Tóth Ágnes
A hóember

A kórház udvarán hóember álldogál. Többen is megcsodálják. Az emeleti ablakokból betegek mosolyognak le rá. Láthatóan gyógyító hatással van rájuk.
- Istenem – mondja mellettem a felkötött karú asszony – milyen aranyosak ezek az egészségügyi dolgozók, hogy ily módon kedveskednek a szegény, fájdalomtól szenvedő betegeknek. Máris kezd elmúlni a hasogatás a karomból.
- Én csak azért nem sírom el magam, mert kontakt lencsét hordok – kapcsolódik a beszélgetésbe egy epe műtéten átesett finom úri hölgy.
- Hát ami igaz, az igaz – szólalok meg én is. – Ezt a hó csodát nem akárki formálhatta, hanem egy pályát tévesztett szobrászalkat. És milyen eredeti. Fazék helyett báránybőr sapka van a fején. Igaz, a seprű hiányzik a kezéből, de istenien áll neki a kockás szatyor.
Már sokan tapasztják homlokukat az ablakokhoz. Lassú pelyhekben hull a hó. Belepi a várakozó mentőautókat. A hóembernek csak vörös paprika orra virít . Az ortopédia sürgősségi osztályáról éppen gipszelt karú férfit kísér ki a nővérke, amikor a hóember nagyot tüsszent.
- Jesszusom, - sikítja az ápolónő – a Józsi bácsit itt felejtette a fia!

Tóth Ágnes
Fokozatok

Csengettek. Az asszony ajtót nyitott. Ott állt egy tizenkét év körüli kislány, nagy fekete szemmel, fekete göndör hajjal és fehér mosollyal.
- Tessék adni agy kis darab kenyeret, mert éhes a testvérem.
Ezzel a mondatával megfogta. Ha azt mondja adjon neki pénzt, akkor
becsapja az ajtót. Egy kis darab kenyér az más.
Az asszony levágott egy darabot a kenyeréből és odaadta.
Egy hét múlva csengettek.
- Tessék adni egy kis darab kenyeret és még valamit, mert betegek a
szüleim és öt testvérem van.
Levágott egy darab kenyeret, kis szalonnát és odaadta.
Öt nap múlva csengettek.
- Tessék adni egy kis kenyeret, szalonnát és még valamit.
Adott egy kis kenyeret, szalonnát és egy tasak száraz laskatésztát.
Négy nap múlva csengettek.
- Tessék adni egy kis kenyeret, szalonnát, száraztésztát és még valamit,
mert anyukám kórházban van a kicsivel, apukám szívbeteg és éhesek vagyunk.
Adott öt lejt, mert semmi ennivalója nem volt otthon.
Három nap múlva csengettek.
- Tessék adni egy kis kenyeret, szalonnát, száraztésztát, öt lejt és még
valamit.
- Adjon neked az állam – mondta az asszony.
- Az meg ki? – kerekedett nagyra a gyerek szeme.
- Ő az, - mondta a néni – aki olyan kevés nyugdíjat ad nekem, hogy nem
tudlak tovább segíteni...
Akkor az egy nagyon fösvíny alak lehet – mondta felháborodva a
kislány és dohogva távozott az üres szatyorral.

Tóth Ágnes
Reggeli kávé
Kába és morcos vagyok, amíg meg nem iszom a reggeli kávémat. Támolygok is ki a konyhába, kinyitom a felső szekrényke ajtaját és próbálom a polcról leemelni a műanyagdobozban lévő őrölt kávét, de az istenért sem érem el, pedig a tegnap még lezseren le tudtam venni. Úgy tűnik az éjjel kicsit összementem. No, nem baj, előrébb lépek és ágaskodva kezdek nyúlkálni a doboz után, már el is érem az alját az ujjam begyével, kicsit böködöm, hogy felém dőljön és akkor el tudom kapni a derekánál. Dől is szépen, egyenesen a fejemre, ami nem lenne nagy tragédia, hiszen alig tizenöt deka az egész, csakhogy a lazán rácsavart kupakja azonnal a földre hullik, begurul a kagyló alá, a finomra darált barna kávé pedig a szőke hajamra, szempillámra, arcomra szóródik. Ott állok hát a színek eme csodás harmóniájával a fejemen, kitörölgetem a szememből a kávéport és máris örömmel látom, hogy a doboz alján még legalább két kávéskanálnyi barna örlemény maradt, ami egy pici kávéhoz épp jó lesz nekem.
Bemászok a kagyló alá, hogy kihalásszam a kupakot, amikor élesen felcsörren a telefon, én meg ijedtemben felkapom a fejemet, beverem a kemény öntöttvasba, és azonnal elharapom a nyelvemet. És hogy a korona felkerüljön a történetre, felveszem a telefont.
A vonalban a barátnőm van és máris nekem szegezi a kérdést:
- Mondd, te rántást vagy habarást teszel a paradicsomlevesbe?
- Hántást tesek- mondom- zsibbadt nyelvvel
- A fenébe, rossz számot hívtam – mondja meglepetten és gyorsan leteszi a kagylót.
Ezek után az álom úgy megy ki a szememből, mintha már meg is ittam volna a reggeli kávémat.

