BAKONYI TÉL   Havas zord hegytetők ölén borong a Nap, Nem zeng most csalogány a téli ég alatt. Búvó helyén van az erdő minden vadja, Elvétve egy – egy őz csendet tör a hóba. A téli erdőket most ember nem járja   Oly gyönyörű itt a Természet világa. Nagy hóvirágos fák mintha nászt ülnének – Oly magasra nőttek – s zordan felségesek.

                A BAKONY   Hív a Bakony hegyes – völgyes tája, Érzelmeim álmodó hazája. Hazatérek esti alkonyatkor Vadregényes virágos falumba. Örülök és áldom a teremtőt, Hogy itt ringott bölcsőm a Bakonyba.   Áhítva várok csendes ünnepet, Elbolyongom a várt s a hegyeket. Vadvirágos zöld lombos erdőkön Mélyen dőlök természet ölébe.

                VESZPRÉM   Kérni mentem illő alázattal, Szívemben nagy, forró lobogással. -S fagyos jégcsap dermedt a szívekre falaid akkor nem fogadtak be. Nem nyílt kapu és üdv se szállt felém, Mégis, dalolva tovább mentem én. Pedig szép vagy, szép selyem a ruhád, Van hegy – völgyed, várad, romantikád.

                ÉNEK ELESETT VÁRAKRÓL 1959 – BEN.   A várak elestek, Új janicsárok tombolnak. Nagy hasú új basák, Átkos pogány kezek Testét halott magyaroknak Nagy halomra hányják.   Ifjú szüzek sírnak: Korán letépett virágok. -S szállnak a lófarkak. Amerre vágtatnak, Rothadt szívű janicsárok, Udvarok kihaltak.   Ledöntve van minden.

             A REFORMÁCIÓ NÉGYSZÁZÉVES JUBILEUMÁRA   Öröm zendüljön ma a szívekbe, Táruljon ki forrón itt minden kar, Zsoltárt zengjen ma nagy Istenének Aki kálvinista itt – és magyar. Hitünk lángja négyszáz éve gyúlt ki És átzúgott a bús magyar hazán. Szétzúzta a lelkek rabláncait, Új fény jelent az ég boltozatán.

                ŐSZ A TEMPLOMI HÁRSAKNÁL   Már hullanak a templomi hársak, Az utca kövén őszi szél sikolt. Jaj, vége szakadt a nyári násznak – Valaki a szívemből szakított.   A Hold fényét zord felhő tépi szét. Egy csillag néz az égen reszketőn, Majd tűzbe vonja lobogó ívét És valahol leszáll a hegytetőn.

                DUNÁNTÚLI KÉK ÉG ALATT   Dunántúli kék ég alatt Lágy dombok ölében Fenyőszagú kis bölcsőmben Itt ringattak régen.   Akár merre kóboroltam A széles világban, Édes ízű álmaimmal Mindig visszavágytam.   Majd ha a Teremtőhöz Haza száll a lelkem Fenyőszagú dombok alá Temessetek engem.     Nagy Bálint   Bakonyszentkirály  

                TISZTA LEGYEN A DAL   Örökségül hagyom, ne felejtsétek, Tiszta legyen a dal – és az ének. Az élet úgy szép, ha szép a beszéd, Ha lágy vízen álmodik a kerék. És mondhatjuk, megérkeztünk – talán – Akkor lesz majd édes gyümölcs a fán, Ha majd újra ereszt szép gyökeret Minden ember szívén a szeretet.     Nagy Bálint   Bakonyszentkirály  

                MIÉRT VAN   Miért van, ha az őszi hervadás Fájón hullik a falevelekre, A tűnő nyár után vissza nézve Az ember mindig sírva szeretne…   Miért van az, ha halk zokogással Eliramlanak az édes évek, Késő bánat kopog az ablakban, Az ajkunkon megszakad az ének…?   Miért van az, ha dermedt az idő, És édes méz nincs már a virágban, Szívünket bánat mé...

                ŐSZ A ZÖRÖG – TETŐN   Magas tető, borongó hegyvilág, Síró szélben beszélgetnek a fák. Úgy sírnak bele a szívembe, mint Lágyan búgó templomi orgonák.   Megremeg egy óriásfa ága És egy tépett őszi lomb nyárt sirat Én megállok kiégett magammal… Még visszanéz, aztán leszáll a Nap.