Dupla KáVé-Köteles István

Dupla KáVé-Köteles István

138 videó - 2005
1998-2014.
A mérleg tizenhat év alatt tizennégy Dupla KáVé album, egy DVD és egy Köteles István szólólemez. Több mint 400.000 db eladott lemez Magyarországon, illetve ezen kívül Erdélyben és a világ magyarlakta területein több mint 200.000 körüli értékesített CD és kazetta!

A Dupla KáVé 1998-ban alakult két fővel. A zenekar elnevezése a tagok neveinek kezdőbetűjéből ered:
Köteles István ( Ká ) és Váradi Jenő ( Vé ), így lett a "KáVé".
A "Dupla" pedig két okból született, részben, mert a zenekar 2 tagú, részben, mert kerestünk valamilyen magyar hangzású nevet. Így jött létre a Dupla KáVé elnevezés. Erről szól ez a kis mese:

Hol volt, hol nem volt, Óperenciás tengeren innen és túl, élt két zenészlegény Európa szívében, egy cseppnyi földön, amit Magyarországnak hívtak. Keresték és kutatták szerencséjüket a munkájukban, jártak hegyen-völgyön át, és tudták, hogy a felhők felett mindig kék az ég, és érezték, milyen fontos, ha az ember szeretné, ha szeretnék. Bíztak benne, hogy előbb-utóbb kis országukban is magyar lesz mindenki, részegen vagy öregen. Egyszóval jártak külön utakon, de egyszer csak egy keresztúton összetalálkoztak. Úgy döntöttek, innentől közösen járják tovább az élet kacskaringós és gyönyörű útjait, amik kanyarognak egyszer fent és egyszer lent. 1998-at írunk ekkor.

Úgy hívták a két zenészlegényt, hogy Köteles István és Váradi Jenő. Mindketten érezték már, hogy az élet mostoha, de azt is tudták, mennyire igaz az üzenet, hogy szíved mélyén őrizd meg és ne add fel soha a reményt, így aztán zenekarrá alakultak. Ahogy az újszülött gyermeknek nevet választ az édesanyja évezredek óta, úgy keresték ők is a saját, közös nevüket. Nem volt jobb ötletük, mint hogy a saját nevükből kiindulva magyar mozaikszót alkossanak, a Kötelesből így lett Ká, a Váradiból pedig Vé. De szerették volna a magyarságukat, az identitásukat és a hazaszeretetüket a zenekaruk nevében is kifejezni. Nem hangzatos és idegenül csengő, divatos nevet találni. Így, mivel csak ketten alkották az együttest és magyar kifejezést kerestek, hosszas tanakodás után amellett döntöttek, hogy legyen Dupla az előnevük. Megszületett hát a Dupla KáVé.

Mindez történt sok-sok évvel ezelőtt, és ők fáradhatatlanul mesélik – ha megkérdezik tőlük, honnan is ered a nevük – ezt a történetet. Itt a vége, fuss el véle, de ne szomorkodj, mert a Dupla KáVé-nak még nem lesz vége :)



A Dupla KáVé ars poeticája:
Amerikától és Nyugat - Európától - a kultúrák esetleges ötvözése mellett - érdemes átvenni a munkamódszert és a minőséget! Kitartó munkával, szívós szorgalommal, fáradhatatlan lelkesedéssel és némi szerencsével a siker megszerezhető.
A Kárpát-medencében élő magyarság lelkének és szokásainak megfelelő többgenerációs, igényes és szórakoztató zene életre hívása; ez a Dupla KáVé küldetése!

Az együttes célja:
alulról építkezve, a valóságból táplálkozva a magyar zene egyik meghatározó zenekarává válni. Nem a pillanatnyi, hangos siker a cél, hanem hosszú távú, tartós közönségszeretet kiépítése.



