Kérem a véleményeket nem ide bejegyezni, addig is jó szórakozást.

2017 Március 20. Vasárnap

Végre meglett a Naplóm!! Az ágy alatt találtam meg, ahol semmi keresnivalója nem lett volna. Tuti hogy Rebus keze van a dologban. Pedig egy csomó dolog történt velem azóta, amióta nem találtam, és bőven lett volna mit beleírnom, de úgy voltam vele, ha nincs meg, akkor inkább nem vezetek naplót. Eddig nem is hiányzott. Azokat a dolgokat most próbálom összefoglalni, bár tudom nem lesz egyszerű. Kezdem talán azzal hogy a családom anyagi helyzete nem változott minden maradt a régiben. Elkezdtem az iskolát, rendőr leszek, ha lesz hozzá kitartásom. Az önvédelmi órák nagyon kikészítenek, kemény na. A többi tantárgy sem egyszerű, mindegy valahogy majd csak túlélem ezt is. Ilyenkor tavasszal azért nem szokott ilyen meleg lenni most éppen huszonnyolc celziusz fok a hőmérséklet, ami azért szokatlan. Tegnap apám lehívott a ház elé, és mutatott egy pontot az égen. Azt mondta, hogy az a NIBIRU... Az agyamra megy már ezzel a dologgal, de lehet, hogy van benne valami, mert már másoktól is hallom, hogy egy új csillag van az égen, amit eddig soha senki nem látott. Barátom még most sincs...valahogy mintha félnének tőlem a srácok. Anyám azt mondja, hogy nem kell ezeket a dolgokat elkapkodni, és majd a nagy ő úgyis jön.


2017 Március 21. hétfő

Ma a suliban sokan arról az új csillagról beszélnek, mert állítólag a tévé is mondta, hogy egy újabb nem látott csillagot látnak sokan az égen, és valami agyas csillagászt is kérdeztek, hogy az mi? Azt mondta hogy, nem is biztos hogy ott van, lehet, hogy csak a fénye az és nagyon messziről érkezett ….nem is értettem ha nincs ott akkor hogyan látható és amúgy is egy ilyen kicsi pontnak az égen miért kell ekkora jelentőséget tulajdonítani. Apám ma családi gyűlést tart. Sejtem már megint mi lesz a téma.


2017 Március 22. kedd

Osztályfőnöki rovót kaptam dohányzásért, és feleselésért. Nem szólok az ősöknek mert akkor kitör a baj, és valószínűleg nem mehetek sehová, pedig ma randim van. Van egy srác a suliban Ákos igazán jó képű és tetszik is, de persze nem mutatom neki. Na mindegy, lesz ami lesz. Apám tegnap leültetett minket, és kezdte a szokásos kis mondókáját, hogy nagy baj lesz, és valószínűleg sokan nem élik túl ezt a változást. Ami nagyon meglepett az az, hogy anya is partner volt és azt mondta, hogy ezt bizony komolyan kell venni, mert most a felkészülési időszak jön. Rebus persze most sem bír magával, igazi örökmozgó. Bátyám szótlanul hallgatta végig anyámék mondókáját, és a végén annyit mondott, hogy akkor lehet, hogy újból eljön az ókor. Szerinte ha nem lesz áram akkor semmi sem lesz. Se víz, se üzemagyag, se gyógyszer, szóval se semmi. És csak azok élik ezt túl akik összetartanak. Na ilyet sem hallottam még a bátyám szájából, hogy összetartás mert ő pont nem ilyen, inkább önzőnek titulálhatnám.


2017 Március 23. szerda

Korán kellett kelnem, hogy elérjem a buszt. Nem aludtam valami jól a rovó miatt, mivel mára kellett aláíratnom az ellenőrzőmet, amit ”véletlenül” otthon hagytam, de bevallottam a tanárnőnek, hogy nem írattam alá, így is úgy is azt gondolta, örüljön neki, hogy igaza lett. Örült is annyira, hogy kaptam két napot, ugyanis holnap nem lesz bent. Talán az ősök megértik, de ha nem az sem baj, a rovó az nem olyan rossz, hármas magatartás, de hát egy rendőrnek az jó nem?
A suli uncsi volt mint mindig, és különösképp úgy, hogy Ákos járt az eszemben. Mivel nagyon szép idő volt, így nem erőltettük a mozit, meg a beülős helyeket, inkább sétáltunk egyet a szabadban, és sokat beszélgettünk. Ha minden jól megy ma is találkozunk, de megjött apám lesz, ami lesz, most kimegyek az ellenőrzőmmel..

Apám a székre roskadt, aláírta az ellenőrzőmet, és semmi magyarázatot nem várt, vagy kért, de megrémített az ábrázatán a több napos borostától még jobban látszódó ”mit számít egy rovó, ha úgy is meghalunk” nézés. Kicsomagolt a táskájából, megkért, hogy menjek el a húgomért az ovódába, és beült a gép elé, valami térképes program elé.


2017 Március 24. csütörtök

Ákos minden szünetben beszélgetett velem, és én egyre nehezebben bírtam kordában tartani az érzéseimet. Anyával beszélgettem tegnap amikor megjöttem. Ákost nézte az ablakból, hogy távolodik, és aggodalom ült ki az arcán. Azt mondta, hogy komoly a baj, és, hogy azok, akik tudnak erről a bolygóról (azóta már megjegyeztem, hogy Nibirunak hívják) titokban tartják, és hazudnak az embereknek. Ha apámnak, és a többi haverjának igaza van, akkor meg fogunk halni másfél év múlva. Csak akkor tudatosult bennem először rendesen, mikor anyám arcát láttam, ő ugyanis mindeddig szkeptikusan állt ehhez. A suliban minden rendben, hála Ákosnak, aki miatt boldogan megyek be abba a börtönbe. A mai napom eseménytelenül telt. De holnap péntek, és közös filmezés a haverokkal, és Vele.



2017 Március 26. szombat

Remélem nem olvassa senki titokban a naplómat, mivel tegnap megkaptam életem első csókját!!!!!
Nem tudom leírni sem az érzést, sem azt, hogy milyen volt. Szavakba sem lehet önteni. Az viszont meglepett, hogy mikor reggel beléptem a nagyszobába, hogy cigit vegyek apámék készletéből egy halom ócskavasat találtam a földön, vezetékekkel és csövekkel, komolyan az egész olyan volt, mint abban a horrorfilmben, amit tegnap a haverokkal néztünk. Az asztalon egy halom könyvtári könyv, ilyen címekkel, hogy: A Túlélés Technikái, és Hogyan Éljük Túl a Vadont... Eszembe jutott apám hülye heppje, meg amit a múltkor mondott a felkészülésről. De miért nem a neten olvas? Mindegy. Gyorsan reggelit készítettem a húgomnak, és az órára néztem. Volt még fél órám, hogy apámék hazaérkezzenek a boltból, és bármelyik pillanatban felkelhetett Rebus, úgyhogy nem volt sok időm, a vezetékesről felhívtam Ákost (igen, megjegyeztem fejből a telefonszámát), elmondtam neki, hogy hiányzik, majd miután kimondta én is kimondtam, hogy szeretem, és teljes boldogságban kiültem az ablakba cigizni. Miközben néztem a várost, felnéztem az égre, de azt a pontot nem láttam sehol. És különben is, mihez kezdenék egy apokaliptikus világban cigi nélkül. Hehehe


2017. Március 27. vasárnap

Meg akartam kérdezni apámat még tegnap a csövekről, meg mindenről, de azt mondta, hogyha majd itt lesz az ideje, akkor mindent elmond, ami a tényeknél nemcsak rosszabb volt, de bizonytalanabb is. Akkor már inkább közölje a tényeket, ha már akkor elmondta mindenkinek azt, hogy mit gondol, mikor még semmi baj nem volt. Akkor most miért titkolózik előttem? A bátyám, és az anyám ugyanis tudnak mindenről, látom rajtuk. Rebus pedig még eleve túl kicsi ehhez. Ákosnak nem mondtam el ezt a világvége dolgot, nem akartam, hogy hangyásnak nézze a szüleimet, vagy engem, mert ilyenekről beszélek, pedig éreztem, hogy meg kell osztanom valakivel azt, hogy milyen rossz, hogy titkolóznak. Végül a bátyámmal beszéltem erről, aki megnyugtatott, de ugyanazokkal a sablonszövegekkel, mint apám, hogy majd idejében megtudod, meg stb... Ennek tetejében még a havibajom is megjött, és vehetem fel azokat az extragáz literes bugyikat.

Este van már, lassan aludni térek, apám bosszankodik, hogy egy internetes fórumon megtámadták az elmélete miatt. A netes barátai azt tanácsolták neki, hogy óvatosan bánjon az ilyen dolgokkal, mert könnyen olyan emberek fülébe juthat az infó, akiknek érdekében áll, hogy titokban maradjon. Komolyan ez már tiszta krimi.


2017. Március 28. kedd

Az elmúlt két napban semmi említésre méltó nem történt, talán csak annyi, hogy nem vérzek már, és, hogy tiszta depi vagyok az itthoni helyzetek miatt. Apám literszámra vedeli a kávét, állandóan szerel valamit, amikor pedig átjön a bátyám, meg pár ismerőse elküld a húgommal, vagy épp nélküle.
Tegnap felmentünk egy tízemeletes tetejére Ákosékkal. Néztem le a hangyaemberekre, és titkon átkozottan irigy voltam ezekre az emberekre, akik nem tudják mennyire nagy a baj, ha egyáltalán... nem tudom, össze vagyok zavarodva, főleg azóta, hogy apámék szerelgetni kezdtek, meg állandóan valami helyről beszéltek. Megyek, mert holnap korán kell kelnem.


2017. Március 29. szerda

Hosszú nap volt ez a mai, magyar nyelvtan ötös, töri hármas, infó ötös, tesi négyes, matek hármas, biosz négyes. Életemben nem írtam még ennyi jegyet egy nap az ellenőrzőmbe, kivéve mikor pótolni kellett a be nem írt jegyeket. Hehe.
Viszont mikor hazamentem apám meg se nézte, egy pillantást vetett rá, aláírta, és visszafordult a monitor elé, ahol valami épület alaprajzát láttam, amire apám épp rajzolgatott valami vonalakat. Érdekelni sem érdekelt már, inkább bementem a szobámba, és készültem a délutáni találkozásra.


2017. Március 30. csütörtök

Ma leültem a zombivá változó apám, és anyám mellé, és közöltem velük, hogyha itt lesz a világvége, meg minden, akkor minek suliba járni, mire apám rám nézett azzal a vesébe látó tekintetével, és megmagyarázta... Inkább le sem írom, így is nagyon fáradt vagyok már. Miközben törit tanultam arra gondoltam, hogyha itt lesz a világvége, akkor nem lesz értéke a pénznek, és lehet, hogy újra cserekereskedelem lesz majd a túlélők közt. Nem tudtam nem gondolni erre, mint ahogy arra sem, ha valóban igaz, amit apámék hisznek, márpedig ez a sok készülődés okkal történik, tehát sok esély van rá, szóval ha ez megtörténik mi lesz Ákossal és velem. Belegondolni is rossz...


2017 Március 31. péntek

Ma a suliba semmi érdemleges nem történt. Minden a megszokott rossz, de nem reménytelen. Ákos nem volt suliba, vagy legalábbis nem találkoztam vele, és ez aggasztott. Mi lehet vele? Hazafelé sétálnom kellett mert nem volt pénzem buszra, rosszul áll a családunk anyagilag. Bár nem is bánom mert ebben a tavaszi, furcsán meleg időben nem is árt egy kis séta. Ami számomra érdekes az nem más mint, hogy egy rügy sincs a fákon, pedig ilyenkor már szokott lenni. Mindegy. Mikor hazaértem nem találtam senkit itthon. Na ilyen is ritkán van. Azaz nincs is ilyen. Ákost telefonon sem érem el. Nem értem!!!! Remélem nem másik lánnyal lődörög. Mára ennyi amúgy is rossz napom van.


2017 Április 1. szombat

Bolondok napja. Nem is gondoltam, hogy bátyám nem az..Érdekes teóriával állt elő először életében. A feltevése nem más mint az, hogy mi van ha az idő folyamatosan ismétli önmagát. Mondjuk ő úgy gondolja, hogy van egy adott korszak és onnantól számít az idő, és egy „idő „ után a körforgás, kezdi előröl az egészet..Megjegyzem apámmal sokat van együtt a bátyám lehet, hogy ez ragályos? Hahaha. Ma hívott Ákos beteg szegény szívem ezért nem értem el tegnap és ezért nem is volt suliban. Megnyugodtam, nem másik lány van a dologban. Bízom Ákosban.


2017 Április 2. Vasárnap

Szokásosnak mondható Vasárnap, azaz mégsem. Apám felfedte azoknak a csöveknek a rejtélyét azt mondja, hogy azok elemek, illetve antennák lesznek mert sokan vannak rajta kívül is akik hisznek a világvége históriában, és az a legkevesebb, hogy meg szeretné menteni a családját egy ilyen eseményt követően. Hosszasan beszélgettünk, feltűnően nyugodt volt. Ő szerinte jön ez a bolygó és a tömegvonzása miatt lesz itt galiba, ami nagyon nagy problémát okoz az emberiség, akkor majd hétköznapinak nem mondható életében. Mindenesetre láttam a szemében az elszántságot, és a kétségbeesést is. Elgondolkodtató volt az, ahogyan hozzááll a dolgokhoz. Félek, hogy mi lesz, ha igaza lesz?


2017 Április 3.hétfő

Ákos ma sem volt iskolában, és az osztálytársaim, akik tudnak erről a kis románcról lehet, hogy csak irigységből de folyton cinkeskednek velem, hogy lehet, hogy nem is beteg, meg, hogy lehet, hogy éppen egy másik lány is éppen beteg, és együtt töltik az úgynevezett betegállományukat. Nem hiába ha nincs ellenséged, akkor szerezz magadnak barátokat!!


2017 Április 4.kedd

Az elemek rejtélye.

