Ember a felvevőgéppel

Ember a felvevőgéppel

0 videó - 1929
Dziga Vertov minden filmiskolában tanított, avantgárd filmjében Kijev, Moszkva és Odessza egy napját ábrázolja a hajnali ébredéstől késő éjig.
A film hőse azonban maga a felvevőgép. Az ifjú filmművészet minden akkoriban új eszközével tobzódik a rendező. A néző ott ül az operatőr mellett, vagy vágtat, repül, autójával suhan át a városon, felkapaszkodik vele a kéményekre, és lóg a robogó vonat lépcsőjén.
A filmben a mindenféle hétköznapi szereplő mellett ugyanis láthatóan ott van az örök filmes, a rendező-operatőr-laboráns-vágó, sőt, az akkor még nem is létező hangosfilmet is érzékelteti Vertov. A nézők átélhetik magának a filmnek a születését. A filmet a rendező mozgóképi szimfóniaként komponálta, a szovjet avantgárd film montázselméletének és -gyakorlatának (amelynek egyik kidolgozója volt) összes eredményét kiaknázva.
Ez egy keretes, többszörösen önreflektív alkotás, melyben elemi erővel jelenik meg a filmkészítés öröme, a modernitásba, a tudományba és a jövőbe vetett hit. Enciklopédikus igényű leltár, mely egy napba sűríti a város lefilmezhető aspektusait. A főcímben definiálják az alkotók, hogy a film távol áll a színháztól, az irodalomtól, és még felirat sincs benne. Mivel nincs hagyományos történet, ezért a struktúrát a ritmus hordozza, aminek a nyelvi megjelenése a vágás és a rendkívül dinamikus kameramozgások. Itt nincsenek dramatikus csúcspontok, konfliktusok, csak a sorozatok változatos ismétlődése.
A mai néző számára is lenyűgöző a film a tiszta filmszerűsége. Vertovnak a „filmszemről” (киноглаз) szóló elmélete szinte fogalmilag érhető tetten ebben a némafilmben.


 
   



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez videó.
Segítség a típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: csütörtök, 2012. május 10. Nézettség: 512

Tetszik