József Attila költő

178 videó - 1905
József Attila ,született:Budapest, Ferencváros, 1905. április 11-én.. Balatonszárszó, 1937. december 3.) huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága körül is találhatóak ellentmondások.
A Szegedi Tudományegyetemen tanárnak készült, de a Tiszta szívvel című verse miatt kirobbant jobboldali tiltakozások eredményeként Horger Antal professzor eltanácsolta a tanári pályától. Ezután nyugati egyetemekre iratkozott be: Bécsben hallgatott előadásokat, majd Párizsban a Sorbonne-on tanult. Közben megismerkedett az akkori német és francia költészettel, és tökéletesítette nyelvtudását.
Már külföldön is szimpatizált a kommunizmussal, és Magyarországra hazatérve kapcsolatba lépett az illegális munkásmozgalommal. Zaklatott magánéletét azonban érzelmi válságok, szerelmi reménytelenségek terhelték, és az ehhez társult rendszertelen életvezetése oda juttatta, hogy összeomlott az idegrendszere. A zavaros elmeállapotú költő a balatonszárszói vasútállomáson egy vonat alá került és szörnyethalt.
Mindössze harminckét évet élt az Ady Endre utáni magyar költészet legjelentősebb alakja. A második világháború után a szocialista világköltészet ünnepelt vezéregyéniségévé vált. Műfordítóként a szomszéd népek kortárs lírájával foglalkozott és értékesek Villon-fordításai is.

