot elborító szemfödelet húztak maguk után, a mi szemeinket takarták sötétségbe, nem láttuk, hogy zártak a föld alatti erdők éjszakájában, szavakká tördelt lelkek tüzes sziklája életünkre hengeredett, hánykolódunk, égünk, hatalmas súlya alatt." Mintha Berzsenyi szólalna meg, de mégis Bari Károly. Na most képzeljen e mögé egy 15 éves diákot. E mögé az érettség mögé: ilyen költő volt. A versei tele vannak egyébként a származás, a cigányvilág képeivel, mindezek ellenére ő nem cigány költő, hanem a cigányságból jött magyar költő. Tudom idézni egy nyilatkozatát, ami szó szerint így hangzik: "A cigány származásommal kapcsolatos feladataimat nem a költészet területén látom megvalósítandónak."
Daróczi Ágnes: A Tuzpiros kígyócska előszavában fogalmazott úgy, hogy a sajátos életmódban és életszemléletben gyökerező népi kultúra a cigányok számára a hazát, a szellemi és érzelmi biztonságot jelenti. Rájön a törvényszeruségére a cigány népköltészet muködésének, az énekelt beszédről, a rituális énekkezdő formuláról, de a rituális köszöntési formulákról is ő beszél először. Utat mutat a néprajzkutatóknak, ezután nem lehet a cigány népi kultúrához úgy nyúlni, mint előtte. Napjainkban magyar cigányhimnuszként tartják számon a Zöld az erdő, zöld a hegy is címu népdalt, amely Bari Károly gyujtése, adatközlő Orsós Jakab. Megmutatta nekem évtizedekkel ezelőtt Bari Károly az eredeti gyujtést, a magánhangzók sincsenek rendesen lejegyezve abban a formában, ahogyan Orsós Jakab beás írásbeliség híján ezt egyáltalán adni tudta, ma ezt a dalt templomokban éneklik, fohászként éneklik, demonstrációkon éneklik. Abszolút himnuszként éneklik a romák: "Zöld az erdő, zöld a hegy is, a szerencse jön is, megy is, gondok kése húsunkba vág, képmutató lett a világ." És a fohász: "Isten, könyörülj meg nékünk, ne szenvedjen tovább népünk". Ilyenkor mindig felmerül az emberben, hogy mennyire a népdal közös üzenete ez, mennyire csak a nép kollektív üzenete, és mennyire a költő önmaga képére formált vallomása. És az a csodálatos benne, hogy újra folklorizálódik.
Nem volt eddig ilyen szisztematikus fölgyujtése ennek az irodalomnak. Egy jó szándékú magyar érdeklődő is kézbe veheti, megismerkedhet valamivel, ami eddig csak elzárt közösségekben volt tetten érhető. Mit jelenthet ez, miért hasznos egy roma embernek, egy roma értelmiséginek, mint ön is?

Daróczi Ágnes: Birtokba adást. A saját örökségünket, saját múltunkat az elenyésző homályba veszéstől mentette meg, a váratlan ajándék, kincs értékével odatette az asztalunkra. Olyan csodákat hoz közel, ami megdöbbent, jé, nem is tudtam, nekünk ilyenünk is van? Szívet gyönyörködtetően jó érzés visszakapni az embernek a saját múltját, amit elvitattak tőle, amelyet kétségbe vontak, amelyet meggyaláztak, és érezni azt a büszkeséget és méltóságot, amely ezekből a régi dalokból, mesékből, történetekből sugárzik. Az emberségünket és az önbecsülésünket adta vissza Bari Károly.





A beszélgetés március 24–én hangzott el a Magyar Rádió Irodalmi újságjában. Szerkesztő Jósvai Lívia, riporter Liptay Katalin.





Forrás: www.amarodrom.hu/archivum/2001/0105/text12.htm




A cigány folklór tíz CD–n, Bari Károly gyűjtésében

Bari Károly (1952) gimnazistaként tűnt fel Holtak arca fölé című verseskötetével. Azóta nemcsak költőként, hanem műfordítóként, festőként és folklórkutatóként is hírnévre tett szert, műveit számos nyelvre lefordították. Ez év őszén jelent meg a Cigány folklór I–X. – Magyarország/Románia című, közel harminc év gyűjtőmunkájának legjavát tartalmazó, tíz CD–ből álló kollekció. Az egyedülállóan gazdag folklóranyag kapcsán Bari Károlyt a cigány népzenéről és hagyományokról kérdeztem.

