Árpád, az isteni küldetésű férfi

Árpád, az isteni küldetésű férfi

Ki volt Árpád, honnan származott és milyen családi hagyományoknak volt letéteményese? Ezekre a kérdésekre sokszor és sokan próbáltak feleletet adni, elvégre Európa egyik legmarkánsabb országépítő és dinasztia-alapító fejedelméről van szó, aki mindezeken felül magyar ember volt. A származására vonatkozó hagyományt megőrizték a hazai elbeszélő források s családfáját a nagyszülőkig bezárólag nyilvántartották. Árpád nagyapja Ügek fejedelem (Ugek, Gyuek, Divék) olyan nevet viselt, amelynek értelmére eddig még nem találtak helytálló magyarázatot. Ez a férfi az egykori Szkítaföldön, valahol a Dnyepertől nyugatra tűnt fel először. Talán más országból, a dunai magyar honok valamelyikéből jött ide, mert a források kiemelik, hogy helybeli lányt vett el feleségül. Nejét Emesének nevezték, aki Anonymus szerint E-UN-EDU-BELI-AN-I dux leánya volt. E hosszú szóban velünk együtt mások így egy egész magyar mondatot látnak, aminek értelmét Anonymus bizonyos okból nem látta szükségesnek latin fordításban is megadni. E titokzatos mondat feloldása egyszerű: Egy hun időbeli honi fejedelem leánya. Ebből a mondatból már értjük, hogy Ügek a hunok közé ment s ott a legelőkelőbb társadalmi rétegből vett magának feleséget, aki a nagy hun király, Attila leszármazója volt. Anonymus, az egykori párizsi diák, jól ismerhette a nyugatiak hun-gyűlöletét s bizonyára azért nem tartotta kívánatosnak, hogy Árpád származását nyíltan a hunokhoz kösse az idegenek számára írt latin nyelvű munkájában.

 

Emesének egy éjszaka csodás álma volt: madár (magyar) alakjában megjelent előtte Ast-Úr (a nyugati magyar fejedelem), megtermékenyítette és megjósolta neki, hogy ágyékából dicső királyok fognak származni, de nem (hun) ősei földjén szaporodnak el (167m I 38). Ez az álom keretében elmondott történet a valóságot tükrözi: a nyugatról jött leánykérő (Ügek) küldetését adja elő, aki a Duna-vidéki helyzet megerősítése céljából a kelet-európai hun maradványok közé ment és náluk az Attila korabeli hun-magyar szövetség felújítását szorgalmazta, azt hogy a maradék hunok is bevonuljanak a Duna-medencébe és ott közös erővel helyreállítsák Attila nagy országát. Ügek és Emese véréből származott Álmos fejedelem, az ő fia pedig Árpád lett. A krónikák tehát a színigazságot mondják, amikor állítják, hogy "Attila sarjától eredt Álmos fejedelem, Árpád atyja" (Athile . . . de cuius progenie dux Almos, pater Arpad descenderat, 167m I 40).

 

E magas hun rokonság következtében Álmos a Szkítaföldön lakó hun maradványok másodfejedelmévé lett. Ezt az Álmos névből következtetjük, amit nem az "álom" szóból magyarázunk, - ki látta, hogy egy fejedelmet álmos névre kereszteljenek? - hanem benne a keleti szóhasználat szerint az Élő Mását, vagyis az "élő isten" (király) helyettesét látjuk. Ezért övezte őt a szentség glóriája (Almos id est sanctus, 167m I 38) és ezért volt Álmos családja minden más törzs tagjánál "előkelőbb származású és nagyobb katonai erejű." Attila király sötétes arcú, kos faji vonásokat magán viselő ember volt és Álmos és Árpád is ilyen sötétes arcszínt örökölt. Semmi kétség tehát, Árpád a hun királyi család anyai ágú leszármazója, s mint ilyen jogosan hangoztatta Attilával való rokonságát és azt, hogy az őt megillető örökség átvételére érkezett a Duna-medencébe.

 

Az Árpád-névnél hosszabban kell időznünk, mert így tudhatjuk meg, milyen rendkívüli erkölcsi elkötelezettség nehezedett viselője vállára. A nevet hazai nyelvészeink komoly alap nélkül az "árpa" szóból eredeztetik, amihez egy D kicsinyítő képzőt illesztettek volna szülői, úgyhogy a név "kis árpát" jelentene (167m I 52 jzt; 8m 131 ) . Keleti gondolkodás szerint ez a magyarázat sem lehet helytálló, hiszen felháborító dolog lett volna, hogy egy világhódító fejedelem sarját, akit uralkodásra, világtörténeti szerep eljátszására szemeltek ki - a nagy hun birodalom helyreállítására - egy közönséges növényről neveztek volna el, még hozzá annak nevét is kicsinyített formában adták volna neki. A magyar múltat kisebbítő "álmos, árpás" és hasonló magyarázatoktól ideje már, hogy megszabaduljunk.

 

A Régi Keleten az Árpád- név igen régi korba nyúlik vissza; használatos volt már a kő- és bronzkorban és mindig uralkodókat jelöltek vele: Az első Árpád nevű királyokat a Kaukázus hegyláncai között, az Araxes völgyében találtuk, ahol több írásos emlék beszél róluk a Kr. e. IV. ~ III. évezred során. Onnan sokfelé rajzott ki a népesség s egy-egy rajt gyakran Árpád nevű vezér vezetett a kiszemelt földre, az új hazába, aki annak szerencsés birtokbavétele után rendszerint dinasztiát alapított. Árpádot tisztelnek dinasztia alapítójukként az egyiptomi fáraók, (38) s a név sokszor szerepel az egyiptomi bibliában is, az ún. Halottak Könyvében, ahol azt a kiadók ERPET alakban hangzósítják (23m 18, 138, 435, 694) és szintén Árpád volt az, aki az egyiptomi XI. dinasztiát megalapította, miután a szétesett országot újra egyesítette és Thébában királlyá lett (193m II 196 sk, ugyanott hieroglifák). Tudunk egy ősi "Árpád Királyságról" is (Kingdom of Árpád), amely az Eufrátesz nagy kanyarulatának külső oldalán virágzott Kr. e. 740-ig. E királyság fővárosát is Árpádnak nevezték, s helyén ma egy Erfát nevű falu áll, az eredeti P hangnak F-fé változása után. Találunk Árpádot a kisázsiai Halys folyó kanyarjában és volt egy Árpád Kréta-szigetén is. A név tehát valóban régi korba nyúlik vissza s az őshazai magyar népeknél igen előkelő személyek viselték.

