Magyar Vagyok.com
 


Bolygónk, a Föld

38 videó - 2006
színes, angol ismeretterjesztő filmsorozat
rendező: Alastair Fothergill
forgatókönyvíró: David Attenborough

Egy újabb és talán ezidáig a leghatalmasabb BBC megaprodukció képsorainak lehetünk szemtanúi, mely során életünk forrásának nyomába eredünk: Bolygónk, a Föld kerül a természettudományos felfedezőkörút középpontjába, Attenborough tolmácsolásában. Az öt év alatt, 40 operatőr munkáját összefogó forgatóstáb, mintegy 200 helyszínen forgatott filmjének elképesztő felvételei eddig soha nem látott területeket járnak be, Földünk legkülönfélébb teremtményeit mutatják be. A sorozat első része a föld tudománytörténetéről kíván átfogó képet adni. A Földnek életet adó vízek és a Nap csodálatos ereje bolygónknak unikális változatossággal bíró flórát és faunát, lenyűgöző állatvilágot adott. S, hogy mindez szemléletesebben látható legyen, nézzük meg az északi sarkon élő jegesmedvét és játékmackónyi kölykeit, akik számára mindössze két hét áll rendelkezésére, hogy felkészüljenek a nehéz útra, mely előttük áll. Az évszakok váltakozása állatok millióinak vándorlását vonta magával, ahogy látjuk ezt a farkascsordák által üldözött rénszarvasok esetében. Nincs ez másképp a Kalahári-sivatag elefántjainál sem. Káprázatos, ám cseppet sem szemfényvesztő képsorok.

A Föld
A Föld - Earth 1/10
A Föld - Earth 2/10
A Föld - Earth 3/10
A Föld - Earth 4/10
A Föld - Earth 5/10
A Föld - Earth 6/10
A Föld - Earth 7/10
A Föld - Earth 8/10
A Föld - Earth 9/10
A Föld - Earth 10/10
A Föld éltető erői 2/1 (részletek az 1-3. részből)
A Föld éltető erői 2/2 (részletek a 3-5. részből)
AZ UTOLSÓ CSEPP - 1 : A VÍZ URAI ((SZINKRONOS))
AZ UTOLSÓ CSEPP - 2 : A BIZONYTALANSÁG KORA ((SZINKRONOS))
A timelapse view of the milkyway from Chile
Az a csodálatos kék bolygó (The Wonderful Blue Planet)
BEAUTIFUL EARTH AT 1080P
Bolygónk, a Föld 4/1 (részletek az 1-3. részből)
Bolygónk, a Föld 4/2 (részletek a 3-5. részből)
Bolygónk, a Föld 4/4 (részletek a 9-11. részből)
Earth | Time Lapse View from Space, Fly Over | NASA, ISS
La Tierra es Nuestra
Mély óceánok- 5/2.rész ( Planet Earth BBC)
Mély óceánok - 5/3.rész ( Planet Earth BBC)
Mély óceánok - 5/4.rész ( Planet Earth BBC)
Mi történne ha - 1
Mi történne ha - 2
Mi történne ha - 3
Plains Milky Way - Watch in HD
Síkvidékek - 5/1.rész ( BBC - Planet Earth)
Sorrento - Italy
{2/1} AGRESSZÍV VÁLLALATOK - A : KORLÁTOLT FELELŐSSÉG ; KORLÁTLAN PUSZTÍTÁS ((SZINKRONOS))
{2/1} A HÜLYESÉG KORA : FELELŐTLEN TÁRSADALOM - A (( SZINKRONOS ))
{2/1} HA ELFOGY AZ OLAJ - A : ELŐJELEK A KÖZELJÖVŐRE (( SZINKRONOS ))
{2/2} AGRESSZÍV VÁLLALATOK - B : KORLÁTOLT FELELŐSSÉG ; KORLÁTLAN PUSZTÍTÁS ((SZINKRONOS))
{2/2} A HÜLYESÉG KORA : FELELŐTLEN TÁRSADALOM - B (( SZINKRONOS ))
{2/2} HA ELFOGY AZ OLAJ - B : ELŐJELEK A KÖZELJÖVŐRE (( SZINKRONOS ))



Bolygónk, a Föld 4/1 (részletek az 1-3. részből)

« Előző  |  Következő »

Feladás dátuma: kedd, 2010. július 27. Értékeld: Jelentkezz be
Nézettség: 1,099 Értékelés: 0, 0 tagtól.

   

Megjegyzés írása

 


Egyéb Dokumentumfilmek

2011 - 2 videó - Bruce Parry, az ismert brit világutazó és filmes lélegzetelállító utazásra indul: bolygónk egyik legnagyobb folyóját, az Amazonast követi forrásától a torkolatig:
2011 - 1 videó - 1938-ban egy német kutatóhajó járta az Antarktisz-közeli vizeket kőzet- és jégmintákat gyűjtve. A fedélzeten tartózkodó geológusok azon elmélet alátámasztására
1 videó - Vajon mennyire hatékonyak az ősi, organikus kultúrák több ezer éves gyógymódjai? A régi tudásra lenézően legyintő szkeptikusoknak van igazuk velük kapcsolatban, vagy azoknak
2010 - 6 videó - Rövid útifilmek a világ legszebb tájairól.
2011 - 3 videó - Úgy tartják,jelenleg a Föld két rezgés szinten létezik: egy külsőben ami alacsonyabb rezgés szinttel bír, illetve egy belsőben ami magasabb szintű. A külsőt mindenki
2009 - 2 videó - Miért hitték az egyiptomiak azt, hogy egy üstökös, amely 3000 évente száguld el a föld mellett, pusztulást okoz 2012-ben? Elkerülhető-e a végzet?
A kívánt oldal megtekintéséhez
regisztráció szükséges!