Apám ma igazán meglepett. Mikor hazaértem azzal fogadott, hogy gyere Éva, ezt nézd meg működik és még hogy működik. Tulajdonképpen nem tudtam hirtelen miről is beszél, de aztán láttam furcsa alkotását, ami nem volt más mint egy kis befőttes üvegben egy, azaz kettő fém rúd. Működik? Mi? És jött a „meglepetés” azaz hogy nem, mert ez az üveg semmi különleges dologgal nem szolgált számomra. Pont olyan volt mint bármely üveg két izével. Na ekkor apám megmutatta amit nem lehetett látni. Öntött az üvegbe egy löttyöt, mint később kiderült sós vizet, és egy multiméterrel megmérte. Az eredmény elképesztő volt, azaz kettő egész négytized volt …..
Csak bámultam nem értettem az egészet. Erre ő most egy ugyanolyan másik üveget vett elő és abba ecetet öntött. Az eredmény most másabb volt. Öt volt. Csodálkoztam egy kicsit, azért nem nagyon, mert Apámnak vannak furcsa dolgai ő igazi polihisztor, olyan ezermesterféle. Képes arra hogy szombat délben amikor már semmi sincs nyitva akkor ő szinte bármiből megcsinál egy kisebb generált a mosógépen.......Kérdeztem is tőle hogy ez hogy jutott az eszébe és minek is ez? Csak annyit mondott, hogy ez a felfedezés nem az ő érdeme, ezt a dolgot azaz ezt az „elemet” az Egyiptomi piramisokban találták, és most Bagdadi elemnek hívják sokáig titkolták de kiderült, hogy az ókoriak ismerték az elektromosságot. Ők is pont ilyen elemeket készíttettek, csak akkor Nílusi agyagból volt az edény és az elektródák meg rézből, illetve, vasból. Az hogy mire kell ez neki? Arra hogy majd ezzel tartja a kapcsolatot az internetes haverjaival, azaz azokkal akik hasonló módon gondoskodnak az energiaellátásukról. Mint kiderült egy rádióállomást is készített, és ez is a „tervük része”
Gondolkodóba estem Ha apám ennyire komolyan gondolja a helyzetet akkor lehet benne valami. Anyám meg ehhez partner, és a bátyám sem kivétel. Csak én és a húgom nem tud semmi konkrétat. Ákos ma sem volt suliban és telefonon sem beszéltünk. Hiányzik, és nagyon dühös vagyok rá! Szeretem?



2017 Április 5. szerda

Ma reggel sétáltam az iskolába, mert szokás szerint nem volt pénzem buszra. Az iskolába egy ligetes erdőn kell átmenni. Ez a reggeli séta kellemes főleg ilyen jó időben. Van egy fa ott, az a kedvencem. Egy nyírfa. Olyan magányosnak tűnik ott a sok platán között. Van mellette egy pad is azon szoktam egy cigit elszívni suli előtt és most is éppen arra a padra akartam leülni, de közben csörgött a mobilom...Ismeretlen a szám ki lehet az? Mindegy nem veszem fel …..ismét csörgött nem igaz nem hagyják, hogy az ember elszívja útólsó cigijét, fizika témazáró előtt.......Ha ez a szám ilyen kitartóan keres gondolom akkor fontos lehet felveszem. Ákos anyukája volt az meg is lepődtem engem keres? Nem is ismer!! És honnan tudja a számomat? Ákos kérte, hogy hívjon fel mert az éjjel mentő szállította kórházba, és nagy a baj. Leukémia!!! Az nem lehet Ákos erős és sportol is és fiatal és egyébként is szeretem. Ez nem lehet. Nem engem akartak hívni. Nem az az Ákos az. Nem az én Ákosom. Nem emlékszem semmire csak arra, hogy a mentőautóban tértem magamhoz, és egy számomra ismeretlen ember kérdezget, hogy ettem-e ma már? Meg hogy mire emlékszem? Nem válaszoltam akartam de nem állt szó a számra................... Anyám a kórházban idegesen állt az ágyam mellet, és csak annyit kérdezett. Mi a baj Éva? Baj? Semmi mi lenne? Mert hogy később kiderült az idegosztályon fekszem, ideg összeroppanással …...Szürreális volt, ahogy apám bejött a kórterembe és közölte, hogy van egy srác aki itt áll az ajtó előtt pizsamában és engem keres. Ákos volt az. Láttam ahogy mélyen ülő gesztenyebarna szemeiben gyűltek a könnycseppek, de valami nagyon erős emberi tartás miatt nem tudták szemeit elhagyni azok. Csak annyit kérdezett tőlem hogy jól vagy? Igen válaszoltam. Csak néztük egymást és nem jött több szó a szánkra. Már éppen meg akart szólalni, amikor a nővér bejött a kórterembe és közölte az ott tartózkodó látogatókkal, hogy köszönjük szépen vége a látogatásnak és legyenek kedvesek elhagyni a kórtermet. Szomorúan néztem Ákosra, ő csak annyit mondott, Szia......



2017 Április 6. csütörtök.

Kórház...naplóm azóta velem van mindig mióta a húgom eldugta. Többé nem teheti, nem teszem ki magam annak hogy esetleg illetéktelen kézbe kerüljön. Meg amúgy is most éppen sokat segít, hogy itt vagyok a kórházban. Van mit olvasnom és van min gondolkodnom. Semmilyen durvább vizsgálatot nem csinálnak, vérnyomást mérnek, vérvétel, vizelet, ilyesmik. Biztosra veszik az orvosok hogy, úgy mondják elfáradtam. És ezzel nincs mit tenni csak egy kis nyugtató az is csak azért hogy tudjak aludni és hogy kipihenjem magam. Ma délelőtt volt nálam Ákos is. Ő a belgyógyászaton fekszik. Ma kézhez kapta az eredményeit és kiderült, hogy súlyos beteg, nagyon súlyos. Csontvelő átültetésre vár. Éppen ma vizsgálják azokat a donorokat akik a családon belül szóba jöhetnek. Volt nálam a főorvos és azt mondja, hogy egy hétig itt kell lennem mert csak akkor lesz biztos az állapotomban, pontosabban a javulásomban. Nagyon szimpatikus és igazán jó fej, egy kicsit a télapóra emlékeztet szakáll nélkül persze. Aranyos na, és ahogy látom a nővérek is kedvelik. Apám látogatáskor hozott egy nyomtatott gyűjteményt,...ami arról a bolygóról és annak a földre gyakorolt hatásáról szólt. Talán azért hogy jobban megértsem, hogy mi előtt állunk, állok.


2017 Április 7. péntek

Olvasgatom apám nyomtatott „gyűjteményét”,és nagyon, nagyon idegesítene ha igaza lenne. Mert akkor minden amit eddig hittünk az mind hamis tény. Szóval van egy bolygó aminek a neve Nibiru, ez a bolygó 3600 évente jön erre, pontosabban ellipszis pályán kering a Nap körül. És úgy látszik, hogy 2018-ban telik le az a 3600 év amikor újra ideér. Érdekes hogy van egy furcsa érzésem, ahogy apám jegyzetét olvasom, mert logika az van benne, sőt, túl logikus. Amúgy ez az okfejtés egy csomó eddig megmagyarázhatatlan dologra adna magyarázatot, például arra, hogy hogyan készültek a Nazca vonalak, azok a titokzatos ábrák amelyek csak nagy magasságból láthatóak, vagy hogy mi lehet a frigyláda, vagy hogy az ókori emberek már ismerték az elektromosságot és használták is, vagy Atlantisz legendájára is fény derülne, ami ezek szerint nem csak bla bla. Érzem, hogy mintha valaki figyelne, felnézek apám jegyzeteiből és egy idegen nő áll előttem. Bemutatkozik ….hangja olyan ismerős... Ákos anyukája az, örömmel fogadom, de ő is úgy viselkedik mintha régóta ismerne. Rengeteget beszélgettünk. Ákoshoz jött, de ha már itt van a kórházban akkor gondolta megnézi ki az a lány aki a kis fiacskáját ennyire megbolondította. Ez jól esett, mert jó tudni, hogy legalább annyit érez irántam Ákos, mint én iránta.
Arra kért, hogy ne szomorkodjak mert Ákost ez zavarná, mert azt hiszi, hogy miatta kerültem kórházba. Abban maradtunk, hogy holnap közösen látogatjuk meg Ákost, hiszen csak kettő emelet választ el minket.