 

Mivel az Árpád-név ilyen feltűnő szerepet játszott a Régi Keleten, különösképpen Egyiptomban, az angol kutatók nagy erőfeszítéseket tettek, hogy kiderítsék eredeti értelmét. A vonatkozó egykorú feljegyzések nagy részét Gardiner professzor gyűjtötte össze és tette közzé bámulatos munkájában (200m I csillagos 14-19 és 108). Hasonlóképpen járt el Budge professzor, aki viszont a név mitológiai vonatkozásait kutatta fel (192m 94-100, 153, 374). Az ő vizsgálataikból tudjuk, hogy miképpen írták Egyiptomban az Árpád-nevet (Okm. 31-32). A legbővebb feljegyzésben az írásjeleket így találjuk: AR-P-A-T, AR-P-A-D. A négy írásjel után a "föld, hant" értelemhatározó következik s befejezi a szót az UR-jel. Helyes olvasása tehát Árpád (ért. hat.) föld ura. A név rövidebb írásában az értelemhatározót elhagyják, tekintve hogy ismert névről van szó. A nevet vizsgáló angol tudósok figyelme ezek után a PÁT, PET, PAD részlegre összpontosult s annak jelentését az értelemhatározó segítségével (199m H-8) "föld"-ben állapították meg. Ezt a megoldást mi is alátámaszthatjuk, mert a magyar nyelvtörténet alapján tudjuk, hogy a Pad, Pod a szókezdő P elváltozása után lett mai nyelvünkben Főd (Föld) alakúvá, a torlódó L-hang jelzése nélkül. A név tehát mai hangokkal átírva: Ar-föld ura. Mi lehet mármost az első szó jelentése, az AR, amely a földfajtát határozza meg? A régi magyarban az Ar földrajzi vonatkozásban nedvességet, vizes helyet jelentett, bőven termő földet, aminő volt pl. a Nílus áradása által öntözött és megtermékenyített föld is. Gardiner professzor ezt az értelmezést tartja hitelesnek és az "Árpád úr" kifejezés értelmét kitűnő termőföldek birtokosának mondja. (39)

 

Bizonyosnak vehetjük tehát, hogy a mi dunai Árpádunk neve nem török eredetű, hanem magyar, és azok is magyar nyelvűek voltak, akik ezt az előkelő nevet az ő számára Szittyaföldön kiválasztották.

 

Árpád történetének egy másik titokzatos fejezete az, hogy hogyan történt meg, hogy a hun származású, sötétes arcú férfi végül mégis a fehér magyaroknak szerzett országot és Hunország visszaállítása helyett Magyarországot alkotott? Ezt a kérdést csak éppen a legutóbbi időben vetették fel s reá a "Kievi csata" keretében és fekete Magyarország szerepének körvonalazásával próbálnak feleletet adni. Ez újabb elgondolás szerint az Árpád alatt bekövetkezett honegyesítést nagy diplomáciai tevékenység előzte meg, amelyben a Duna-medencében már korábban betelepedett magyar nyelvű néprészek kezdeményező szerepet játszottak. Ezek hívták be az országba a valahol Kiev körül tartózkodó hun maradványokat és a türk-arab előnyomulás következtében Kelet-Európába szorított közép-ázsiai magyar törzseket, hogy mindnyájan egy hatalmas hun-magyar szövetségbe tömörülve, ellenállhassanak az őket nyugat felől szorongató németeknek, akik Arnulf nevű királyuk (887-899) alatt újra felelevenítették a Nagy Károly korabeli expanziós törekvéseiket.

 

Talán éppen a Duna-medencéből ment a hunok közé Ügek azzal a feladattal, hogy kelet-európai rokonait és testvéreit, a hunokat és magyarokat tájékoztassa az új helyzetről s azokat az Attila-korabeli "népek szövetségének" felújítására ösztönözze. Az új- honfoglalás, helyesebben szólva a sok kis hon újraegyesítése Kiev elfoglalásával és a dunai bolgárok megtámadásával kezdődött, hogy a nagy vállalkozás idejére a hátukat biztosítsák és a Duna-medencében érdekelt bolgárok erejét megtörjék. Úgy képzelték el, hogy Árpád és Álmos vezetésével majd bevonulnak a Duma- medencébe és ott helyreállítják a Hun Birodalmat. A számításba ezen a ponton valami hiba csúszott.

 

A hunok főhatalmának a Duna-medencében való visszaállítása ugyanis eléggé kivihetetlen dolognak látszott, hiszen ott az egész Dunántúl, az Erdélyi-medence és a Nagyalföld túlnyomó része a fehér magyarok különféle törzseinek kezében volt, ők alkották a nagy többséget, noha talán a nyugati Felvidéken szervezkedett fekete magyaroknak hatékonyabb politikai és katonai szervezetük lehetett, ők láthatták legközelebbről a fenyegető veszélyt és talán éppen ők voltak a kezdeményezők. A fehér és fekete magyarok erőviszonya hasonló lehetett a Kárpát-medencén kívül, Kelet-Európában is. Ennek következtében, meg egyéb helytálló meggondolások (történelmi emlékezés) miatt a fehérek nem akartak a tervezett új birodalomban megint másodsorban szerepelni, mint Attila idejében, hanem magukat tekintették a főnépnek és maguknak követelték az elsőbbséget. Ekkor történt meg, hogy a feketék Árpádja a nagy cél magyar nyelvű népek fennmaradása - érdekében átállt a fehérek oldalára. E pálfordulás révén Árpád a honegyesítés előestéjén fehér sereg élén, a kievi csatában megverte a feketéket, azokat a fehérek alattvalóivá és szövetségeseivé tette s a honfoglalás magyar név alatt indult meg. (40)

 

Talán éppen a sorsdöntő kievi csata emléke tükröződik a nagyszentmiklósi kincsek egyik arany korsóján (ld. itt), amelyen szárnyas oroszlánt látunk (a magyarok szimbóluma), az oroszlánon íjat feszítő harcossal, aki hátrafelé nyilaz a mögötte ágaskodó fekete párducra (a fekete magyarok szimbóluma). Az értelem világos: a magyarok megverték a hunokat. Egy másik képen (Okmánytár 28) ismét egy szárnyas oroszlánt látunk madár fejjel s ez a griff földre teperte a kunok állatát, amely kilógó nyelvvel jelzi vereségét. A kievi csata messzire kiható döntést eredményezett. Árpád a Duna-medencébe érve tartott is a fekete magyarok bosszújától és legsürgősebb feladataként az északnyugati hegyvidéken fennálló fekete Magyarország felé eső határait várak emelésével megerősítette. Fekete Magyarország meggyengítésére és fehér Magyarországba való beolvasztására csak jóval később, Szent István korában került sor, aki az ország bekebelezése után a lakosság egy részét onnan áttelepítette Erdélybe (239m 234).

 

35) Kézdi-Vásárhelyi Béla dr. nagyobb nyilvánosságot érdemlő tanulmányában így szól: Der oströmische Kaiser Konstantin Porphyrogenitus (905-959) bezeichnet die nördliche Hälfte desjenigen Gebietes, welches Diokletian Skythien nennt, als seit langem, d.h. vor der ungarischen Landnahme (896), bereits als von Ungarn bewohnte Gegend. Die Magyarischen Eroberer fanden daher dort ein von anderen Ungarn berejts bewohntes Gebiet. Die zeitgemäissischen westlichen Chroniken enthalten gleichlautende Feststellungen und nennen das schon lange von Ungarn-Magyaren bewohnte Gebiet "schwarzes Ungarn" zum Unterschiede von dem erst seit 896 besetzten Gebiete, die sie als "weisses Ungarn" bezeichnen. 239m 229.