Tóth Ágnes
A látogató
Tavaly nyáron, úgy este 10 óra körül találkoztunk a konyhában. MI és az egy egér. A pad alatt ült és csak nézett ki bután abból a pici fejéből és nem tudta mihez kezdjen. Mi sem tudtuk, pedig nekünk sokkal nagyobb a fejünk. Pár másodpercig meglepődve néztük egymást, aztán ő beszaladt a nagyszobába. Én meg a fiam utána. Gyorsan kinyitottuk az erkélyajtót és rákiabáltunk, hogy "sicc kifele te büdös seggű!" Ez már sok volt neki, mert sértődötten távozott. Ki is zártuk rögtön őkelmét és verejtékes homlokkal hulltunk a fotelbe. - Lehet, hogy a szőlőindán mászott fel ide, a harmadik emeletre – találgattuk - , de nincs kizárva, hogy a rücskös falon kapaszkodott idáig. Gabi fiam azt mondja, talán Egér Misi volt az, a mi régi kis ismerősünk, akit 3 éve hozott haza Kolozsvárról jövet, ugyanis a vonaton bemászott a hátizsákjába. és amikor a barátai röhögve mondták, hogy ni-ni, bemászott egy egér a táskádba, azt hitte heccelik. Ám kiderült, hogy igazat mondtak, mert a lélegzetünk is elakadt, amikor itthon egy egér mászott ki kíváncsian a zoknik közül és azonnal felfedező útra indult a lakásban, majd eltűnt a szemünk elől. Pár nap múlva erős egér pisi szag csapott orrba, amikor kinyitottam a spájz ajtaját. - Megvagy – gondoltam - és csapdát állítottam neki, egy üres kompótos üveget megtámasztva egy fél dióval. Egy óra múlva meg is fogtuk a nagy világutazót. Szép rózsaszínű talpacskája volt, ahogy két lábra állva tapogatta belülről az üveg oldalát. Egér Misinek kereszteltük és korholva mondtuk neki, - ejnye-bejnye, Egér Misi, de büdös az egér pisi. - Aztán levittük a kertbe és elengedtük. Olvassuk az interneten, hogy az egér élettartama egy, maximum másfél év. Tehát nem lehetett a vonatos egerünk. Azt hiszem az egyik utóda volt, akinek sokat mesélhetett rólunk.

Tóth Ágnes
Hiúság
Esős, szeles novemberi nap volt. Délután ötkor interjút kellett készítenem a város egyik vezető beosztású emberével, aki megkért, legyek pontos, mert nagyon elfoglalt. Nagyon szép akartam lenni, hogy jó benyomást keltsek. Szerencsére még volt egy órám, hogy elkészüljek és odaérjek. Kicsit idegessé tett az orromon virító pattanás, ami a tegnap elfogyasztott hagymától bújt elő, de elhatároztam, hogy be fogom púderezni, hogy eltüntessem. Gyorsan bebújtam a kabátomba, a térdig érő sálamat a nyakam köré tekertem, fejembe nyomtam az elegáns kis kalapomat és már rohantam is. Gyalog alig negyedóra az út odáig, vigasztaltam magam.
Sietősen lépkedtem, a kalapomat időnként jobban a fejemre nyomva, mert erősen fújt a szél és szemerkélt az eső, amikor hirtelen belém hasított, hogy atyavilág, elfelejtettem bepúderezni az orromon a pattanást! Kapkodva kotortam elő a retikülömből a púderes dobozkát, felnyitottam a tetejét, de mielőtt bármit is tehettem volna, a szél felkapta és magával ragadta a könnyű kis púderpamacsot majd odébb ledobta elém a földre. Szerencsére nem a sárba hullt, hanem egy száraz falevélre. Előre hajolva léptem egy nagyot, elkaptam az irháját mielőtt tovább gurult volna, majd fel akartam egyenesedni, de valami a nyakamnál fogva visszarántott, de olyan erővel, hogy térdre estem, egyenesen bele a sárba. Az történt, hogy amikor előrehajoltam, a hosszú sálam vége a földre lógott én meg ráléptem és amikor fel akartam egyenesedni visszarántott. A nagy zökkenéstől megemelkedett a kalap a fejemen, a szél meg nyomban alányúlt, felemelte és kisodorta az út közepére, ahol egy volkswagen kombi azonnal áthajtott rajta. Ott álltam a járda szélén piros orral, összekuszált hajjal, sárosan és csúnyákat kiabáltam a kalapgyilkos sofőr után, sőt megmutattam neki a középső ujjamat is, amikor hirtelen fékezett, és visszatolatott mellém. Már el sem merem mondani ki ült a kocsiban.
Igen. Ő volt. A fontos hivatalos ember, akivel interjút kellett készítenem és akiben jó benyomást akartam kelteni. . .