2017 Április 8. szombat

Levittek ma a gyerekosztályra, ott kell töltenem hátralévő napjaimat. De legalább Ákos itt van egy épületben velem. Ahogy szó volt róla, meglátogattuk, sokkal jobb színben volt, mint tegnap előtt. Az anyukája nem zavart minket, letette a tanulnivalóját az asztalra, amit tegnap este adtak át neki, elmondott pár anyáskodó dolgot, azt mondta, hogy majd később visszajön, majd ment is. Ákos egész végig mosolygott, bár rengeteg drót lógott ki belőle, aminek a felét nem is ismerem, csak az infúziót. Nemsokára bejött egy medika (ha jól emlékszem nővértanonc lehet a jelentése), egy csomó másik orvos, és kiküldtek a teremből. Mire visszamentem Ákos már dróttalanul ült az ágyán, csak a branült hagyták a kezén, de nem kap már infúziót. Ákos azt mondta, hogy ma már le is veszik neki, meg, hogy jobban érzi magát. A következő pillanatban köntösben állt előttem, a kezemet kérte, felhúzott, és kiosontunk a kórházból, ami egy nagyon mókás dolognak ígérkezett, mint a bátyám régi számítógépes játékában. Kimentünk a kertbe, és a kórház körül sétálgattunk, csodaszép idő volt. Ákos azt mondta, hogy a húga alkalmas a családjában egyedül donornak, de ő ezt nem szeretné, mert nem akarja, hogy bármi baja essen a húgának. Azt mondták neki, hogy nagyon gyorsan meg kell operálni, mert nem vették észre időben mekkora a baj.
Egy rövid séta után visszamentünk, de közben megérkezett az ebéd (amiről elfeledkeztünk) és mindenki minket keresett, hogy hová tűntünk. Jól leszidtak, hogy felelőtlenek vagyunk, Ákosnak most pihenésre van szüksége, nem pedig arra, hogy bóklásszunk a parkban.
Este nem tudtam elaludni, és sírtam is. Nem emlékszem rá, hogy mikor mondtam ezelőtt az este előtt utoljára imát.


2017. Április 9. vasárnap

Reggel arra keltem, hogy valaki megsimogatja a fejem, azt hittem Ákos az, de apám volt, mögötte pedig a többiek. Életemben talán most először fordult elő, hogy nem örültem annak, hogy látom. Elmondtam nekik, hogy Ákossal mi a helyzet, talán ezért, talán azért, mert itt vagyok, sokkal figyelmesebbek voltak velem, mint általában, már-már azon voltam, hogy megkérdezzem tőlük, hogy miért, de inkább mégsem, tartottam egy kicsit a válaszuktól. Ha azt mondják, hogy azért, mert Ákossal ez a helyzet, akkor az azt jelenti, hogy nagy a baj szerintük is. Sokat voltak bent, elmondták mi van a nagyvilágban, de érdekes módon nem hozakodtak elő a világvége dologgal, persze hálás voltam nekik ezért. Délután meglátogattak a barátnőim hozták a leckét, meséltek a suliról, a tanárokról, meg a bulikról, de nekem máshol járt az eszem. Sokat fogok írni, más elfoglaltságom nincs, a tévéműsorok unalmasak, és nem érdekelnek, tanulni egy darabig nem fogok (jó, az írásbelik nagy részét megcsináltam), Ákost pedig nem akarom zavarni azután, hogy tegnap úgy lekorholtak minket, amiért kiszöktünk.

Nem bírtam ki, elmentem hozzá, próbálta elrejteni, hogy rossz bőrben van, de nem ment neki, és mondtam is neki, hogy ne erőltesse, mert tudom, hogy nehéz neki. Könnyebb volt neki szerintem ezután beszélnie, elmondta, hogy bent volt nála a kishúga, és azt mondta neki, hogy azt szeretné, ha megcsinálnák a műtétet, és Ákos jobban lenne. Miközben ezt mesélte elment a hangja, csak tátogva tudta elmondani a végét, miközben könnyezni kezdett, én először elfordultam, hogy ne legyen neki olyan kellemetlen, de aztán mélyen a szemébe néztem, és átöleltem. Nem akartam, de nekem is eleredtek a könnyeim, miközben éreztem, hogy sirja el magát a vállamon. Akkor már nem is akarta elrejteni, így én is nyugodtan sírhattam. Ekkor jött be az anyukája, leült az ágy szélére, majd mikor kibontakoztunk az ölelésből, és látta, hogy mindketten sirtunk, ő is könnyezni kezdett. Ákos erre elmosolyodott, és rászólt az anyukájára, hogy ne kezdje ő is, mert akkor lassan bejönnek az orvosok, a betegek, és az egész kórház itt fog sirni az ágyánál, az meg nem lenne a legjobb délutáni program. Na erre nevetni kezdtünk, majd mindenki kapott egy zsebkendőt, és egy joghurtot, ami jó hideg volt, és jól esett. Beszélgettünk, majd egy húsz percet, majd az egyik nővér szólt, hogy vége a látogatási időnek, így visszamentem a gyerekosztályra.

Lassan aludni megyek, de még várnom kell a fürdőszobára, így is tegnap a babafürdetőbe kellett mennem, ami a másik folyosón van, de legalább le tudtam ülni zuhanyzás közben. Ákos írt egy sms-t, hogy hiányzom neki. Hát nem őrült? Már biztos vagyok benne, hogy szerelmes vagyok. Anya még régebben azt mondta, hogyha barátom lesz nagyon vigyázzak, hogy ne a suli rovására menjen a pasizás, és most ijedten veszem észre magamon, hogy csak rá tudok gondolni. Most megyek, már leragadnak a szemeim.


2017. Április 10. hétfő

Új hét, új remények, ha minden igaz, holnap már hazamehetek. Bár jó lenne végre a saját ágyamban aludni, nem akarom itt hagyni Ákost, maga a tudat, hogy itt van, egyszerre boldogít, és szomorúvá tesz, de gondolom csak azért mert beteg szegény. Nagyvizit után voltam fent nála, azt mondták, hogy holnap vagy holnapután viszik fel az Országos Transzplantációs Intézetbe további kezelések miatt. Így viszont már hazamennék., semmi nincs, ami itt tartana. Ma jobban megismerkedtem a szobatársaimmal, tudom, jókor, de jobb később, mint soha. Voltak bent a többiek, akik egyre nyúzottabbak voltak. Mikor lesz már vége ennek a rémálomnak?!
Apropó rémálom, azt álmodtam, hogy valami katasztrófa miatt megsemmisült a város fele, a löszfalak leomlottak, házak mentek velük, városrészek tűntek el. Mindenhol halottak voltak, égő emberek, meg minden. Én pedig kerestem a szüleimet, vagy a bátyámat, de nem találtam őket. Közben akikkel találkoztam nem tudták, hogy mi történt, csak néztek maguk elé sokkos állapotban, és motyogtak. Nagyon féltem, kerestem a tűzoltókat, de azok is meghaltak, csak néhányan élték túl, de azok is csak mentek az utcákon katatón állapotban, némelyikőjük teljesen megvadulva rohangált. Aztán hirtelen lett vége az álmomnak én pedig ott voltam az ágyban, verejtékben úszva.