 

38). Úgy látszik, a magyar őstörténet kutatóinak a jövőben sokkal nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a Régi Kelet vallási szókincsére, mert anélkül e bonyolult kérdéseket nem lehet megvilágítani. Nincs kizárva, hogy a székelyeket Jelentő Siculi nevet is talán vallást értelemben kellene magyaráznunk s benne az L/R cserélődése alapján (Siculi~Sik-eri) "Az Égúr" (Nap isten) híveit látni.

 

37) Hogy a Blachi, Vallachi, Rutheni eredetileg nem a mai románok és ruszinok neve volt világos abból, hogy ugyanezek a nevek Nyugat-Európában is szerepeltek, ahol románok és rutének sohasem laktak. Cézár a Gall háborúról készített munkájában mondja, hogy a Pireneusok északi lejtőjén Volok nevű törzsek élnek, a Tarnmedencében pedig Rutheni nevűek (28m 11 236 és a tárgymutatóban). Ugyanígy 251m és 251m bis térképén. A rutének (Rutheni) nevének magyar etimológiája: Ra-Otthoni, azaz Napországban élő ember. A Rutheni nevet egyébként a Régi-Keleten is megtaláljuk: az egyiptomiak Szíria és Palesztina lakóit Rutheni embereknek nevezték (22m 148; a név egyiptomi írásmódját tárgyalja 200m i. csillagos 142-149.

 

38). Az egyiptomi Árpádról azt írja Gardiner professzor, hogy az volt Egyiptom legelső királya, még a Ménes- féle honegyesítés előtt: Perhaps the first to become ruler upon earth over the autochtonous Egyptians, after whom followed Osiris and then Horus, 200m l. csillagos 110.

 

39) Gardiner professzor szerint ÁRPAD annyi mint: some kind of land: some kind of land, conceivably the ordinary tilth of Eqypt: the designation of a particular kind of arable land. Az idézetek helye: 200m l. csillagos 12, 19 és 103. Felmerülhet ezzel kapcsolatban az a gondolat is, hogy a mezopotámiai városállamok vezetőt, a PATES-I szintén "földes urak" voltak, vagyis azok címe is magyar: Fődes, a torlódó L-hang nélkül.

 

40). Der schwarze Árpad verliess die seinigen und besiegte an der Spitze der 'Weissen' die ihm bis Kiev entgegenkommenden und Huldigung erwartenden 'Schwarzen'; írja 239m 234.

 

A nagyszentmiklósi aranykincsek egyik kancsója talán azt ábrázolja, hogy a fehér magyarok legyőzték a fekete magyarokat a titokzatos kievi csatában. A fehérek szimbóluma a szárnyas oroszlán, a feketéké a párduc.

 

Ahogyan Árpád fejedelem a Duna-medencében élő magyar törzseket és kiskirályságokat egy nemzetté egyesítette és a sok kis honból megalkotta az egységes, nagy országot, törvényeket és alkotmányt szabott, a világtörténelem legszebb országépítései közé tartozik. Amíg ugyanis a sok frank, germán, szláv fejedelemséget és városállamot csak hosszú századokra terjedő harcok és tömérdek vérontás árán lehetett Franciaországgá, Németországgá, Olaszországgá és Oroszországgá egyesíteni, addig Árpád a magyar törzseket és fejedelemségeket - a feketék és székelyek kivételével - néhány esztendő leforgása alatt összefogta és művelete csak egy-két, az ujjainkon megszámlálható áldozatot követelt. Amint ugyanis Árpád népes családjával, hun rokonságával és a fehér magyarok nagy sokaságával megérkezett a Kárpátok belső peremére, Ungvár környékére, mindenfelé meghirdette, hogy ő mint Attila király vérbeli leszármazója és jogos utóda örökségének átvételére érkezett az országba.

 

Ez az üzenet az egykorúak szemében jól érthető, határozott programot jelentett: a magyarok és hunok, árják és turániak, fehérek és feketék együttműködését, vagyis senkinek semmiféle félelmet nem okozott jövetele. Az ország minden kiskirályához elküldte követeit a megfelelő időben és azok tolmács nélkül. közölték a föld ura, Árpád felszólítását, hogy hódoljanak meg. Azok, akik a felszólításnak nem engedelmeskedtek, mint Laborci ungvári, Zubur nyitrai és Gelu gyulai fejedelem, életükkel fizettek. Aki elszaladt, mint a titeli Salán, annak ügyét lezártnak tekintették, aki pedig meghódolt, mint Ménmarót bihari fejedelem, az Árpád kegyeiből megtarthatta országát élete végéig. Amit tehát Árpád tett, abban csúcsosodott ki, hogy megszüntette a sok kiskirály függetlenségét és azok területét egyetlen fennhatóság alá helyezte, vagyis megvalósította a kitűzött célt: az ország egyesítését.

 

Hozzávetőleges becslések szerint Árpáddal a 896-tól kezdődő években mintegy 200,000 lovas érkezett az országba. Az akkori európai viszonyok között óriási haderő volt ez, amely a családtagok és szolgák beszámításával talán egy teljes millió lélek bejövetelét jelentette. Az újonnan érkezett népesség életformájának megfelelően elsősorban a Nagyalföld füves térségein helyezkedett el: a Tisza két partján, a Felvidék lábainál és a Dunántúl keleti részében. Az ország többi vidékére, ahol korábban érkezett magyar törzsek nagy többsége lakott, főleg a földművelők, oda Árpádék egyelőre nem telepedtek be. A régészek észrevették, hogy a Felvidéken és a Székelyföldön milyen kevés az olyan lelet, amely Árpád népétől, az ország újraegyesítésének idejéből származna. Az őslakók Árpád munkáját megértéssel, helyesléssel és örömmel fogadták, hiszen maguk is kívánták a megerősödést és mindig várták a hunok visszatérését az esküvel fogadott régi ígéret alapján, sőt hívták is őket. "A székelyek, amidőn hírül vették, hogy a magyarok Pannóniába visszajönnek, Oroszország határáig elébük lovagoltak és velük együtt hódították meg Pannónia (Duna-medence) tájait," - írja Kézai Simon mester krónikájában (167m I 162, 279). Ugyanők önként csatlakoztak Árpád lovasaihoz, amikor azok Ménmarót hódoltatására indultak és velük együtt az első sorokban küzdöttek. Amikor pedig az ország újraegyesítése megtörtént, Árpád az új vezetőkkel Csongrád vára körül tanácskozásra ült össze és harmincnégy napi tárgyalás után létrehozta azt a szerződést - egyezséget, paktumot vagy alkotmányt - amelynek szabályai szerint kell a hatalmat gyakorolni.