 
'Jozsef Attila' hidd el
...kopogtatás nélkül...
Ágnes & József Attila- Óh Szív Nyugodj
Ágnes Vanilla & József Attila - Nő a tükör előtt
Ágnes Vanilla- József Attila: Ősz
Ágnes Vanilla - Szeretők lázadása
Ágnes Vanilla ...Ősz
Áldalak búval, vigalommal
Amit szivedbe rejtesz
Amit szivedbe rejtesz
Andrewboy feat. Dennis Clarke - Születésnapomra
Antonio Banderas - Tiszta szívvel (Con el corazón puro)
Balla Eszter - Kopogtatás nélkül (Én József Attila cd)
CREDO CSÖNDES ESTÉLI ZSOLTÁR JÓZSEF ATTILA MIHI 2013
Cseh Tamás - József Attila
Cserhalmi Anna / József Attila - Kései sirató
Csík zenekar - Születésnapomra(József Attila).mpg
Csodakutya Alapítvány - József Attila Könyvtár Debrecen, 2010. 06. 09..avi
Csöndes estéli zsoltár.
Domján Edit - József Attila: Mama
Égi Kávéház - Mint Gyermek (József Attila)
Égi kávéház - Ülni, állni, ölni, halni (József Attila)
Eszmélet Után Elégia - József Attiláról
Ha megszeretlek...
Harcsa Veronika Quartet a költészet napján 1./3. - József Attila: Műterem
Hobó - József Attila : Kései Sírató
Hobo: József Attila versek
JÓZSEF ATTILA - MAMA - TOMANEK GÁBOR - MIHI
JÓZSEF ATTILA NEM,NEM SOHA 2010
JÓZSEF ATTILA ÓDA KELEMEN CSABA MIHI 2013
Jordán Tamás / József Attila - Elégia
Jordán Tamás József Attila verseket mond
József Attila
József Attila & Ágnes Vanilla - Szeretők lázadása
József Attila - A Bűn (Hobo)
József Attila - A Dunánál
József Attila - A Dunánál - Kaszás Attila
József Attila - Áldalak búval vigalommal ( VERS ).wmv
József Attila - Amióta megláttalak
József Attila - Amit szívedbe rejtesz
József Attila - Amit szívedbe rejtesz.
József Attila - Április 11
József Attila - A város peremén
József Attila - Az én ajándékom
József Attila - Bukj föl az árból (Simon Péter előadásában)
József Attila - Csudálkozunk az életen
József Attila - Elégia
József Attila - Érzés (Latinovits Zoltán)
József Attila-Fercsik Viktor: Kopogtatás nélkül
József Attila - Flóra
József Attila - Gyémánt
József Attila - Gyermekké tettél
József Attila - Gyermekké tettél
József Attila - HIDD EL (Hobo)
József Attila - Ha megszeretlek - Szaval - Latinovits Zoltán
József Attila - Hidd el (Remix by Morrison)
József Attila - Imádság megfáradtaknak (Jordán Tamás)
József Attila - Íme, hát megleltem hazámat...
József Attila - Íme hát megleltem hazámat
József Attila - Kaszás Attila - A Dunánál
József Attila - Kertész leszek (megzenésített vers)
József Attila - Kései sirató
József Attila - Kései sirató
József Attila -Kései sirató
József Attila -Kész a leltár - Latinovits Zoltán.(+ VERS )
József Attila - Két hexameter
József Attila - Kormorán: Betlehemi királyok
József Attila - Külvárosi éj
József Attila - Latinovits Zoltán: Istenem, Csöndes estéli zsoltár
József Attila - Lélekszirteken
József Attila - Levegőt!
József Attila - Mama - Madaras József
József Attila - Nagyon fáj
József Attila - Nagyon fáj / Latinovits Zoltán
József Attila - Nem! Nem! Soha!
József Attila - Nem,nem,soha!
József Attila - Nem, nem, soha!
József Attila - Nem emel föl
József Attila - Nem emel föl már
József Attila - Nem én kiáltok
Jozsef Attila - Nem nem SOHA ( trianon - ra emlékezve )
József Attila - Óda
József Attila - Óda
József Attila - Óda (HOBO feldolgozás)
József Attila - Óda. / Ernesto Cortazar - Story of a Tru Love /
József Attila-Ősz
József Attila - Reménytelenül
József Attila - Szép csöndesen aludj
József Attila - Szólt az ember
József Attila - Talán eltűnök hirteklen (Latinovits Zoltán)
József Attila - Talán eltűnök hirtelen
József Attila-Talán eltünök hirtelen.
József Attila - Talán eltünök hírtelen /Ágnes Vanilla/
József Attila - Tavasz van! Gyönyörű! című verse
József Attila-Tiszta szívvel
József Attila - Tiszta szívvel
József Attila - Tiszta szívvel
József Attila -Tudod hogy nincs bocsánat ...
József Attila - Varga B. Tamás: Bús magyar éneke (Szécsény)
József Attila/Hobó -- Nagyon Fáj
József Attila: A fán a levelek
József Attila: Altató
József Attila: Április 11. (Latinovits)
József Attila: Április tizenegy Latinovits Zoltán előadásában
József Attila: Favágó Latinovits Zoltán előadásában
József Attila: KÉSEI SIRATÓ
József Attila: Karóval jöttél és Születésnapomra :)
József Attila : Két hexameter /előadó : Latinovits Zoltán/
József Attila : Kiáltozás - Latinovits Zoltán előadásában
József Attila: Kopogtatás nélkül
József Attila: Kopogtatás nélkül....
József Attila: Levegőt !
József Attila: Nem, nem, Soha! - No, no Never! (ENG SUB)
József Attila: Óda
József Attila: Óda (Hegedűs D. Géza)