Az összes album a Stefanus Kiadó gondozásában jelent meg, ami annyit jelent, hogy nemcsak a dalok szerzése és a szövegírás a feladatunk, hanem az album szerkesztése, gyártása, menedzselése is. Az albumok stúdiófelvételei is a Stefanus Kiadó stúdiójában készülnek.
A Dupla KáVé albumainak terjesztését a(z) MG Records Kft. látja el, elősegítve ezzel a teljes országos lefedettséget, a bevásárlóközpontokban való jelenlétet is.

A Dupla KáVé előadásainak száma 2000-ben éves szinten 300 körül volt, 2005-ben 150-180 körüli, napjainkban pedig évente hozzávetőlegesen 100 előadás várható, ami az ország romló gazdasági helyzetével magyarázható.
Retro disco-k, koncertek, sörsátras-fesztiválok, falu- és városnapi rendezvények, bálok az ország egész területén, illetve Erdély, Szlovákia, Szerbia, Szlovénia és Ukrajna magyarlakta vidékein.
A zenekar először 2003. áprilisában az USA-ba, illetve októberben Ausztráliába kapott meghívást jótékonysági rendezvényen történő bemutatkozásra. Azóta az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában is többször járt az együttes.

A Dupla KáVé valamennyi albuma megrendelhető a honlapunkon a Webshopban, valamint a Bookline, az Alexandra, a Polc.hu internetes áruházakban.
Nagykereskedelmi kiszolgálás: MG Records Kft. Budapest, XI. Budafoki út 187-189. Elba-ház, D épület, 3. emelet, Klub Publishing. Kontakt: mgrecords@pannonmail.hu (link sends e-mail) vagy +36-20/96-16-012.

