Chris Martin

Chris Martin

39 videó
Chris Martin (született Christopher Anthony John Martin) (Exeter, 1977. március 2. –) a Coldplay nevű angol rock együttes frontembere, énekes, zeneszerző, szövegíró, zongorista és gitáros.

Chris Martin egy tanárnő és egy könyvelő első gyermekeként jött a világra. Négy testvére van. Egy csak fiúknak fenntartott sherborne-i magániskolába járt. Mélyen vallásos, kispolgári, kisvárosi környezetben élt, amely bizony nem segítette a felnőtté válásban. Majd ókori történelmet tanult a londoni egyetemen (a University College Londonban) és mellette utcatáblafestőként is dolgozott. Az egyetemen ő volt az egyik jégkorongcsapat kapitánya. Kiválóan tanult. 1996-ban az egyetemen ismerte meg Guy Berrymant, Jonny Bucklandot és Will Championt, akikkel megalapította a Coldplay nevű együttest.

2003-ban feleségül vette Gwyneth Paltrow Oscar-díjas amerikai színésznőt. Eddig egy leány, (Apple Blythe Alison: London, 2004. május 14.) és egy fiú gyermekük (Moses Bruce Anthony: New York City, 2006. április 9.) született. Gyermekeik a szüleik keresztnevét is viselik (Gwyneth Paltrow szülei Blythe és Bruce, Chris Martin szülei Alison és Anthony). Apple keresztapja Jonny Buckland, Chris Martin egyik legjobb barátja, a Coldplay együttes gitárosa. Moses keresztapja Chris Martin másik legjobb barátja, Simon Pegg brit komikus színész, akinek Shaun of the Dead című filmjében mellékszereplőként felbukkan mind Chris Martin, mind Jonny Buckland.

"Yellow" with Chris Martin and Ed Sheeran
Alaine & Chris Martin - Still In Love [Sept 2011]
Ariana Grande Surprise Duet With Chris Martin - Global Citizen Festival
Ariana Grande and Chris Martin sing Just A Little Bit Of Your Heart - Global Citizen Festival
Beyonce - Halo feat. Chris Martin (Hope For Haiti) [HQ Audio]
CHRIS MARTIN X FEEDBACK | FEEDBACK2SHOW&WORKSHOP REVIEW | SEOUL | 2015 FEEDBACK
CHRIS MARTIN | MYDANCE CAMP 2015 | RUSSIA, MOSCOW
COLDPLAY CHRIS MARTIN GETS THUMBS UP FROM SHAKIRA FOR THE VOICE BATTLE ROUNDS 2
Chris Martin (Coldplay) - Trouble acoustic
Chris Martin - "Pompeii by Bastille" - iDanceCamp 2014
Chris Martin -- Avoids Gwyneth Paltrow Questions ... In the Nicest Way Possible
Chris Martin - Mama (Official Music Video) January 2013
Chris Martin - Messenger (BitterSweet Riddim) July 2012
Chris Martin - Paper Loving
Chris Martin. Zane Lowe. Part 1
Chris Martin. Zane Lowe. The Full Interview
Chris Martin Interview w/ Jim Shearer
Chris Martin Performing live in Delhi at Summer House Cafe
Chris Martin Sings 'Miracles' at Party for Angelina Jolie's 'Unbroken'
Chris Martin at 12.12.12 (HD)
Chris Martin interview - Howard Stern Show 1 of 6
Chris Martin of Coldplay "O" // Alt Nation // SiriusXM
Chris Martin on Viva la Vida and Listening to Critics
Chris Martin sings Coldplay's 'The Scientist' for couple's wedding
Chris Martin | Bad Girl
Chris Martin | Gimme All Your Love | ARENA 2015
Chris Martin | Let It Go | SAMAHANG MODERN SPRING WORKSHOP
Chriss Martin - Vielleicht irgendwann
Coldplay's Chris Martin plays at Beau Biden funeral
Dea Sevilla, Kevin Nguyen, Chris Martin | Treasure
Ed Sheeran & Chris Martin: Thinking Out Loud
Ed Sheeran ft Chris Martin - Thinking Out Loud and Yellow 09/25/15
Ed Sheeran with Chris Martin - Yellow @ The Gillette Stadium Foxborough, MA 25/09/15
Eva: Chris Martin e Damien Rice in una sola voce
Mikey Ruiz & Chris Martin | Collard Greens
R.E.M. & Chris Martin - Man On The Moon Subtitulada Español
U2 & Chris Martin - Beautiful Day and With or without you LIVE RED HD
With or without you - U2 - Chris Martin - RED - Subtitulado
reggae mix jah cure alaine chris martin and more

 
   

"Yellow" with Chris Martin and Ed Sheeran



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: hétfő, 2015. október 12. Nézettség: 933

Tetszik