József Attila: Óda - Elmondja: Sinkovits Imre
József Attila: Óda.wmv
József Attila : Rejtelmek
József Attila : Ringató
József Attila: Születésnapodra: A vers József Attilához irt költemény a költő születésének 105. napjára, szerzője azonos a zene szerzőjével
József Attila: Talán eltûnök hirtelen
József Attila: Talán eltûnök hirtelen
József Attila : Tavasz van!Gyönyörű! Előadja : Tímár Bence
József Attila : Tedd a kezed
József Attila: Tél
József Attila: Tél - Bánhidiné Koppány Boglárka
József Attila: Tiszta szívvel + Reménytelenül (részlet)
József Attila : Tudod, hogy nincs bocsanat
József Attila: Ülünk egymás mellett a padon
József Attila Anyám
József Attila Eszmélet Előadó Tímár Bence Putnok Gimnázium 2009 02 06 PTV: Tamás István
József Attila Hazám
József Attila Hazám
József Attila Karóval jöttél nem virággal
József Attila Kopogtatás nélkül Latinovits Zoltán
József Attila Mama
József Attila Ősapám Elemzi Szántai Lajos
József Attila Színház - Ugye felhív holnap telefonon
József Attila Születésnapomra, elmondja Latinovits Zoltán
József Attila Versmaraton 01 nyitány Jordán Tamás és Huzella Péter.wmv
József Attila emlékére
József Attila versei
KÖLTÉSZET NAPJA
Kaláka - József Attila - Rög a röghöz
Karóval Jöttél - Latinovits Zoltán - József Attila
Karóval jöttél
Kései sirató
Kiss József Attila gallériája.
Kor-Zár - József Attila: Tovább én nem bírom
Kor-Zár: Bolyongok /József Attila/
Kormorán - József Attila: Betlehemi királyok (2.0)
LIEBE ATTILA - JÓZSEF ATTILA: A DUNÁNÁL
Latinovits: József Attila: Kész a leltár
Latinovits Zoltán - József Attila Külvárosi Éj
Latinovits Zoltán / József Attila - Eszmélet
Latinovits Zoltán / József Attila - Mama
Latinovits Zoltán József Attila Eszmélet
Máramarosi álom
Most múlik pontosan - Csík Zenekar
Nagy László: József Attila
ÖKO kollázs díjkiosztó a József Attila Iskolában 2011. december 7.Esztergom
Orszáczky Jackie - Orszácky Miklós - József Attila: Tiszta szívvel
Rejtelmek
Rékai Nándor - De szeretnék gazdag lenni (részlet)
SZUBJEKTÍV VERSMARATON -Pásztor Tibor verset olvas 19-én hajnalban József Attila szobránál
Sebő Ferenc - Sebestyén Márta - Tedd a kezed (József Attila), Hiszünk a dalban koncert BS 1994.
Sebő Ferenc / József Attila - A fán a levelek
Sebő Ferenc / József Attila - Altató
Sebő Ferenc / József Attila - Hetedik
Sebő Ferenc és Sebestyén Márta - Rejtelmek ha zengenek (József Attila) 1994
Szeressük a költészetet: József Attila - Aki szegény az a legszegényebb
Szózat - Szeleczky Zita
Tudod, hogy nincs bocsánat (József Attila - Kaláka)
Vallai Péter a József Attila Versmaratonon 2011-ben.
Vedres Csaba - József Attila: Íme, hát megleltem hazámat - Lovasi András
Zene Világnapja a József Attila Általános Iskolában Esztergomban 2011
ágnes - férfiszóval (józsef attila verse alapján)
hazam_jozsefattila
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

József Attila: Születésnapodra: A vers József Attilához irt költemény a költő születésének 105. napjára, szerzője azonos a zene szerzőjével



Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Feladás dátuma: vasárnap, 2011. június 5. Nézettség: 4,158

   

Tetszik 1 Beke Olgi kedveli
Beke Olgi

Videó megjegyzések

Ajtai-Baricsa Edith Katalin
vasárnap, 2011. június 5. 08:09
Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk
az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk.
Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat,
korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy.
Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek,
szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz.

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz.
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz.

Föld lakói remeghetnek, hódolhatnak félelemnek,
de te szilárd lábakon állj, s maradj meg mindig ilyennek.
Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak,
ne vedd magadra, ha semmibe vesznek, nekem mindig ajándék vagy.

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz.
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz.

Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz.
S hogy tűzhajú kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél,
nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél.

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz.
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz.
Kovács Lóránt
vasárnap, 2011. június 5. 08:10
módosítom.
2 megjegyzés | 1 / 1 oldal