 

Árpád fejedelem sok néppel jött, de mégsem hozott el Kelet-Európából minden magyart. A nyugatra vonulás során itt is, ott is leszakadtak egyes részek. Tudomásunk van egy nagyobb csoportról, amely a Kaukázus északkeleti lejtőjén maradt hátra, a Kaspi-tóba ömlő Kuma és Terek folyók vidékén, jobbára mocsaras helyen. Szépen megszervezték tágas országukat s amíg a népek vihara elkerülte őket, körülbelül nyolcszáz esztendeig, fenn tudták tartani népi személyazonosságukat. Országukat Magyarországnak nevezték, élén király állott, akinek tudták és ismerték vérbeli rokonságát a dunai hatalmas Magyarország királyával. Telephelyeiket is gyakran a Magyar-névvel illették: volt náluk Nagy- Magyar, Kicsik- Magyar és Közép-Magyar város, főfolyójukat, a Kumát szintén Mazsarnak nevezték s volt egy Magyar tavuk is. Keresztény hiten éltek, 1329-ben XXII. János pápa egy bullát intézett hozzájuk, amelyben királyukat Jeretyánnak nevezi. Talán éppen ő volt az utolsó kaukázusi magyar uralkodó, mert az országot nemsokára ezután, 1359-ben tatár hordák elpusztították. E nagy vihart átélt töredék ekkor a Kaukázus hegyei közé vonult vissza, a róluk elnevezett Magyar-völgybe, ahol aztán nyomuk veszett. A királyi család talán az európai Magyarországba igyekezett, mert a Krimi félszigeten találtak egy sírkövet, amelynek felirata rovásbetűkkel a következő (Okm. 29-30): (1) Itten őrzik az örmény barátok (2) Jeretyán ős iráni úr, Don parti ősúr (3) egyházi kincsét, e két (l,) öreg kannát. A Rá-nak (-királynak) (5) ilyen nagy szentsége 'Élő Ra' jele. (41)

 

Ebből világos, hogy Jeretyán valóban létezett, király (Élő Ra) volt és egy személyben katolikus főpap (a két miséző kanna ezt jelenti) s valóban ő lehetett a Kaukázusban élő utolsó őshazai magyar uralkodó.

Valahol a Volga jobb partján szintén állt néhány évszázadon át egy Magyarország, amelyről az ott látogatást tett Julián barát számol be a Szentszékhez intézett jelentésében. Ezt az országot is a tatárok pusztították el 1237-ben. Közelebb hozzánk, a Kárpátok keleti oldalán, Moldovában is lemaradt egy magyar tömb, a csángók. Leszármazóik a múlt század közepén még 70,000-nél többen voltak. A Kárpátok déli oldalán hátramaradt egy harmadik néprészünkről már csak az általuk egykor lakott helyek nevei beszélnek. Az egyik nagyobb, magyarok által lakott táj a mai Ploesti vidéke lehetett, Bukaresttől északra, ahol ilyen helynevek vannak: Magurele (Magyar Helye), Magureni (Magyar Hona), Úrláti, Buda és mások. A lemaradt magyar néprészek sorsa azt bizonyítja, hogy a népi és nemzeti fennmaradás egyetlen módja a szoros összetartás: a széthúzó, külön útra térő forgácsokat az idő könnyen elsöpri .

 

Az Árpáddal beérkezett közel egy milliónyi népesség bizonyára csak kisebbséget alkotott az országban, szemben a már régebben ott lévő magyar népességgel. Kétségtelen azonban, hogy katonailag sokszorosan nagyobb erőt képviselt, mint az őslakók valamennyi törzse együttvéve. Azonfelül, mint harcedzett, elszánt és céltudatos csoportnak, neki volt a legnagyobb összetartozási érzéke, leghatékonyabb szervezete és világos politikai öntudata. Ilyen körülmények között az ő mesterművüket - az ország egyesítését - a helybeliek nem tehették kérdésessé, a sima együttműködést viszont a pusztaszeri szövetség vagy alkotmány szabályozta. A fekete magyarok és a székelyföldi székelyek, úgy látszik, Pusztaszernél nem voltak jelen, úgyhogy a magyar alkotmány kidolgozásában a döntő szó, főleg az állami berendezések tekintetében a fehér magyarokat illette. Ennek megfelelően az államfő címe az úr népeknél használt Király lett s nem a turániaknál észlelhető Kendős (K.N.D.H., Kende): A királyt a földműves népek módján, széken ülve (trónon) képzelték el; nem pedig szittya módra, lovon ülve. A király szimbólikus állata a fehérek oroszlánja lett, nem pedig a feketék párduca. Az ország jelvényéül az egyiptomi eredetű kettős keresztet választották a hármas halommal, nem pedig a kos főben végződő fokost. (42)

 

Árpád fejedelmi címere a hét (utóbb nyolc, vagy kilenc) sávval átszelt pajzs lett, rajta lépő oroszlánokkal, mintegy a hét (nyolc vagy kilenc) Hon Ura értelemben. Az ország neve a tervezett Hunország helyett Magyarország, a királyhelyettes címe az Árpádék családjában használatos Élö-Mása helyett a helybeliek Nádora lett, ami azonos az egyiptomi NTR azaz Nagyúrral. A nádor jelvénye, a kifeszített zászló, szintén egyiptomi eredetű, ahol ez a forma éppen az NTR (Nagyúr, Nádor) hieroglif ideogrammja. Gyuláról, Horkáról és Kádárról szintén nem lett szó.

Ha az Árpád-házi királyok trónneveit vizsgáljuk, hasonló eredményre jutunk. Az őslakosság hatalmának és földrajzi eredetének bizonyságául itt is megtaláljuk az egyiptomi kultúrkörben használt címeket és kifejezéseket. A leggyakoribb magyar trónnév az István lett, amit öt királyunk viselt, kezdve Szent Istvánnal (esetleg már ő előtte is). Ez a név régi betűzéssel EST-UAN-UR, EST-AN-UR az egyiptomi királyok szokványos Est-Hon Úr címe, amely azután a használatban István alakot öltött. Az sem véletlen, hogy első állandó jellegű királyi székhelyünk neve EST-ER-GOM, Est Úr Hona volt. Az Estuan úr Egyiptomban azt is jelentette, hogy e trónnév viselője egyúttal földi isten, vagyis egy személyben király és főpap.

 

Szent István is ennek az ősi elgondolásnak volt megtestesítője, de már keresztény bekeretezésben, ezért isten helyett ő már csak a "szent" címet kapta, de ezt önmagától, a régi jogon, szentté avatási vizsgálat nélkül. A másik legsűrűbben használt Árpád-kori magyar trónnév szintén a Régi Kelet hagyományából eredt, amely szerint az uralkodó Bál-isten helytartója: Bál, Bala, Béla. Ezt a Bál, Béla trónnevet négy királyunk használta. Endre azaz Hon-Ra, Hon Ura nevű királyunk három volt. Egy másik király trónnevéül a COLO-MÁN, Kálmán nevet választotta, értelem szerint a felkelő Napisten (COLO, Kelő) szolgálója, azaz papja (Méne), akiről tudjuk, valóban papnak szánták. Volt még egy másik Mén-királyunk is, a rossz emlékű SOLO-MON vagy Salamon, egy további pedig a Szemisten papja trónnevet viselte, ez volt ABA SAMU EL, a Hab Szem El, azaz Fő-Szem-Pap. Mindezek az adatok, noha eddig még sohasem fordítottunk rájuk kellő figyelmet, hatalmas erővel és félreértést nem tűrő módon bizonyítják, hogy a Duna-medencében az oda a kő- és bronzkorban betelepült magyar népesség leszármazói Árpád fejedelem idejében nemcsak éltek és léteztek, hanem az állam kormányának és közigazgatásának kialakításában döntő befolyással bírtak. Szinte azt mondhatjuk, hogy a politikailag és katonailag hódító Árpádékat az őslakosság kulturálisan meghódította és magához hasonította.