Na még egyszer fent voltam Ákosnál, aki erős gyógyszereket kapott, így nem nagyon tudott beszélni, csak mosolygott, és azt mondta, hogy mennyire szereret. Olyan volt, mint az álmomban az egyik túlélő. Tudom, hogyha magánál lenne teljesen, nem szeretné, hogy így lássam, de nem akartam magára hagyni. Azt már nem. Holnap, vagy utána úgyis el kell válnunk, bár sokat gondolkoztam, hogy tudnék vele menni Budapestre, de inkább nem kockáztatok, türelmes leszek. Úgy is minden rendben lesz. Rendben kell, hogy menjen minden.



2017. Április 11. kedd

Reggel elment a szerelmem, az anyukája az apukája, és a kishúga mentek vele táskákkal, meg mindennel, arra gondoltam, csak nem fogják megoperálni egyből, vagy valami, különben meg úgy is mondták volna, csak az nem stimmelt, hogy mit visznek a húga rózsaszínű táskájában ahelyett, hogy másik táskába vinnék. Ez a dolog délig tartott a markában, közben hallottam egy számot, amiről Ákos jutott eszembe, szerencsém volt, hogy egyedül voltam a szobában, mert nem látta senki, ahogy sírok. Nem értem, az embernek ha valami baja van, minduntalan a negatív dolgok jutnak az eszébe. Például, mint nekem reggel az operáció, meg amikor a számot hallgattam az, hogy Ákosnak valami baja lesz. Ha ez így lesz, azt nem élem túl az biztos. Pedig holnap lesz három hete, hogy járunk. Persze az idő nem számít, csak az élet. Ezt már nem is tudom hol hallottam, de igaz. Elkezdtem tanulgatni, hogy anyám ne rágja a fülem, bár ma amikor bejöttek nem firtatták az ilyen dolgokat, csak ültek, és néztek ki a fejükből, meg kérdezgettek. Még gondolni sem akartam ilyenkor arra, hogy mi zavarhatja őket, de két dolog lehetett a pakliban, a pénzügyi helyzetünk, és a világvége. Most, ahogy elgondolkoztam ezen, elnevettem magam. Vajon melyik lehet a rosszabb? De most tényleg, ha így marad minden, akkor lehet, hogy nem lesz mit ennünk, éhen halunk, meg minden, ha viszont jön az a dolog, akkor mind meghalunk, ennyivel kevesebb gond. Na, jó, inkább nem írok ilyen hülyeségeket, így is lassan aludnom kéne, ma már így is kihúztam a gyufát az egyik ügyeletesnél, mert elkapcsoltatta a tévét a kedvenc zenecsatornámról, mert, hogy nem való nekem, meg minden, de ne már! Egyedül vagyok ebben a szobában, miért ne nézhetnék azt, amit akarok, erre kifakadt, hogy a mai fiatalok, meg ez, meg az, meg amaz, de nem érdekel. A végén bent maradhatott a csatorna, nem törölte ki a listáról, így ennyi sikerélményem legalább volt a mai napon. Holnap mehetek haza, már várom. Ma fel akartam hívni Ákost a kinti fülkéből, de az édesanyja vette fel a telefont, és azt mondta, hogy Ákos most kezelésen van, de majd ő hív, ha lesz valami, addig fölösleges hívnom őket. Bár most flegmán hangzik, de egyáltalán nem volt az, inkább anyáskodó volt, megkedveltem az anyukáját. Na, de most már tényleg megyek, mielőtt fellázadnak az ügyeletesek.


2017 Április 12. szerda

A fél napot itt töltöttük, mire az orvosok megcsinálták a zárójelentést, és mehettünk haza, azaz előtte a háziorvosomhoz, próbáltam apáméknak mondani, hogy inkább ledőlnék egy kicsit otthon, ha már úgy is otthon leszek még a héten, akkor ráér még, de letorkoltak, hogy az utolsó pillanatra hagynék mindent, ami ebben az esetben igaz is, de csak azért mert megtehetem, hogy az utolsó pillanatban csináljam meg, egy szavuk sem lehet felém, már megtanultam mindent, amit eddig feladtak, és megkaptam. Mindegy, így szenvedhettem végig azt a fél órát, amíg bekerültem az orvoshoz a sok beteg gyerek közt, még az kell, hogy én is elkapjak valamit. De jó végre itthon lenni, kint szikrázóan süt a nap, örülök a fejemnek, kivéve, amikor eszembe jut Ákos, és, hogy még nem hívott, próbálom magamat nyugtatgatni, de csak nem nyugszom meg, már elkezdtem lerágni a körmeimet, ami nem jó. Nassolok. És most is, miközben írok, ezerrel tömöm magamba anyám rejtett édesség, és egyéb nyalánkságokkal megrakodott készletét. Biztos nem fog érte haragudni. Unatkozok, és ilyenkor csak még több hülyeség jut eszembe, inkább alszok egy kicsit, hátha akkor jobb lesz.

Apámék még mindig nem jöttek haza, mondjuk nem is nagy baj, nem kell nekem most az a nyüzsi, inkább nyugim szerencsére az most megvan, úgyhogy nincs is most más dolgom, mint élvezni ezt a helyzetet, amíg tehetem.


2017. április 13. csütörtök

Nem tudok aludni, így írok, remélem nem ébresztem fel Rebust a kislámpával, nem akarom, hogy nyafogjon, így is nagyon türelmetlen vagyok, Ákos anyukája nem hívott még, én pedig egyre rosszabbul viselem a tétlenséget. Remélem ma már apámék leengednek, igazából ők is tudják, hogy nincs semmi bajom, csak a biztonság kedvéért nem mehetek suliba, de attól még levegőznöm kell, meg nem árt egy kis testmozgás sem.
Megyek, csinálok magamnak valami reggelit, eddig néztem milyen szép a napfelkelte a konyhából.