2012 Anna bál Balatonfüred
Akusztik - Köteles István - Az Otthon Zöld Füvén - Green Green Grass Of Home + Dalszöveg
Dupla KáVé - 7. Album MIX (2003)
Dupla KáVé - 17. Sztár-Like - 2015
Dupla KáVé - A Füredi Anna-Bálon + Dalszöveg
Dupla KáVé - A Füredi Anna-Bálon + Dalszöveg
Dupla KáVé - A Füredi Anna-Bálon + Dalszöveg
Dupla KáVé - A Füredi Anna-Bálon + Dalszöveg
Dupla KáVé - A Füredi Anna-Bálon - Akusztikus Koncertfelvétel + Dalszöveg
Dupla KáVé - A Rátóti Legények + Dalszöveg
Dupla KáVé - A Szeretet Ünnepén + Dalszöveg
Dupla KáVé - A Szeretet Ünnepén + Dalszöveg
Dupla KáVé - A füredi Anna-bálon
Dupla KáVé - Ajkad édes játéka
Dupla KáVé - Akácos Út + Dalszöveg
Dupla KáVé - Álomország + Dalszöveg
Dupla KáVé - Angelina (2004)
Dupla KáVé - Anyám könnyei + Dalszöveg
Dupla KáVé - Aranyeső + Dalszöveg
Dupla KáVé - Az Otthon Zöld Füvén - Green Green Grass Of Home
Dupla KáVé - Az otthon zöld füvén - Green green grass of home (1999)
Dupla KáVé - Bocsássa Meg Nekem A Világ + Dalszöveg
Dupla KáVé - Boldog Szülinapot! + Dalszöveg
Dupla KáVé - Carolina (2000)
Dupla KáVé - Csak Azért Szeretem A Mesét + Dalszöveg
Dupla KáVé - Csavargóének (2008)
Dupla KáVé - Csendes Éj - Stille Nacht - Silent Night + Dalszöveg
Dupla KáVé - Egy Perc Az Élet - O Sole Mio - It's Now Or Never + Dalszöveg
Dupla KáVé - Egy Szál Harangvirág - Boldog Névnapot! + Dalszöveg
Dupla KáVé - Egy Szál Hóvirág + Dalszöveg
Dupla KáVé - Egy perc az élet (2011)
Dupla KáVé - Egy szál harangvirág - "Nagyon sok boldog névnapot!" (2005)
Dupla KáVé - Egyszer Fenn, Egyszer Lenn + Dalszöveg Rap betéttel
Dupla KáVé - Egyszer Fenn, Egyszer Lenn - Vocal Version + Dalszöveg
Dupla KáVé - Egyszer Véget Ér + Dalszöveg
Dupla KáVé - Egyszer fenn, egyszer lenn
Dupla KáVé - Én Már Veled Nem Lehetek Boldog + Dalszöveg
Dupla KáVé - Én Már Veled Nem Lehetek Boldog + Dalszöveg
Dupla KáVé - Én Mindenkiben Csalódtam - 2002 + Dalszöveg
Dupla KáVé - Én úgy szeretek részeg lenni
Dupla KáVé - Évszakok - 1999 + Dalszöveg
Dupla KáVé - Ez A Nap Legyen Más! - Karácsonyi Dal + Dalszöveg
Dupla KáVé - Ez egy ilyen nyár (1998)
Dupla KáVé - Fájva Jó Szeretni - 2002 + Dalszöveg
Dupla KáVé - Gondolj Majd Rám! + Dalszöveg
Dupla KáVé - Gyötrelem Az Életem + Dalszöveg
Dupla KáVé - Gyötrelem Az Életem + Dalszöveg
Dupla KáVé - Ha Nem Tudom, Nem Fáj (rap) + Dalszöveg
Dupla KáVé - Ha Nem Tudom, Nem Fáj - Vocal + Dalszöveg
Dupla KáVé - Ha nem tudom nem fáj - 1999
Dupla KáVé - Hazám - Akusztikus Koncertfelvétel
Dupla KáVé - Hidd El, Hogy Álmodunk Még + Dalszöveg
Dupla KáVé - Hidd El, Hogy Álmodunk Még + Dalszöveg
Dupla KáVé - Holnaptól nem szeretlek (2001)
Dupla KáVé - Homokóra - 2002
Dupla KáVé - Hosszú az a nap (2002)
Dupla KáVé - Húsz Év Múlva + Dalszöveg
Dupla KáVé - Húsz év múlva (2001)
Dupla KáVé - Jászolban A Szalmán + Dalszöveg
Dupla KáVé - Jegygyűrű (2003)
Dupla KáVé - Jöjj kedvesem (2008)
Dupla KáVé - Jó nekünk! (1998)
Dupla KáVé - Kár összeveszni velem (2005)
Dupla KáVé - Kék a szeme - 1999
Dupla KáVé - Kék nefelejcs - 2011 - Nóta TV
Dupla KáVé - Kell, Hogy Várj + Dalszöveg Rap betéttel
Dupla KáVé - Kellene most egy jóbarát
Dupla KáVé - Késő Üzenet + Dalszöveg
Dupla KáVé - Késő Üzenet - Akusztikus Koncert + Dalszöveg
Dupla KáVé - Kicsit Belehalok Minden Nap + Dalszöveg
