Vérző Magyarország

3 videó - 2010
Vérző Magyarország - Trianon 90. évfordulójára

Kormorán zenéjével - Koltay Gábor új filmje Trianonról
A Vérző Magyarország -- ahogy Kosztolányi Dezső nevezte hazáját --, megcsonkítva, megalázva kénytelen volt tudomásul venni, hogy szinte elölről kell kezdenie a társadalmi építkezést. A tőle kölcsönzött címválasztással arra vállalkoztunk, hogy bemutassuk: a magyar szellemi élet, a mindenkori magyar társadalom hogyan próbálta feldolgozni a feldolgozhatatlant. Filmösszeállításunk emlékezés, de egyben tisztelgés is az ősök példamutatása előtt, akik vállalkoztak a lehetetlenre, a szakadék mélyéről történő felkapaszkodásra. Ugyanakkor fel szeretnénk mutatni, hogy a XX. század végétől, egy alapjaiban megváltozott társadalmi, politikai közegben milyen lehetőségek vannak a Közép-Európában szétszóródott magyarság millióinak határokon átívelő újraegyesítésére. Erre a feladatra figyelmeztet örök mementóként a képen látható, golyók által meggyalázott Trianon-kereszt, amely 1990 előtt Kőszeg határában a lőgyakorlatok cinikus célpontjaként szolgált. A filmben közismert színészek, énekesek, közéleti személyiségek, valamint a magyar életérzést kifejező Kormorán együttes közreműködésével, klasszikus és kortárs költők, írók, tudósok, politikusok gondolatait idézzük fel. Nemeskürty István Mi történt velünk? című könyvében idézi a közelmúltból azt a magyar politikai vezetőt, aki felszólította népét: „Tanuljunk meg kicsinek lenni." Erre a Tanár úr válasza: „Csakhogy mi nem kicsinyek vagyunk. Hanem csonkák! Ne tűrjük, hogy tovább csonkítsanak. Merjünk nagyok lenni!"

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Vérző Magyarország 2



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Film magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: szombat, 2010. november 13. Nézettség: 15,097

   


Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal