KFT

KFT

36 videó
A KFT egy 1981-ben alakult budapesti zenekar. Egyéni, ironikus hangvétel és sok abszurd, szövegközpontú dal jellemzi őket. A kritika kezdettől fogva az újhullámhoz sorolta őket, de széles tömegeket megmozgató koncertjeikkel és országos slágereikkel túlnőttek az alternatív kereteken.

1981 nyarán már KFT néven, a Locomotiv GT előzenekaraként turnéztak, majd a televíziós Táncdalfesztiválon keltettek óriási feltűnést a Bábu vagy újszerű zenei, szövegi megoldásaival és színházi, pantomimes elemeket is felvonultató színpadi munkájukkal. Sikerükre jellemző, hogy 4 hónap leforgása alatt az együttes 200 koncertet adott országszerte.

1996. október 12-én a Budapest Sportcsarnokban teltházas koncertet adtak Bál az interneten címmel, amelyen Magyarországon először internetes kapcsolat segítségével énekelt Hazel O’Connor Dublinból, Wahorn András pedig Los Angelesből rajzolt élőben a kivetítőre.

2003-ban a Higiénikus Ember című albummal jelentkeztek, melyről a Százszorszép című dal bekerült a Mahasz Top20-ba. Az albumot a NASA által indított Cosmic Call keretében a Marsra is eljuttatták. A CD vásárlói között egy, a zenekarral egyidős Volvót sorsoltak ki, melyet Higiénikus verdának neveztek, és a zenekar arculatára díszítettek. A lemezt az Olof Palme házban tartott, interneten élőben közvetített Telepatikus-koncerten mutatták be, ahol egy taiko dobcsoport és Sebeők János is színpadra lépett egy-egy dal erejéig.
2005-ben a zenekar Hawaiira utazott, hogy valóra váltsák 50 évesen Honoluluban című daluk szövegét. A meglepetés utazást Márton András szervezte titokban az együttesnek.
2006. március 15-én a köztársasági elnök megbízásából a kulturális miniszter A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta a zenekar tagjainak.

Népszerű dalok:
Afrika (1984-ben) és Balatoni nyár (1986-ban) című eredeti hangvételű dalaik a magyar popzene meghatározó klasszikusaivá váltak.
Számos daluk épül egy-egy nő név köré: ezek közül legsikeresebb az Elizabet, de írtak dalt Andrea, Eszter, Irén, Rózsa, Valéria és Teca címmel is.

Bornai Tibor (beceneve Dráni) – zongora, ének
Laár András (beceneve Náti) – gitár, ének
(2000-ben rövid ideig Laár András helyén Mohai Tamás játszott)
II. Lengyelfi Miklós (beceneve Miki) – basszusgitár, nagybőgő, ének
Márton András (beceneve Marcipán) – dob, ének.

1982 – Macska az úton
1983 – Üzenet a liftből/ A fodrász
1984 – Bál az Operában
1986 – Siker, pénz, nők, csillogás
1987 – Ég és Föld (Asztrológia)
1988 – Édes élet
1990 – A nagy alakítás
1996 – Bábu vagy (Válogatás kislemezekből és ki nem adott felvételekből)
1996 – Bál az Interneten (Koncert a Budapest Sportcsarnokban)
2000 – Éljen a szerelem (Stúdiólemez Mohai Tamással)
2003 – Higiénikus ember (2003. október 16.)
2006 – Nem csupa angyal (2006. október 9.)
2006 – 25 "Best of KFT"
2008 – A bábu visszavág (2008. december 4.)

KFT- Afrika (korai verzió)
KFT - Aki (Ellentétek bölcsessége)
KFT - Alkalmatlan vagyok
KFT - Andrea
KFT - A szél.wmv
KFT - Bábu vagy
KFT - Bábu vagy
KFT - Balatoni Nyár
KFT - Balatoni nyár
KFT - Balatoni nyár
KFT - Fantasztikus Lány
KFT - Irén
KFT - Jójszakát (Album version - Macska az úton; 1981).wmv
KFT - Lefejellek, köcsög!
KFT - Madárijesztő
KFT - Nem sikerül kikúrálni magam (1982)
KFT - Siker, pénz, csillogás (Koncert)
KFT - Utcai zenekar
KFT - Valami Mocorog
KFT - Varjúország.wmv
KFT : Manyi, az anyamoly (fogyókúrás meditáció)
KFT Hátha csak álom
Kft - Afrika
Kft - Angyal voltál
Kft - Bumm-bumm induló
Kft - Elég vót
Kft - Éljen a szerelem
Kft - Ha jön a péntek
Kft - Kincses Kalendárium
Kft - Kocsmadal (1981)
Kft - Mikor árnyék lesz a fényből
Kft - Nem a tied
Kft - Szeretem a percet
Kft - Világvárosi álmok
Kft: Elizabeth
Tankcsapda MTV Icon - KFT - Rio

 
   

KFT- Afrika (korai verzió)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szombat, 2011. október 8. Nézettség: 1,358