 

Tény és való, Árpád családja és népe annyira egybeforrt a régibb és újabb időkben érkezett különféle magyar törzsekkel, az árjákkal és a turániakkal, s az Árpád-királyok annyira a nemzeti egység megtestesítői lettek, hogy a királyok baját és örömét az ország és nép bajával és örömével azonosították, ezt is úgy, mint az őshazában. Árpád fejedelemben joggal tiszteljük a magyar honok újraegyesítőjét, a modern magyar Nemzet megalkotóját, Szent Istvánban pedig az egész országot összefogó államgépezet megteremtőjét. Érthető, hogy amikor az utolsó Árpád királlyal az ősi dinasztia kihalt, az elárvult nemzet sírva kereste, hol találhatna még egy királyt a szent királyok véréből.

 

41. A síremlék fénymásolatát 253m munkájában találtuk, ahol azonban a szerző nem jelzi a lelet helyét és az írást - tévesen - zsidó írásnak gondolja. Erre a sírkőre Juhász Alfréd (Kanada) hívta fel figyelmemet; itt is köszönetet mondok lekötelező szíves figyelméért.

 

42) Címerünk egyiptomi értelmű olvasása: a kettős kereszt NEFER, a három egyforma hullámú halom az ország értelemhatározója SZÉK, együtt, mai grafikával: Napország. Ugyane jelek rovásírású olvasása: a hármashalom középső ívének kiemelésével: a kettős kereszt eGY: a három csúcs közül a középső kiemelkedő eS: a két szélső csúcs mindegyike szintén eS. de többesben eS.ek, együtt az egész: eGY.eS.S.ek Egyezség. Ez utóbbi olvasás emlékeztetés Árpádnak a honban lévő törzsekkel kötött örök és szent frigyére, a magyar nép összetartozására: ld. Okmánytár 33-34.

Forrás: Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete



Kapcsolodó cikkek

 
Azon kapitányok közt tehát Árpád, Álmos fia, ki Előd fia, ki Ögyek fia volt, a Turul nemzetségből vagyonban gazdagabb s hadban hatalmasabb vala.
A "teve-kérdés"
Belső-Ázsiában őshonos a kétpúpú teve - a Camelus bactrianus. Őseink őshazájában, majd közép-ázsiai szálláshelyén és vonulásuk déli szegélyén élt e teve, amelyet "kiegészítő" állatként ők is alkalmaztak. Került elő teve honfoglalás kori hagyatékunkból (Czeczericz helységből) de tudjuk, hogy III.
A helynevek felhasználása Magyarország ókori történetének nyomozásában
Helynevek alatt azokat az elnevezéseket értjük, amelyekkel az emberek az országukban lévő hegyeket, vizeket és emberi lakótelepeket valamint azok részeit illetik.
A honfoglalás és a magyarság megítélése
Nemzeti ("hagyományos") megítélés Monarchikus és marxista szemléletű "történészek" a honfoglalást "hazátlan és nincstelen finnugor tömegeknek a Kárpát-medencébe kényszerült hordáinak" ítélik meg, holott krónikásaink sem a besenyők előli futásról, sem a bolgár vereségről nem tudnak semmit.
A honfoglaló magyarság istenhite
- "A magyarok istene". Az ősi magyar mitologikus istenhitnek főalakja a többféleképpen megnevezett Teremtő, az Isten vagy az Úr, a népi szóhasználatban az Úristen, az Öregisten vagy Atyaisten. Ő a világ ura, a legfőbb irányító lény, aki kézben tartja az ember és minden élőlény sorsát, segítő és igazságos, de büntet is.
A Hungar és Magyar név értelme
Nemzetünk mai neve Hungár és Magyar. Saját nyelvünkön írva és szólva a Magyar nevet használjuk, de amikor idegen nyelven szólunk magunkról vagy mások írnak rólunk, a Hungar nevet alkalmazzuk. Nem azért mintha a Hungar nem lenne a magyar nyelv szótárából eredő szó.
A hunok és a Hun Birodalom
A hunok és a Hun Birodalom A hunok kulturális-szellemi téren egyértelműen rokonai a magyarságnak, s nagy valószínűséggel az Árpád-féle honfoglalás uralkodó rétege genetikailag is a hunok vezető néptörzsének tagjai voltak. Így teljes joggal illeszthető be a magyarság korai történetébe a hunok története is.
A hunokról és magyarokról
A hunokról a mai általánosan elfogadott tudományos nézetek szerint nincsenek pontos és minden szempontból bizonyítható adatok. Sok hiányosság mutatkozik a hunok történelmében a mai napig. A hivatalos álláspont szerint a hunok Európában az időszámításunk szerinti IV. században tűnnek fel a Fekete-tenger, a Káspi-tó között a Volga-Don összefolyásának magasságáig.
A kárpáti Hunország népeinek faji sajátosságai és népnevei. Embertani megfigyelések
Az őstörténet kutatója az embertan megállapításéiból elsősorban azokat tudja felhasználni, amelyek az egyes nemzetek keretén belül hosszú időn át előforduló embertípusokra vonatkoznak. Ezeket a típusokat a faji ismertetőjelek alapján szokták meghatározni, aminők a bőr színe, a termet nagysága, az orr formája, a szem állása, nagysága és színe, és a koponya alakja felülnézetben.
A Magyarok "honfoglalása", azaz a Kárpát-medencébe való visszaköltözése
A "honfoglalás" szó viszonylag új keletű. Anonymus 1195 körül, Kézai Simon 1283-ban "visszaköltözésnek", Thuróczy János 1488-ban "visszatérésnek", Székely István 1559-ben és Heltai Gáspár 1575-ben "második bejövetelnek", a Képes Krónika 1490-ben, Ranzano és Bonfini mester 1497-ben pedig "nagy visszaköltözésről" írnak.
A magyarok útra kelnek
Ötszáz esztendeje volt már, hogy a hunok elváltak a magyaroktól, és elindultak új hazát keresni. Ötszáz esztendő alatt a magyarok is megszaporodtak Szittyaországban, és elég erősnek érezték magukat arra, hogy Attila örökét meghódítsák.   Mielőtt elindultak volna a nagy útra, a nép öregjei, vezérei, táltosai összeültek tanácsot tartani.   Hét törzsből állt akkor a magyarság.
A római uralom néprajzi és politikai hatása
Időszámításunk előtt az 1. század végén a Római Birodalom már a Földközi-tenger egész környékére kiterjesztette hatalmát és szükségesnek érezte, hogy törzsterülete (Itália) biztonsága érdekében a Dunamedencében is létesítsen védelmi berendezéseket. (28) Ez irányban első lépésként Kr. e.
A székely, kus és turki név értelme
A kárpáti hun birodalomban élő magyar nyelvű népek közül a Hun és a Magyar után legjobban érdekel bennünket a Székely név, népi tömbünk keleti ágának ma is használt neve.
A török kazárok és a kabarok
A "türk" elnevezés az V. század óta ismert a kínai forrásokban tu'küe, t'ucsüe alakban, de a török nép más néven régtől fogva élt őshazájában Belső-Ázsiában, az Altaj-hegység táján.
Arany János - A tetétleni halmon
Még áll a domb s én állok a felett,Játszik velem bűbájos képzelet.Csekély a domb, alig emelkedő,Ormán csak fű, nem a bérc fenyve nő.Csak, mintha pajzán szélfiak szeszélyeEgykor magát mulatta volna véle,Midőn a porba' játszván, mint szokott,Fövényből a pusztán csibét rakott.Vagy mintha ember hányta volna nemrég...
Árpád Attila ivadéka
A délre húzódott magyariak is a nagy hun birodalomhoz tartoztak. Vajon részt vettek Attila európai hadjáratában, jártak már akkor Magyarországon? A néphagyomány szerint a magyarok azonosak voltak a hunokkal, mert tulajdonképpen ők szervezték és ők vezették azt a roppant áradatot. A legújabb tudományos vizsgálat eddig csak azt igazolta ebből, hogy Árpád törzse hun eredetű volt.
 
Aztán pedig Árpád vezér meg nemesei innen előnyomulva egészen Titelig mentek, s odáig meghódították a népet. Majd továbbindulva, a Szalánkemén-révhez jutottak, s a Tisza-Duna aljában lakó egész népet igájuk alá hajtották. Innen pedig a bodrogi részekre tértek, és a Vajas vize mellett ütöttek tábort.
 
Az Úr megtestesülésének kilencszázharmadik esztendejében Árpád vezér elküldvén seregeit, az egész földet, amely a Tisza és a Bodrog közé esik Ugocsáig, minden lakójával együtt elfoglalta. Borsova várát ostrom alá fogta, harmadnapra harccal bevette, falait lerombolta, és Salán vezér katonáit, akiket ott talált, bilincsbe verve Hung várába vezettette.
 
Akkor ennek hallatára Zobor a csehek segítségével nagyszámú fegyveressel elébük vonult, hogy harcba szálljon velük. Mikor mind a két sereg odaért a Nyitra folyóhoz, Szovárd, Kadocsa és Huba át akart kelni a folyón. Azonban Zobor, a nyitrai vezér meg katonái igen soká küzdöttek ellenük, és semmiképpen nem engedték, hogy átkeljenek.
Árpád, a Honalapító
Sokféle nép lakta a magyar földet ezer esztendővel ezelőtt, mikor honfoglaló őseink ideértek. Legtöbbet számított köztük a morva nép meg a bolgár.   Árpád fejedelem aranyos nyerget, gyémántos fékű paripát küldött ajándékba a morva királynak.
Árpád, az isteni küldetésű férfi
Ki volt Árpád, honnan származott és milyen családi hagyományoknak volt letéteményese? Ezekre a kérdésekre sokszor és sokan próbáltak feleletet adni, elvégre Európa egyik legmarkánsabb országépítő és dinasztia-alapító fejedelméről van szó, aki mindezeken felül magyar ember volt.
Árpádház-kora
A kort a honfoglaló magyar törzsszövetség vezéréről nevezték el Árpádkornak az Ő leszármazottai alapítják meg a Magyar Királyságot. A honfoglalást követően 900-tól Árpád eltűnik a forrásokból, innentől Gézáig terjedő időszak hiányos.
Az ősmagyarok hitvilága
Az ősmagyarok vallása, a kereszténység előtti hitvilága nagyrészt ismeretlen, csak egységet nem alkotó mozaikokban maradt fenn. Az ősi belső-ázsiai vallási világkép a magyar nép mentalitásában még ma is ott él, töredékei megtalálhatók a néphit, a népmese és a népszokások körében.
Az ősmagyarok vallásáról
Felvetődik a kérdés, hogy miért nem maradtak fenn ősi magyar istennevek? Azért, mert ilyenek soha nem voltak. A magyarok ősei egyistenhívők voltak, egy Istent imádtak, a világegyetem teremtőjét, vagy ahogyan azt Anonymus nevezi: "a mindenek Urát". Egyedül hozzá fohászkodtak és csak neki mutattak be áldozatokat.
Az új haza
A Kárpát-medence a magyar honfoglalás előtt. Eurázsiában csak két olyan síkság van, amely mindig bő terméssel jutalmazza meg az ember fáradtságos munkáját: az egyik Mezopotámia, a másik a Magyar Alföld, illetve a Kárpát-medence.
Benevár (Mátrafüred)
  A Benevár a Mátra déli részén, Mátrafüred határában, a Somor- és a Csatorna-patakok közötti Benevár-bérc déli végén, mintegy 470 méter magasságban található.   A honfoglalás idején Árpád egyik vezérének, Edömérnek a Mátra erdejében nagy földet adott. Edömér unokája – Bene vitéz – lehetett az első birtokosa annak a nagy kiterjedésű pogányvárnak, melyet róla Benevárnak neveztek.
Berzsenyi Dániel - A magyarokhoz (II)
Romlásnak indult hajdan erős magyar!Nem látod, Árpád vére miként fajul?Nem látod a bosszús egeknekOstorait nyomorult hazádon?Nyolc századoknak vérzivatarja köztRongált Budának tornyai állanak,Ámbár ezerszer vak tüzedbenVéreidet, magadat tiportad.Elszórja, hidd el, mostani veszni tértErkölcsöd: undok vípera-fajzatokDúlják fel e várt, mely sok ádázOstromokat mosolyogva nézett.
Csáti Demeter - Ének Pannónia megvételéről
Emlékezzenk régiekrel,Az Szythiából kijüttekrel,Magyaroknak eleikrel,És azoknak vitézségekrel.Szythiából kiindulának,Hogy ez földre kijüvének,Istentíl is kísziríttetének,Erdélységben letelepedének.Ott jól tének űmagokkal,Hét sereget nagyot szerzének,Hét kapitánok emelének,Mindeniknek várat szerzének.
Elméletek a magyarok eredetéről
A magyar őstörténet kutatását meghatározta a mindenkori korszak általános szellemi képe, ideológiai igénye és orientáltsága. Őstörténetünket illetően a jelenben is mást mond a krónikáinkra épülő nemzeti hagyomány és mást a politikától irányított "tudomány".
Első benyomások az őshazáról. Az őshazára utaló ismert adatok.
Megelőző vizsgálataink során megfigyeltük, hogy a hun királyok népük származási helyéül Iránt jelölték meg. Irán akkoriban általában az árja népek által lakott földterületet jelentette és nem egységes kormányzat alatt álló országot, mint utóbb. A név etimológiája maga is erre utal.
Emese álma
  Emese álma az egyik legrégebben keletkezett magyar monda, mely Álmos vezérünk fogantatásáról és születéséről szól.
Etelköz
Az "Etelközi Magyarországot" a X. századi arab utazók pontosan leírták. Szerintük Etelköz terjedelme 360 000 négyzetkilométer; a Kárpátok, a Fekete-tenger, a Duna, a Volga és a szláv világ határolja.
 