Gramofon: A lemezgyűjteményt bemutató sajtótájékoztatón említette, hogy az utolsó pillanatban sikerült rögzíteni a lemezeken hallható prózai, hangszeres és énekes folklórkincset. A cigány nyelvet, kultúrát őrző csoportokkal szemben a többség idegenkedik, ez pedig arra kényszeríti őket, hogy a saját közösségük keretein belül maradjanak. Mindez azt is jelenti, hogy korai az utolsó pillanatról beszélni.

Bari Károly: Az archaikus cigány közösségek azokat a dalokat, amelyek a most megjelent lemezeken is hallhatók, nem úgy tartja nyilván, mint kultúrát, hanem mint mindennapjaik szerves részét. Az éneklés szokásaik szerves része, az élet velejárója. Ezek csak abban az esetben lesznek folklórdarabok, ha a kutató kiemeli őket, és besorolja valamilyen műfajba... A cigány közösségeket ezek a szövegek és énekek tartják össze. A hagyományok azok, amelyek egyáltalán cigánnyá teszik őket. Épp ezért önnek igaza van abban, hogy ez megnehezíti integrációjukat a magyar társadalomba, azonban az is érthető, hogy ragaszkodnak szokásaikhoz.
G: A nyelvüket és anyanyelvű cigányok (romungrók) egyfajta kulturális vákuumban élnek: eredeti kultúrájukat és közösségüket elvesztették, a többségi társadalom ellenszenve pedig meggátolja asszimilációjukat, hisz bármit tesznek, a rasszjegyek miatt ők mégiscsak cigányok maradnak.
B. K.: A romungrók a letelepedett cigányok közül kerültek ki. Valószínűnek tartom, hogy a régi cigány jogszolgáltatás (romani krisz) kizárta maguk közül a közösség ellen vétőket, ezután egyetlen karaván sem volt hajlandó befogadni őket. Kénytelenek voltak tehát a falvak szélén letelepedni, és mivel elvesztették eredeti közegüket, elvesztették a nyelvüket is. Egy másik elmélet szerint a letelepedésre akkor került sor, amikor már nem volt kereslet a vándorlás során űzött kézműves munkákra, a faluközösségek idénymunkái biztosabb megélhetést nyújtottak számukra. Meg kell jegyeznem, hogy nem minden romungró cigány közösség veszítette el nyelvét: Nógrád megyében él olyan csoportjuk, amelyik beszél még egy rendkívül archaikus, nagyon sok szláv jövevényszót tartalmazó cigány nyelvet.
G: Ha egy népcsoport hosszabb–rövidebb ideig egy másikkal érintkezik, akkor elkerülhetetlen a kulturális kölcsönhatás. Ha az együttlét tartama hosszúra nyúlik, az egyik csoport akár teljesen be is olvadhat a másikba. A cigány nyelv elemzői egyértelműen kimutatták a vándorlás évszázadai alatt őket ért perzsa, görög és egyéb nyelvi hatásokat. Ugyanez vonatkozik a zenére is. A most kiadott folklórgyűjtésből tud példákat mondani, ahol egyértelmű, hogy milyen zenei hatások befolyásolták a cigány zenét?
B. K.: Romániában mind a letelepedett, mind a húsvéttól októberig vándorló cigányoknál megfigyelhető, hogy énekmondásukban, dallamanyagukban nagyon sok balkáni elemet őriznek. De mondjuk az Erdély területén élő ún. gábor cigányok zenéje az erdélyi magyar dallamdialektusok hatása alatt áll. G: Az erdélyi magyar népzenekincs őrzői között megtaláljuk az ott élő cigányokat is, elég, ha csak a Szászcsávási zenekart említem, de sorolhatnám a példákat. Miképpen alakult ez így?
B. K.: A cigány zenekarok sohasem eredeti cigány zenét játszottak, hanem mindig azt, amit a környezetük megrendelt, illetve elvárt tőlük. Ők elsősorban kalotaszegi, mezőségi zenét játszottak, mellette azonban hangszeres kísérettel előadták saját dalaikat is. Amiért felvettem például az említett Szászcsávási zenekart a gyűjteménybe, az a hangszerkezelési módjuk, a cifrázásuk, mert az rendkívül "cigányos", teljes mértékben elüt a magyarokétól. G: A hangszeres kísérettel előadott cigány folklór nem volt mindig a népzenekutatók látókörében, ezen a lemezsorozaton azonban több ilyen is szerepel. Mi ennek az oka?

B. K.: Csodálatos a romániai cigányok archaikus koboz– és hegedűjátéka, de említhetem a magyarországi hárfásokat is. Nagyon fontos, hogy megindult egy folyamat, amelynek eredményeként a cigányok hangszeres zenei múltja feltárásra kerül. Régebben engem is kizárólag a szöveg és a vokális anyag érdekelt, sajnos csak az utóbbi öt