Dupla KáVé - Kicsit belehalok minden nap - 2006 - Duna TV
Dupla KáVé - Kinek kellek én? (2001)
Dupla KáVé - Krisztina - Hálózat TV - 2011
Dupla KáVé - Magányos Szenteste + Dalszöveg
Dupla KáVé - Még Most Is Várok Rád + Dalszöveg
Dupla KáVé - Még egyszer higgy nekem (2008)
Dupla KáVé - Még most is várok rád - Nóta TV - 2011
Dupla KáVé - Micimackó + Dalszöveg
Dupla KáVé - Miért Múlik El Minden, Ami Szép? + Dalszöveg
Dupla KáVé - Mikor jössz már énfelém - Quando, quando (2002)
Dupla KáVé - Mulatós Mix - Nóta TV - 2011
Dupla KáVé - Ne Sajnáld + Dalszöveg
Dupla KáVé - Nélküled az élet gyötrelem
Dupla KáVé - Nincs szerencsém (2008)
Dupla KáVé - Nincs szerencsém - Házibuli Attilával Showműsor
Dupla KáVé - Pille-pille (2004)
Dupla KáVé - Piros szív (from Dupla KáVé)
Dupla KáVé - Régi nóta, híres nóta
Dupla KáVé - Rózsakert - Rose Garden + Dalszöveg
Dupla KáVé - Se Veled, Se Nélküled + Dalszöveg
Dupla KáVé - Se veled, se nélküled
Dupla KáVé - Se veled, se nélküled
Dupla KáVé - Soha nem elég
Dupla KáVé - Szédült lány (Flames of love)
Dupla KáVé - Szerenád - Van Egy Nóta, Nem Dalolja Senki + Dalszöveg
Dupla KáVé - Szeret, nem szeret
Dupla KáVé - Szeretlek én - Besame mucho (2002)
Dupla KáVé - Szeretném, ha szeretnének
Dupla KáVé - Szomorú szívem
Dupla KáVé - Szomorú szívem
Dupla KáVé - Távolodom (2005)
Dupla KáVé - Te Voltál + Dalszöveg
Dupla KáVé - Temiattad + Dalszöveg rap betéttel!
Dupla KáVé - Temiattad + Dalszöveg rap betéttel!
Dupla KáVé - Tombold Ki A Bánatod! + Dalszöveg
Dupla KáVé - Tombold ki a bánatod! (élő koncert)
Dupla KáVé - Tombold ki a bánatod! - 2002
Dupla KáVé - Tombold ki a bánatod! - 2009
Dupla KáVé - Utoljára Küldöm Neked + Dalszöveg
Dupla KáVé - Utoljára Küldöm Neked - Akusztikus Koncertfelvétel + Dalszöveg
Dupla KáVé - Utoljára Küldöm Neked - Hegedűvel + Dalszöveg
Dupla KáVé - Utoljára küldöm neked - 2010
Dupla KáVé - Valakinek bejön, van, akinek nem
Dupla KáVé - Várok Egy SMS-t + Dalszöveg
Dupla KáVé - Zöld Szemű Lány
Dupla KáVé: 5.-6. album MIX
Dupla KáVé: Kicsiny falu
Dupla KáVé @ Koncert - 2007 - Ópusztaszer
Dupla KáVé @ Koncert - 2013 - Solt
Dupla Kávé- Mosolyogsz a szemembe
Köteles Cindy - Átok És Álom + Dalszöveg
Köteles István (Dupla KáVé) - Országút / Country Road
Köteles István - Dédapám - 2013
Köteles István - Dupla KáVé - Lila Akácok + Dalszöveg
Köteles István - Hazám + Dalszöveg
Köteles István - Hazám + Dalszöveg
Köteles István - Honvágy - Idegenben Keserűbb A Sírás + Dalszöveg
Köteles István - Keresztút + Dalszöveg
Köteles István - Kinek Kellek Én? + Dalszöveg
Köteles István - Lila Akácok + Dalszöveg
Köteles István - Magányos Szenteste + Dalszöveg
Köteles István - Oly Távol, Messze Van Hazám - Honvágydal - Acoustic + Dalszöveg
Köteles István - Ott, Ahol Zúg Az A Négy Folyó + Dalszöveg
Köteles István - Szép Vagy, Gyönyörű Vagy Magyarország + Dalszöveg
Köteles István - Szép vagy, gyönyöru vagy Magyarország
Köteles István - Szeresd A Vén Cigányt! + Dalszöveg
Köteles István - Vándorfelhők + Dalszöveg
Köteles István ft. Köteles Cindy - Kicsit Belehalok Minden Nap + Dalszöveg

 
   

2012 Anna bál Balatonfüred



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: péntek, 2011. május 6. Nézettség: 3,752

Tetszik