2017. Április 14. péntek

Tegnap apuék leengedtek, elmentünk a barátnőimmel vásárolgatni egy kicsit, félő volt, hogy lebukhatunk valamelyik tanár előtt, vagy valami, de nem nagyon zavart addig a pillanatig, míg le nem buktunk egy tanár előtt, de megbeszéltük, hogy nincs semmi bajom, de az orvos tanácsára kellett otthon maradnom, így nem szúrt le, csak jobbulást kívánt, és elköszönt Én meg megvehettem azt a topot, amit kinéztem magamnak, bár nem tetszenek rajta a flitterek, azokat valószínűleg le fogom szedni róla, de az is lehet, hogy rajta hagyom. Ma nem mehetek le, mert apámék nem lesznek itthon, és vigyáznom kell a kishúgomra, így én hívtam fel a barátnőimet, apámnak csak annyi kikötése volt, hogy ne romboljuk le a lakást, mire visszajönnek. Hát lerombolni nem sikerült szerencsére, viszont odalett pár konyharuha, ami meggyulladt sütés közben, de oda se neki, így is akciósak most az egyik boltba, majd visszaveszem. A barátnőmék, miután megettük a közös csodálatos tojásos-katyvaszt, amit készítettünk leléptek, így egyedül maradtam, Rebus nem nagyon jött ki a szobából, így benéztem, hogy nincs-e valami baja, miután rájöttem, hogy nincs, visszamentem, és bekapcsoltam a gépet. Gondoltam, van egy kis időm, megnézem apám dolgait a gépen, de jelszó védte. Megpróbáltam kitalálni, de miután nem sikerült a sokadik próbálkozásra sem, abbahagytam, és videókat nézegettem, megnéztem a leveleimet, de nem kaptam semmit, csak piperecuccos online katalógusról linket, és termékkínálatot, meg ilyeneket, mivel ez hosszútávon nem okozott valami nagy örömet, így nekiálltam filmet nézni, de valami romantikus izét találtam először, amit akkor a legkevésbé akartam nézni, de végül találtam valami nagy reményekkel kecsegtető horrort, démonokkal, meg sok vérrel. Mint utólag kiderült, talán több romantika volt benne, mint az első választásomban, de nem volt mit tenni, érdekelt a történet, így végignéztem, bár akkorra már megjöttek apámék is, de azt mondták nézzem meg nyugodtan, addig kimentek a konyhába. Már úgy sem volt sok belőle. A története röviden valami olyasmi volt, hogy volt a főszereplő csávó, aki tiniként szerelmes lett valami lányba, aki eltűnt, vagy elszökött, miután járni kezdtek, eltelt x év, a csávó nem heverte még ki a lányt, és egyik éjszaka meglátja az utcán, elkezdi követni, blablabla, kiderült, hogy a lány valami démon, vagy mi, és távol kell tőle maradnia a csávónak, de nem akar, és a lány sem akarja, aztán megjön a többi démon, és csihipuhi, a végén pedig a csávó felajánlja a lelkét az ördögnek, hogy a lánnyal legyen. Szép volt, de főleg a vége tetszett, mikor egy tetőről állva nézték a naplementét, és közben változott meg a szemük színe (a filmben a démonoknak éjjel más színű lesz a szemük, meg ilyenek), megfogták egymás kezét, majd a kamera a hátuk mögé ment, ott volt az óceán fölött a lemenő nap, és megcsókolták egymást. Nem volt egy nagy sztori, de ezért megérte megnézni, az effektek sem voltak olyan jók, de természetesen ez is világszenzáció lesz, mint az összes ilyen könyvadaptáció manapság. Holnap már hétvége, lemehetek anélkül, hogy bárkinek szúrná a szemét. Bár át kéne néznem a tanulnivalót, de inkább majd megcsinálom később.

SZERETLEK ÁKOS


2017. Április 15. szombat

Ma barátnőimmel bemásztunk a régi vidámparkba, tök elhagyatott volt, meg kísértetéjes, már vagy tizenöt éve nem működik, mert nincs a városnak pénze az üzemeltetésére és vállalkozót meg nem találtak rá. Eszembe jutott, hogy a föld is ilyen lesz majd az apokalipszis után, mikor ezt megosztottam a barátnőimmel, nem vettek komolyan csak helyeseltek. Mondjuk én sem vettem magam komolyan, csak ahogy elnéztem, ahogy mindenhová bekúszott a növényzet, meg a többi dolgot, rájöttem, hogyha az emberség nagy része kihal a természet szépen vissza fogja venni, amit az ember elvett tőle. Mikor hazamentem és elmondtam ezt apáméknak, kicsit meglepődtek, gondolom, hogy felhoztam magamtól a témát, aztán elmondták, hogy azokon a helyeken, ahová atombombát dobtak le valóban ez történt, miután a természet regenerálta magát. Elég rossz volt ilyen dolgokra gondolni, hogy atombombák, meg ilyenek, így inkább leültem a gép elé, és írtam a barátnőimnek, hogy nézzük majd meg a filmet moziban, amit tegnap láttam, mert jövő hét szerdán adják utoljára moziban, remélem apámék tudnak majd adni rá pénzt.
Addigra talán Ákos is kint lesz a kórházból, nem is értem, hogy miért tartják bent ilyen sokáig, tuti, hogy megműtik. Megműtik, és nekem nem szóltak, mert nem akarták, hogy aggódjak, vagy csak egyszerűen elfelejtették, hiszen gondolom mindannyian aggódnak. De ez akkor sem jó. De egy biztos, nem fogom felhívni. De ez akkor is nagyon rossz.


2017. április 16. vasárnap

Ma is barátnőztem, bár nem volt olyan önfeledt a társalgás, mert válnak a szülei, így nekem kellett végighallgatnom, mennyire utálja a szüleit ezért, meg azért, de nem baj, végül is ezért -is- vannak a barátok. Én is ki akartam önteni a szívem neki Ákossal kapcsolatban, meg mindennel, de inkább nem tettem, nem tudom miért, egy belső hang azt mondta, hogy ne tedd. Hát nem is tettem, másrészről elég volt neki a saját baja, nem kell, hogy még az enyémeket is a nyakába vegye, vagy hogy írjam le. A lényeg, hogy holnap suli, és még nem tanultam szinte semmit sem.

Na, átnéztem az elméletet úgy ahogy, azaz a fontosabb tárgyakat, de nem hiszem, hogy jelenleg egy kettesnél jobbat össze tudnék hozni belőlük, ha feleltetnének, remélem nem is fognak. Na mindegy, kicsit álmos vagyok már, úgyhogy lefekszem, ha holnapra nem hívnak Ákos szülei, én fogom őket. Azaz Ákost.


