SOKSZOR A RÉGI BARÁT TÖBBET ÉR EGY ROKONNÁL.
Édesapám egyik legkedvesebb Barátjáról, Szabó Imre bácsiról szóló történetem és egykori, hozzá kapcsolódó megtörtént események a távoli múltból.
Szokásomhoz híven, a napokban is a házi fényképes archívumom digitalizált mappájában kutakodtam, mikor két régi fénykép is a látókörömbe került. Ekkor aztán megint megindult az agyam és kezdtek visszatérni a gyermekkori élményeim a látottak hatására. Drága Édesapám 84. évéhez közeledve adta vissza életét a Teremtőnek 1998. június 4 – én. Életében annyi emberről beszélt meleg szavakkal, akik valamilyen módon közel álltak hozzá, hogy valamilyen módon „szelektálnom” kellett belőlük ahhoz, hogy kiválasszak közülük legalább egyet, akiről írjak egy kis szubjektív megemlékezést. Közülük is olyant, akit gyermekkorától kezdve ismerve, vagy a katonaságtól, esetleg a háború vérzivataros idejéből az orosz font helyszíneiről, a Don melletti csatákból. Ezek közül kevés ember volt, akit én is személyesen ismerhettem, mert vagy mi mentünk el hozzájuk, vagy Ők jöttek el a családunkhoz valamilyen alkalommal, természetesen nem egyedül, hanem a kedves párjukkal együtt.
Szabó Imre bácsit, aki a szomszéd községben Bakonyszentlászlón lakott a családjával, azok közé tartozva ismertem már kisgyermekkorom óta, mert rendszeresen, kölcsönösen látogatták egymást Édesapámékkal. Természetes volt, hogy ezek a találkozások, amik legalább évente egyszer megismétlődtek, legtöbb esetben a falusi búcsúk alkalmával történtek.
Ilyenkor aztán mindenféle finom falatok, üdítő és borocska kerültek az asztalra és pár óra alatt fel lettek idézve a barátságuk kezdete és az együtt töltött időszak, ahogyan Édesapám szokta mondani a katonaévek. Ha jól emlékszem, nem a háborús időszak, hanem a tényleges katonaság, vagy tartalékos katonaság élményei voltak ezek. Több katonatársával is levelező kapcsolatban állt Édesapám, de Imre bácsiék, mivel nem messze laktak a mi falunktól, olyan kedves emberek voltak, akik még a közeli rokonokhoz mérten is úgy szerepeltek, mint akik vér szerint ide sorolandók.
Arra is emlékszem, hogy Imre bácsi feleségét Juliska néninek hívták, aki mindig kedveskedett nekünk gyermekeknek is a találkozásaink alkalmával.
Házuk Bakonyszentlászlón ott állt, ahhoz az útelágazáshoz közel, ami Bakonygyirót felé kanyarodott el jobbra az út, pontosabban azzal szemben a másik oldalon.
A fenséges és bőséges ebéd után mindannyian felkerekedtünk és elmentünk a tőlük nem messze lévő búcsúi forgatagot megnézni, ahol aztán egy kis búcsúfiával kedveskedtek nekünk gyermekeknek. Mi is hasonló vendéglátásban részesítettük Őket, hiszen Édesanyám kitűnő főző és sütő asszonyként kitett magáért, mikor viszonozták a látogatást kis falunkban. Ezek a régi emlékek még ma is úgy megmaradtak bennem kitörölhetetlenül, hiszen immár én abban a korban vagyok, amiben Imre bácsiék és a Szüleim sem voltak még akkor.
Mikor most pötyögtettem a visszaemlékezésemet, róluk már semmit nem tudok, de az én Szüleim sincsenek ebben a földi világban.
A régi meghitt búcsúk hangulata is elveszett már, megszelídültek és a hangzatos Falunapok elnevezéssel próbálják pótolni azt, amit nem lehet. Akik még emlékeznek ezekre az évekre bizonyára meg tudnak erősíteni engemet abban, hogy Szülőfalumban és környékén az immár „legendássá Vált” Cseszneki Családi zenekar, ismertebb nevén a „Nyáriak” olyan búcsúi hangulatot tudtak teremteni, amihez fogható a környékünkön nem volt akkoriban. Sajnos, ma már talán senki sem él közülük ezen a földön. A Bakonyszentlászlói Cukrászdában is játszottak, ezt a helybeliek közül a már nem annyira fiatalok, akik még élnek, szintén meg tudják erősíteni az emlékeimhez kapcsolódóan.
Ma már igazából nem arról szólnak ezek a falusi, valamikori búcsúnak nevezett rendezvények, amiket a mi korosztályunk még megélt és 2 napon keresztül szórakozott, mulatott, táncolt, mint akkor. Az első nap a vendégeké volt, de a másodikon a helybeliek mulatoztak igazán. Egy kicsit talán eltértem a címben jelzettektől valamelyest, de készakarva tettem, hiszen Édesapámék legtöbbször ilyenkor találkoztak Imre bácsiékkal is. Egyszer náluk Bakonyszentlászlón a búcsú napján (ez Nyáron volt, ha jól emlékszem), másik alkalommal pedig Nálunk Bakonyszentkirályon a szokások szerint Ősszel, Mihály névnap utáni vasárnap.
Egyébként abban az időben, mivel a közlekedés bonyolultabb volt, mint manapság, legtöbbször az utazást lovas kocsival szokták lebonyolítani a két falu között, aminek a távolsága 7 – 8 kilométer lehetett.
DRÁGA JULISKA NÉNI ÉS IMRE BÁCSI!
Bárcsak beülhetnék egy időgépbe és visszautazhatnák a gyermekkoromba, amikor sokszor töltöttünk el csodálatos órákat Bakonyszentlászlón a családi házukban, élvezve a vendégszeretetüket, illetve nálunk Bakonyszentkirályon a Szülői házunkban.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2024. 01. 13. Szombat Délután 13:55