Eközben Szovárd és Kadocsa, Hülek fiai, valamint Huba meg egész seregük átkelt az Ipoly folyón a Duna mellett. Másnap a Garam folyón mentek át, és a Várad nevű földvár mellett elterülő mezőn ütöttek tábort. Ezt a várat elfoglalva, három napig maradtak ott, és várták Böngér fia, Borsnak az érkezését, akit Árpád vezér nagy sereggel küldött nekik segítségül.
 
A gyula régi magyar méltóságnév volt az államalapítás előtti évszázadokban. Korabeli alakja valószínűleg dzsula vagy dzsila volt, megfelel a mai török jula szónak. Bíborbanszületett Konstantin a görög: gilasz alakban említi, Kézai szerint az egyik honfoglaló törzsfő neve is ez volt.
Heltai Gáspár - Krónika az magyaroknak dolgairól
Heltai Gáspár: Krónika az magyaroknak dolgairól [*]Mint jöttek ki a nagy Scythiából Pannoniában, és mint foglalták magoknak az országot, és mint bírták azt hercegről hercegre és királyról királyra nagy sok tusakodásokkal és számtalansok viadaljokkal, melyet Heltai Gáspár megírta magyar nyelven, és ez rendre hozta az Bonfinius Antalnak nagy könyvéből és egyéb históriás könyvekből...
History
440 B.C.   Herodotos described the SCYTHIANS, inhabiting the "lands East and North of the Danube river". "Scythian" is the collective name of a group of TURANIAN people, supposedly descendants of the SUMERIANS, but certainly carriers and preservers of the Sumerian culture.
Hősök tere (360° panorámás virtuális túra)
A Hősök tere Budapest legtágasabb, legnagyobb hatású tere a XIV. kerületben, szűkebb értelemben véve a Millenniumi emlékművet jelöli. A Hősök tere az előtte fekvő Andrássy úttal együtt a Világörökség része. Gloriette Az Andrássy út végén 1894-ben még egy Ybl Miklós által tervezett ivókút (Gloriette) állt. A hévizes kutat Zsigmondy Vilmos kezdte fúrni 1868-ban, aki végül 1877.
Illyés Gyula - Árpád
Halmot is alig látott az a nép mégs most: égbebökő sziklák és csúcsok!Eső s – október végén! – hó suhog;jégrög csusszantja a riadt ló léptét.És nincsen út! Csak összegyűlt lucsoka szurdikokban. Se ösvény, se lábnyom.Törik a kerék köves patakágyon;bukik a sík földhöz szokott tulok.
Kánaán és Szíria népei a szemiták előtt
Kánaán és Szíria a Földközi-tenger keleti partjától az Eufrátesz folyó nagy kanyarjáig terjedő földet foglalta magában, a régi nevén úgynevezett Maúri-Tát (3. sz. térkép). E terület kánaáni része felölelte a belőle később kivált Föníciát és Palesztinát, Szíria viszont időnkint ellenőrzése alatt tartotta az Eufrátesz kanyarulatában elhelyezkedő, Habúrig terjedő ún. Úrhona területet.
 
A kende vagy kündü magyar méltóság volt a kettős fejedelemség idején, a honfoglalás előtt, a főfejedelem és vallási vezető.
Kik a magyarok?
A magyar őstörténet nyelvészeti alapja. - Magyar őstörténet alatt közmegegyezéssel az Árpádok 9. század végén lezajlott honfoglalása előtti kort értjük. Ez is telítve van bizonytalanságokkal, az ellentmondó elméletek halmazával és soha be nem bizonyított feltételezésekkel.
Kommentár nélkül a magyarság szerepéről Európa történetében
"A valós magyar őstörténelemről szóló írást hálásan köszönöm. Eljött végre az igazság órája, hogy ha alaposan megkésve is, de kiderüljön, hogy valójában hol volt és mely nép alkotta az emberi civilizáció bölcsőjét. Hála a jó Istennek mindezt egyre többen tudjuk nem csak e honban, hanem a nagyvilágban is.
 
A nemzetség nevének különböző változatai voltak ismertek; Catapan, Catpan, Kathpan, Kapan, Catapán, Capman, végül a 13. és a 14. századra neve már Koppán-ná alakult.
Kosztolányi Dezső - Honfoglalás előtt
Hullott a nép; a vészbanyák, az ördögdézsmálta a poros tömeg javát,kidőltek a sebes gulyák, az ökrök,dögvészt lehellt a messze pusztaság.Egyszerre rózsafénybe tündökölve,derült elébük egy szelíd vidék,ezüst habot rázott a szirtek öble,virág himezte a mezők szinét.Árpád körülnézett a nagy hegy ormán,érezte, hogy övé a föld, a kormánys már híre ment; hogy eltűnt lopva Álmos.
Madzsar Tarihi
Attól az időtől kezdve, amióta a madzsarok először elhagyták a Sztyeppet, Íszá próféta születésének a 744. évéig 370 év telt el. Ennyi idő eltelte után az említett évig, vagyis Íszá próféta születésének 744. évéig, amely Mohamed próféta - akire töméntelen áldás szálljon! - Hidzsrája után körülbelül a 157.
Marjalaki Kiss Lajos: Történeti Tanulmányok
Árpád foglalása idején Magyarország túlnyomó része, főleg a Duna-Garam vonalától keletre fekvő tájak névadó, de paraszti sorban élő lakossága — Anonymus földrajzi nevei alapján — nem lehetett más, mint magyar, mert hiszen a IX századi bolgár-szláv és cseh uralmat jelző szláv névanyag eltörpül a nagyobb földrajzi tárgyakat jelölő, tehát ősibb ugor-magyar nevek tömegében.
Mellkereszt, Tarsolylemez. A hivatalos tanítás szerint ilyen nincs is?
A hivatalos tanítás szerint a Kárpát-medencébe érkezett őseink pogányok voltak s a magyarság megmaradása érdekében kellett a kereszténységre áttéríteni őket. „A magyarok krónikája” Géza fejedelem (970–997) ténykedése kapcsán arról ír, hogy a magyarországi pogányság elleni harc azonban még sokáig komoly feladatot rótt uralkodóinkra.
Néprajzi és politikai viszonyok a Duna-medencében Árpád fejedelem jövetelekor
1. Csak kevés közvetlen adatunk van arra, hogy milyen volt a néprajzi helyzet a Duna-medencében Árpád fejedelem beérkezésekor. Zavarja tisztánlátásunkat az is, hogy amit e tekintetben a nyelvészek állítanak, történészeink hevesen cáfolják.
Nógrádi vár
                A település közepén a honfoglalás előtt egy kisebb vár állott a 286 m-es andezitkúp tetején. Majd egy nagyobb hegyivárat építettek az itt élő szlávok. A vár neve a bolgár-szláv novi (=új) grád (=vár) szóból származik. Honfoglaló őseink is felfigyeltek erre a stratégiailag fontos helyre.