2017. Április 19. szerda

Ki kell írnom magamból ezt, de már nem bírom, minden elromlott, minden és mindenki, de miért... Miért pont most, vagy miért, nem értem. Hétfőn megyek be a suliba, odajönnek páran részvétet nyilvánítani, meg minden, nem értettem semmit, és megkérdeztem, hogy mi történt, fárad voltam a nulladik óra lőtt, majd megláttam az aulában az asztalt, rajta a mécsesekkel, a virágokkal, és Ákos képével. Nem tudom, hogy melyik volt előbb, már nem emlékszem, csak arra, hogy a földön térdelek, és ráz a zokogás, de ilyen még soha nem volt velem, ne tudom, hogy már mit mondtam, csak azt, hogy a nyáltól nem tudtam beszélni, valaki felállított, de újra összecsuklottam, majdnem magammal rántottam a lányt, aki segített. Valaki beszólt, hogy mi a bajom, majdnem elordítottam magam, a fél suli ott volt, ketten ordítani kezdtek azzal, aki beszólt, talán verekedtek is, nem tudom, mert Ákos legjobb barátja odajött hozzám, és míg a portás az ordibálókkal volt elfoglalva kitámogatott a suliból. Hagytam magam, hagy vigyen, ahová akar, teljesen zsibbadt voltam, csak a szerencsének köszönhetem, hogy nem ájultam el. Az erdő felé mentünk, és a hülye fejemben mi volt az első gondolat, hogy hogyan igazolom majd le a hiányzást, azaz a mai napot. Nem mintha számítana, a másik gondolatom az volt, hogy visszarohanok a képéért a suliba, és elhozom. Nem tudom, már-már azon gondolkoztam, hogy megőrültem-e, mikor megérkeztünk az első padhoz, és a kísérőm leültetett. A táskájából elővett egy üveg vizet, ami bár hideg volt, jól esett, bár csak kis kortyokat ittam. Nem szólt hozzám, nem tudott mit mondani, a könnyeivel küszködött. Aztán azt mondta, hogy mennyire sajnálja, meg hogy ezek szerint én nem tudtam, hogy tegnap meghalt Ákos, a szervezete nem fogadta be a húga csontvelőjét, és nem élte túl. Nem értettem, így megkérdeztem, hogy mikor műtötték, mire azt mondta, hogy szerdán, én pedig elkezdtem, hogy akkor előre kellett hozni, mire szomorúan rám nézett és azt mondta, hogy már eleve így volt leegyeztetve, meg, hogy Ákos már egy ideje nagyon beteg volt, csak nem látszott rajta. A műtétről pedig nem akart szólni, hogy ne aggódjak, és őt is megkérte, meg másokat is, hogy ne szóljon nekem. Megint elsírtam magam, mire kivett a táskájából egy levél gyógyszert, abból két szem bogyót, az egyiket bevette a másikat pedig felém nyújtotta. Azt mondta, hogy az anyjától nyúlta le reggel, és, hogy nyugtató. Nem érdekelt volna, ha ciánkapszula az sem, így bevettem a vízzel. Az óra akkor már tíz-tizenöt perce mehetett, persze ez engem nem nagyon érdekelt. Elindultunk, és közben beszélgettünk, a gyógyszer pedig hatni kezdett. Voltak pillanatok, mikor arra eszméltem, hogy nem Ákos jár az eszembe, és valami egész másról beszélünk. A mobilom csörögni kezdett, az osztályfőnököm volt, megkérdezte, hol vagyok, és, hogy vagyok, elmondtam neki, hogy jól leszek, hogy ne hívja a szüleimet, és, hogy nem megyek vissza a suliba (mindezt irtó nagy nyugalommal), mire azt mondta, hogy nem is akarta, és ezért hívott engem, és megkért, hogy ne csináljak semmi hülyeséget, mire mondtam egy jót, elköszöntem és letettem a telefont. Mégis mit érnék el, ha leugranék valahonnét, vagy megfojtanám magam, vagy az ilyen baromságokkal, nem támasztanám fel Ákost. Ha igen megtenném. Csak fájdalmat okoznék azoknak akiket szeretek. Ekkor ezt mondtam, miközben sétáltunk. A folyópartra mentünk, és leültünk a kőlépcsők maradványaira, én kacsáztam ő pedig beszélt, de már nem tudom, hogy miről. Nem figyeltem rá, csak néztem az örvénylő vizet, és arra gondoltam, hogy Ákos a vízben van. Hirtelen felálltam, hogy haza kell mennem, pedig még tíz óra sem volt, és megkértem, hogy kísérjen el. Elkísért, majd mikor elbúcsúztunk azt monda, hogy szerelmes belém, majd elment, de körülbelül olyan hangsúllyal, mintha azt mondta volna, hogy vigyázzak magamra. Felmentem, és hallottam a szipogást a konyhából, akkor már tudtam, hogy Ákos anyja az, eszembe jutott, hogy utoljára akkor voltam valamiben ennyire biztos, mikor arra gondoltam, hogy mégis megműtik Ákost, annyira dühös lettem, hogy kicsörtettem a konyhába, és elkezdtem szidalmazni az anyukáját, a szüleimet, mindenkit, szörnyű dolgokat mondtam, miközben arra gondoltam, hogy apám mikor fog le, vagy üt meg, de semmi ilyesmit nem tett, csak próbált csitítani. Ákos anyukája meg még keservesebben sírt, mire magamhoz tértem, és kirohantam a lakásból, felmentem a tetőre, de nem azért, hogy leugorjak, csak, hogy egyedül legyek. Lefeküdtem a porba, és néztem az eget. Úgy látszik a gyógyszer nyugtató hatása elmúlt. Megcsörrent a mobilom, Ákos barátja volt, hogy nagyon sajnálja, amit mondott, a gyógyszertől volt, meg minden, mire sírós, nevetős hangon közöltem vele, hogy én meg most ordítottam le a fejét Ákos anyukájának, aztán elrohantam. Bocsánatot kell majd kérnem tőle, ha ő találta is ki, hogy ne szóljanak nekem (ilyeneket vágtam a fejéhez), akkor is csak azért tette, mert nem akarta, hogy aggódjak, de biztosra veszem, hogy nem ő volt az. Mindegy, mikor hazajöttem a szüleim odajöttek hozzám, és átöleltek. Újra sírni kezdtem, anyám sírt velem, apám pedig sietve elvonult a fürdőszobába, de előtte még megsimogatta a fejem, majd anyám kezét, hogy figyeljen rám, majd a konyhára mutatott.
Anyám egy borítékot adott a kezembe, Rajta Ákos írásával. Egy levél volt az. Még nem nyitottam ki. Nem tudom mikor lesz erőm hozzá, és, hogy mit fogok találni benne. Elképzeltem, hogy mik lehetnek, a legeslegrosszabb dolgot is (hogy már a halálán volt, amikor írta), és egyszerűen ne bírtam kinyitni. A szekrényembe raktam, amit kulcsra szoktam zárni, többek közt a naplóm is benne van, és ezért. Anyám még azt mondta, hogy a temetés pénteken lesz, és, hogy nem haragszik rám Ákos anyukája, de bocsánatot kell kérnem tőle, amit holnap meg is teszek. Azon kívül csak fekszem, ezen a héten sem megyek suliba, talán nem is megyek vissza soha, persze ezt nem mondtam az ősöknek. Rebust az ő szobájukban alszik, amíg jobban nem leszek, jó ötlet volt tőlük, tényleg nem lenne jó, ha a húgi így látna.

2017. április 20. csütörtök
Ma arra keltem fel könnyek közt, hogy vajon belelehet-e halni a bánatba. Aztán megláttam apa egyik rajzát a földön, valami bolygók voltak rajta meg nyilak, és arra gondoltam, hogy bárcsak jönne ez a kisbolygó, és elpusztítana mindent, vetne már véget ennek az egésznek. Mi értelme van bármit tenni, bármiben is hinni, szeretni, küzdeni, ha az ember pillanatok alatt elveszítheti, akit szeret?!Kikellet bontanom Ákos levelét. Éreztem, hogy kell. Azt, hogy miért? Nem tudom, de egyszer erre is talán fény derül.

Szia Egyetlenem!

Hát, ha ezt a levelet olvasod, akkor már fent vagyok, azaz remélem, hogy fent :)
Kérlek ne sírj, légy boldog, hogy nem a busz ütött el, de most komolyan, az elég ratyi halál lett volna nem igaz? Jövőhéten műtenek, még keresik a donort, meg ilyen finom dolgok. Ma már be kellett feküdnöm a kórházba, annyira felhívnálak, de inkább nem teszem, azt hiszem nem szeretném, hogy ilyen ruhákba láss, csövekkel a kezemben, meg minden. Hű, most belegondoltam, hogy tényleg meghalhatok, elég bizarr, de félre a tréfát. Szóval csak annyit szerettem volna írni, hogy kérlek ne csinálj semmi hülyeséget, nem éri meg fájdítani a szeretteid szívét, csak azért, mert nem vagyok veled. Tudom, hogy szeretsz, de ilyen az élet. Egy ideje már beteg vagyok, ezért is nem engedtem közel magamhoz nagyon senkit, kicsit sajnálom, hogy Téged mégis. Bár ez benne volt a pakliban. Igazából nem tudok mit írni, kérlek vigyázz magadra, és fogjatok össze az ott maradtakért, elég gáz a helyzet odalent, kéne valami, amivel fel lehetne rázni ezt a melankóliát. Szia (L)

Na, megint itt vagyok, csak nem bírtad ki, hogy ne kerülj kórházba mi? :)
Mindegy, az időzítésed remek volt. Annyira jó volt ma látni Téged, feldobódtam, azt hiszem mindenképpen megmutatom a levelet, azaz az első esetben nem, akkor valaki más fogja odaadni. Hm, a kórházi kaja fantasztikus. Nem írok sokat, különben is félreszúrhatták ezt az izét, mert eléggé fáj. Kórház, én így szeretlek. De Téged jobban (L)

