Szekelyfoldi betyarok 2014

Szekelyfoldi betyarok 2014

1 videó - 2014
színes, román dokumentumfilm, 52 perc, 12+

Pusztai, Jeges, Dézsi. Az 1950-es évek elején e három név tartotta izgalomban a Romániában található Felső-Háromszéket és a Kászonok vidékét. Egyszerű falusi legények voltak, akikből a kommunista hatalom faragott katonaszökevényeket, majd bujdosásuk ideje alatt gyilkosként és rablóként kezelte őket. Ezek a néha túl vakmerő fiatalemberek fegyverrel a kézben szálltak harcba a kommunista hatalom kiszolgálóival, annak hűséges pribékjeivel és eszközeikben nem válogatva igyekeztek megakadályozni a szocialista eszmék terjesztését, a kollektivizálást. Harcuk természetesen nem tudta megváltoztatni a rendszert, de hősies küzdelmük nyomán néhány hatalmával visszaélő, a törvényeket semmibe vevő személy elnyerte méltó büntetését. Alig lehet elhinni, hogy az erdőkben bujkálva négy-öt éves háborút sikerült vívniuk. Végül mindhármukkal a milícia és a szekuritáté golyói végeztek, és még ma sem tudni, hogy hová temették el őket. Három székely legény története, akik az 50-es években szembeszálltak a kommunizmussal.

rendező:
Zsigmond Attila
operatőr:
Zsigmond Attila

Betyársereg szabad hadviselésű népi ellenállás YouTube 720p

 
   

Betyársereg szabad hadviselésű népi ellenállás YouTube 720p



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: vasárnap, 2015. augusztus 16. Nézettség: 225

Tetszik