Képek

Őseink lovairól
Eurázsiában az Equus fajon belül négy fajtacsoport alakult ki; 1. Belső-Ázsiában az Equus (ferus) Przewalskii (Poljakoff 1881), a przewalski ló, vagy mongol nevén taki ló, amely a mongol, a kirgiz és a kínai lovaknak az őse; 2. nyugatabbra az Equus (ferus) Przewalskii Gmellini (Antonius 1912), más néven tarpán, amely a lengyel, a dél-orosz, a perzsa és az arab lovaknak az őse; 3.
Őseink lovairól
Eurázsiában az Equus fajon belül négy fajtacsoport alakult ki; 1. Belső-Ázsiában az Equus (ferus) Przewalskii (Poljakoff 1881), a przewalski ló, vagy mongol nevén taki ló, amely a mongol, a kirgiz és a kínai lovaknak az őse; 2. nyugatabbra az Equus (ferus) Przewalskii Gmellini (Antonius 1912), más néven tarpán, amely a lengyel, a dél-orosz, a perzsa és az arab lovaknak az őse; 3.
Őseink társadalmi rétegzettsége
A magyar társadalom szerkezetét a mongol, a belső-ázsiai türk és a kazár minták pontos tükörképeként foghatjuk fel. Sokszor és sokan felvetették a kérdést: mi volt az oka annak, hogy egyedül a magyarság tudott Európa szívében idegen, ázsiai népként megmaradni.
Pereszka futása
Abban az időben, mikor Árpád fejedelem a hazát kereső magyarokkal eljutott a Tisza partjáig, a Tisza még nem volt olyan jámbor folyó, mint amilyen ma. Most már, hogy a tudós vízi mérnökök összevissza méricskélték, töltések közé szorították, hol meglassították, hol meggyorsították, most már olyan kényelmesen ballag a Tisza, mint valami öregember.
Pozsonyi-csata...
907-ben egyesült európai haderő gyűlt össze a bécsi medencében (Bécs akkor még nem létezett).A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg és az akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy "... decretum..Ugros eliminandos esse.." azaz " elrendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak".
 
A honfoglaló Huba vezértől leszármazó Szemere nemzetség (Scemura, Scemere, Zemere) ősi birtokai az egykori Komárom megye északkeleti részén, a Zsitva folyó bal partján terültek el.
Thaly Kálmán - Árpád apánk
Árpád apánk ne féltsd ősi nemzeted!Nem vész el már, ha eddig el nem veszettHervad régi búnk s bánatunk,Ej haj, újra élünk virradunk!Tud szeretni a magyar szív igazán,S kit szeretne, ha téged nem szent hazám?Érted élünk, égünk, lángolunk -Érted honfi szívvel áldozunk.
Tóth Gyula: A magyar krónikák és a kitalált középkor
Amikor Heribert Illig kidolgozta „kitalált középkor” néven ismertté vált elméletét, elsősorban Európa nyugati felének történelméből merítette érveit. Hivatkozott a Karoling Birodalom korából fennmaradt hatalmas mennyiségű hamis okmányra, az aacheni palotakápolna saját korát több évszázaddal megelőző építészeti megoldásaira, XIII.
Tóth Kálmán - Árpád sírja
A Kárpátok oldalábanEgy nagy fehér omladvány van.Azt beszéli a nép róla,Hogy ez nagy temetõ volna.Nyugosznak ott régi hõsök,Keresztjük a törpe törzsök. . .A leomlott négyszög sziklákÉvezredes, titkos kripták.És a nyugvó hõsök közöttÁrpád is, az elköltözött,Ottan fekszik, de nem halva,Meg nem halva, csupán alva.
Turul
Magyarok ősi jelképe, szállj újra föl a magyar égre!Adj nekünk hitet, reményt, s kitartást,Hogy tiszta szívvel várjuk a megváltást! A turul madár, ősi madarunk Sokféle elmélet és kérdés kering a turulmadárral kapcsolatban, melyekkel a mai kor nem kellőképpen foglalkozik.
Uralkodói jelvények
Az őshazai magyar királyok trónneveken és uralkodói címeken kívül rangjukat mutató jelvényeket is használtak. Ez utóbbiak bizonyos tárgyak voltak, amelyek nevei a szavak összecsengése alapján a legrégibb írástechnikával juttatták kifejezésre kilétüket.   Mezopotámiában a legrégibb uralkodói jelvények közé tartozott a nap, hold és csillag.
Vörösmarthy Mihály - Párducos Árpád
(Részlet Zalán futása I. énekéből)Alpár messze terűlt síkján búsongva körűlnézA fejedelmi Zalán. Valamint a sárga halálnakBirtoka, oly szomorú csendes most vára, s előbbiPompáját alacson gyásszal fölváltva hanyatlik.Büszkén állt ezelőtt: ellenségére hatalmas,Jámbor szívvel jött szomszédnak kedvet ajánló:Szüntelen a szabados vigságnak zenge zajától.
Vörösmarthy Mihály - Pusztaszer
Pusztaszer a nevem, itt szerzett törvényeket ÁrpádHőseivel, s a hont biztos alapra tevé.S áll az azóta kilenc századnak véridején túl;Várja virágzását s vajha ne várja hiún!
Vörösmarthy Mihály - Szózat
Hazádnak rendületlenűlLégy híve, oh magyar;Bölcsőd az s majdan sírod is,Mely ápol s eltakar.A nagy világon e kivűlNincsen számodra hely;Áldjon vagy verjen sors keze;Itt élned, halnod kell.Ez a föld, melyen annyiszorApáid vére folyt;Ez, melyhez minden szent nevetEgy ezredév csatolt.Itt küzdtenek honért a hősÁrpádnak hadai;Itt törtek össze rabigátHunyadnak karjai.
Vörösmarty Mihály
Vörösmarty Mihály (1800-1855)   Pusztanyéken (Kápolnásnyék) született 1800. december 1-jén.   Apja, Vörösmarty Mihály gazdatiszt, majd bérlő, anyja Csáty Anna. 1811-től a székesfehérvári cisztercieknél, 1816-tó1 a pesti piaristáknál tanult; 1817-től a pesti egyetem hallgatója, 1824-ben ügyvédi vizsgát tett.
Vörösmarty Mihály - Árpád eltemetése
Egy kép aláNézz Árpádra, magyar, ki hazát állíta nemednek;Nézd, s tiszteld képét Álmos fejedelmi fiának.Őt magas Ung mezején vérontó férfiak, és bölcsHadvezetők szabadon választván harcos urokká,Bátor örömriadás közepett pajzsokra emelték.Mint kel erős viharok tetején a sziklai nagy sas,Úgy kele a fejedelmi fiú országos erőben,Párduca lebbenvén és kardja az égre ragyogván.