Szia! Nemsokára tolnak be a vágóhídra, most épp a húgommal játszottam, Ő még kicsi, nem tudja, hogy mekkora áldozatot hozott értem, de örökké hálás leszek Neki. Ha nem jönne össze, és valami baj történne Vele, azt sosem bocsájtanám meg magamnak, de azt mondta az orvos, hogy semmi baja nem lesz. Ennek örülök. Kérlek, ha nem élném túl ne szomorkodj, tudom, hogy mekkora fájdalom lesz ez Neked, jobban mondva csak sejtem, de boldogítson a tudat, hogy felkészültem erre már rég, és nem félek a haláltól. Bár kicsit sajnálom, hogy soha nem pisilhetek majd le az Eiffel toronyról. :)
Nagyon szeretlek, de kérlek éld az életedet, mint akkor, amikor nem voltam, vagy ha nem, megharaplak. :)
Úgy is látni foglak, maximum periszkóppal. :)
Ha hiányzom, vedd elő a képet, amit küldtem, de ne légy szomorú kérlek, ha az segít, gondold azt, hogy mindig Veled vagyok, vagy, hogy egy nagyon hosszú utazásra mentem, tudom, ez hazugság, vagy önámítás, vagy mi, de nem baj. Lényeg, hogy túljuss rajta, és feldolgozd. Sok puszi (L)

Itt jó helye lesz, ha elveszne a levél. A kép, amit mellékelt, ugyanolyan volt, mint amit a suliból akartam elhozni, nem nagyon tudom feldolgozni ezeket még, nem értem, hogy miért viccelt, ezzel akarta könnyebbé tenni, hogy elment, mert nagyon nem jött össze, annyira hiányzik. Hogyan tudnék nélküle élni, ha minden olyan hirtelen történt. Nem tudom mi lesz. Holnap temetés, én pedig nem tudom elhinni.


2017. Április 21.péntek

Már a teste is nyugovóra tért, nemcsak a lelke. Sokan voltak, mindenki odajött hozzám a családjukból bemutatkozni, osztozni a fájdalomban, amit minden ittlévő sajátjának tekint. Valójában az is, mert mindenki másként élte meg. Ott volt Ákos barátja is, a többi iskolással, de ők nem jöttek oda hozzánk, csak szomorúan ránk néztek, és integettek. Megkértem az édesanyját, hogy láthassam utoljára. Bevitt oda, ahonnét a koporsót majd kiviszik a sírhelyhez. A koporsó nyitva volt, még neki is meg kellett néznie, hogy valóban a fia fekszik-e benne, gondolom azért, hogy ne legyen gubanc belőle, ha összecserélnék a holtakat. Mind emberek vagyunk, megeshet. Láttam őt utoljára, és egy levelet tettem mellé, emlékszem minden sorára:

Szia Drága! Úgy illik, hogy válaszoljak arra, amit írtál. Nagyon szeretlek, és örülök, hogy egy jobb helyre kerültél. Sajnos nem tudom betartani, amit ígértem, épp most szegtem meg, és egész nap. Nagyon fáj, hogy nem vagy, nem nevettetsz meg a butaságaiddal, de igazad van, ez az élet velejárója. Úgy gondoltam, ezt a levelet majd belecsempészem a koporsóba, mellékelek egy kicsi lámpát, hogy el tudd olvasni... Annyira fogsz hiányozni, de álmaimban újra látlak majd. Összesírtam a levelet, hehe. Szia! És vigyázz a szárnyaidra, ha lejössz puszit adni, mert könnyen beleakadhatnak az ablakba. Örökké szeretni foglak! Éva

Mikor vége volt a szertartásnak láttam, hogy mindenkinek egy kicsit mintha könnyebb lett volna. Én is éreztem. Onnantól, hogy a föld belepte a koporsót könnyebb lett a teher, tudtam, hogy jó helyen van, békében alussza örök álmát. Hívtak minket a halotti torra, de nem mentünk, nem szerettem volna, és mikor reggel apám megkérdezte, hogy mi legyen azt mondtam, hogy ne menjünk. Így felhívta Ákos anyukáját, és megmondta neki.

Én pedig soha többé nem írok a naplóba. Ki nem dobom, de elzárom a szekrényem aljába, talán majd egy nap elolvasom ezeket a sorokat újra.

2018 December 17.hétfő

Hm, milyen rég is volt.
Nem jó az ha az ember visszaolvasva feltépi a sebeket. Mióta Ákos nincs velünk sok minden történt de semmi olyan, ami ne illene bele egy fiatal lány életébe. Mondhatnánk, hogy a szokásos életút. Újra írok, apámnak igaza lett és úgy néz ki hogy itt van a katasztrófa, a világvége, az emberiség kihalása, vagy mindegy minek nevezzük. A tv és a rádió egyfolytában erről beszél, szenzációként kezelik ezt a tényt. Azt mondják a médiában, hogy ez egy rendkívül ritka jelenség és az ember életében egyszer adódik ilyen alkalom, hogy ilyet lásson. Mondjuk ez igaz is.... Mert többé nem lesz semmi sem az, ami volt.
Bátyám és apám szerint is a nagyhatalmak eltitkolják a szomorú tényeket, eltitkolják az igazságot, eltitkolják azt is hogy kb 5 milliárd ember veszti életét, mert akkor kitörne a tömeghisztéria, és az emberek olyanok lennének mint az állatok... Ezt mondjuk megint nem hiszem, mert az állatok kulturáltabbak mint némely ember. Anyám azt mondja, hogy nem kell félnem semmitől mert a mi családunk teljesen felkészült erre az apokaliptikus állapotra, és ha esetleg mégsem lesz úgy, mint ahogy azt apa jósolja, akkor lesz egy kellemes csalódásunk apában, és minden mehet a régi kerékvágásban tovább. De mi lesz szegény szerencsétlen emberekkel akik az évezred legnagyobb látványosságára készülnek? Mert ők úgy tudják, hogy ez a valami, nevezzük jelenségnek, semmilyen hatással nem lesz a bolygóra, csupán csak annyi, hogy majd a nap nem látszódik egy, másfél napig. Érdekességképpen még olyan utasításokat is adtak az embereknek, hogy mindenki viseljen sötétített szemüveget aki a napba akar nézni mert ha hirtelen láthatóvá válik a nap, akkor az komoly sérüléseket okozhat a szemben, akár még vakságot is. Amúgy minden úgy zajlik ahogy eddig zajlott, nem történik semmi különleges, az emberek készülnek a karácsonyra, az iskolákban téli szünet van, és úgy látszik, hogy az idén sem lesz fehér karácsony. Meleg van az évszakhoz képest, plusz tizenöt fok....Számomra ez is érdekes, mert ilyet még soha nem tapasztaltam, bár apám azt mondta, hogy amikor katona volt 1989.-ben akkor volt olyan karácsony, hogy tizennyolc fok volt. Szóval az emberek az utolsó nagy karácsonyi bevásárló roham előtt állnak, és lassan a harmadik gyertyát is meggyújtják az adventi koszorún. Egy hét múlva szenteste. Bízzunk egy békés boldog karácsonyban.


2018 December 18. kedd............ Folytatás a könyvemben, amit már nyomtatott formában is meglehet rendelni....a következő linken keresztül a linket bemásolva a vágólapra, vagy a profilomban rákattintva.

konyvaruhaz.info/hu_HU/naplo-vilagvege-utan

A nyomtatott könyv ára 3385 forint+ postaköltség, míg a letölthető változat csak 1200 forint. Most egészen március 15.-ig akciós bevezető áron lehet hozzájutni a könyvemhez.