Ávósok - A törvénytelen szocializmus

38 videó - 2010
Tiltott film: ÁVÓSOK - A törvénytelen szocializmus
Az ávósokról az MTV-ben 1994-ben készült filmet, A törvénytelen szocializmust a MAZSIHISZ panaszára tiltották le, arra hivatkozva, hogy az elkövetők származását nagyon kidomborítja. Kubinyi Ferenc, a film alkotója és forgatókönyvírója a betiltás idején átadott egy példányt Kubínyi Tamásnak a következő üzenettel: "Tamás, ha eljön az ideje, tudni fogod, hogy mit tegyél ezekkel a filmekkel."

1995-ben Kubinyi Ferenc nyilvánosságra hozta azt a Horn saját kezével írott önéletrajzot, melyből kiderül, hogy a miniszterelnök pufajkásként 1956-ban részt vett a több ember életét követelő Nyugati pályaudvar előtti bosszúakcióban. Nem sokkal később Kubinyi Ferenc meghalt, a kézirat a Honvédelmi Minisztérium levéltárából "eltűnt", a kéziratért felelős levéltári igazgatót magas kitüntetéssel nyugdíjazták.

A módszerváltás húsz éve alatt az érdemi kérdésekben semmi nem változott, az ávósok és leszármazottaik ma is az ország erőforrásainak legfőbb haszonélvezői. A diktatúra működésének felelősei - közöttük a ma is élő Biszku Béla, vagy a családjában továbbélő Apró Antal - büntetlenül élvezik a hatszázezer forintnál magasabb nyugdíjakat, miközben az '56-os hősök megélhetésükért küzdenek és a nemzet színe-java nyomorog.

2006-ban a forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján azok hozzátartozói álltak bosszút a magyar népen, akiknél a számonkérés és a teljes elszámoltatás elévülhetetlen szükségszerűség lett volna egy jogállamban.

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Ávosok3



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Film magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: szombat, 2014. november 29. Nézettség: 465

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal