Már megint lakótársat keresünk (Casse-tete chinois / Chinese Puzzle)

Már megint lakótársat keresünk (Casse-tete chinois / Chinese Puzzle)

0 videó - 2013
színes, magyarul beszélő, francia romantikus vígjáték, 117 perc

Xavier élete továbbra is tele van nem várt fordulatokkal, amelyek sajátos életfilozófiájának a következményei. Még mindig keresi a helyét a világban, és még mindig gyakorta bizonytalan, ám ezúttal már két gyermekes apaként próbálja megállni helyét, s ehhez mérten, felelősségteljesen igyekszik cselekedni a mindennapokban. Derült égből villámcsapásként éri, amikor gyermekei édesanyja bejelenti, hogy a gyerekekkel együtt New Yorkba költözik. Alig pár nappal az elválást követően Xavier már szintén egy New York-ba tartó repülőn ül, mivel nem bírja elviselni a gondolatot, hogy csemetéi nélküle nőjenek fel.
New York számos nem várt fordulatot tartogat a számára: egy leszbikus pár gyermekének vérszerinti apja lesz; az állandó tartózkodási engedélyért feleségül vesz egy kínai lányt; majd újra rátalál a szerelem; miközben legújabb könyvét is sikerrel fejezi be.

rendező: Cédric Klapisch
forgatókönyvíró: Cédric Klapisch
zeneszerző: Christophe Minck
producer: Cédric Klapisch, Bruno Levy
vágó: Anne-Sophie Bion

szereplő(k):
Romain Duris (Xavier Rousseau)
Audrey Tautou (Martine)
Cécile De France (Isabelle)
Kelly Reilly (Wendy)
Sandrine Holt (Ju)
Flore Bonaventura (Isabelle)


 
   



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez videó.
Segítség a típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: csütörtök, 2014. október 9. Nézettség: 683

Tetszik