Ernyey Béla

Ernyey Béla

2 videó
Ernyey Béla (Budapest, 1942. június 10. –) magyar színész és író (osztrák állampolgár). Neve gyakran Ernyei Béla írásmóddal szerepel az interneten és a médiában. Külföldön általában Bela Erny néven szerepel. A televízióban nemcsak színészi, hanem műsorvezetői feladatokra is felkérik. Mind Magyarországon, mind külföldön jelentek meg kis- és nagylemezei.
Ernyey Béla 1965-ben fejezte be színi tanulmányait a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Diplomája megszerzését követően a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. 1966-ban lett a budapesti Vígszínház tagja, ahol klasszikus és modern szerepeket egyaránt játszott, például Tom Fennelt Somerset Maugham Színház című darabjában, Ádámot a Játék a kastélyban című Molnár Ferenc-műben és Alfrédot Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című népszínművében. 1974-ben a bécsi Theater an der Wienhez szerződött. Itt szerepelt a Bob Fosse által rendezett Pippin, a Christian Wölfer nevéhez fűződő Gigi és a Patrick Garland által színre vitt Billy című darabokban. A Gigiben Gastont játszotta – ezt az alakítását a müncheni Theater am Gärtnerplatz nézői is láthatták –, a másik kettőben a címszereplő volt. A bécsi Theater an der Josefstadtban Davidot alakította a Derék betörők című darabban, melyet Hans Jaray rendezett. Münchenben a már említett Gigi mellett a Kiss Me Kate című darabban Lucentiót játszotta, az Annie Get Your Gun címűben pedig Franket. (Az előbbit Kurt Pscherer, az utóbbit W. Bauernfeind rendezte.)

A színész egy német film forgatásán, még az 1970-es években ismerkedett meg Heidi Brühl (1942–1991) színésznő-énekesnővel, akivel néhány évig együtt élt. Ernyey Béla első felesége egy táncosnő volt, akitől még Magyarországon született a lánya, Ernyey Adrienne, de aki kisgyerekkorától már Bécsben él, és tőle született egy unokája, Caroline. Második feleségét, Szűr Mari színésznőt 1981. október 30-án vette feleségül. Harmadszorra 2009. június 13-án Kalocsán házasodott össze a nála 38 évvel fiatalabb jogásznővel, dr. Balaton Dórával (akivel az IWIW-en ismerkedtek meg).

Ernyei Béla - Este tíz után
Ernyey Béla - Ahogy a két szemeddel nézel (németül)

 
   

Ernyei Béla - Este tíz után



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: péntek, 2016. január 15. Nézettség: 2,698

Tetszik