Madonna

47 videó - 1958
Madonna, születési nevén Madonna Louise Ciccone (Bay City, Michigan, 1958. augusztus 16.), olasz származású amerikai énekes, színész és üzletasszony. A pop királynőjeként tartják számon.
1958-ban született Bay City, Michigan államban és Rochester Hillsben nevelkedett. 1977-ben New York City-be költözött, hogy táncosként fusson be karriert. Azután, hogy a Breakfast Club és az Emmy nevű csapatokban játszott, 1983-ban kiadta első önálló albumát Madonna címmel a Sire Records gondozásában.
A Like a Virgin (1984) és a True Blue (1986) albumról kiadott kislemezeivel világszerte ismertté vált, és megteremtette pop ikon státuszát. Ismertségét csak növelte az 1985-ös Kétségbeesve keresem Susant című vígjáték, annak ellenére, hogy a filmben csak kisebb szerepet kapott.
Vallásos képeket használva a Like a Prayer (1989) című albumán Madonna pozitív kritikákat kapott az anyag sokszínűségéért, ugyanakkor kritika is érte vallásos konzervatívak és a Vatikán részéről.
1992-ben a Warner Music-kal közösen létrehozta Maverick nevű kiadóját. Ugyanebben az évben művészetét erős szexualitás jellemezte, ami az Erotica című albumán, Sex nevű könyvében és a Tanú teste thrillerben jelent meg. Mindhárom alkotás negatív kritikákban részesült konzervatívok és liberálisok részéről egyaránt.
1996-ban megkapta az Evita című musical főszerepét, amelyért Golden Globe-díjat kapott. A film betétdala, a You Must Love Me szintén Golden Globe-díjat és Oscar-díjat nyert 1997-ben.
Madonna hetedik stúdióalbuma a Ray of Light (1998) az egyik legnagyobb elismerésben részesült albuma lett mondanivalójának köszönhetően.
2005-ben kiadta Confessions on a Dance Floor című lemezét, amelyért megkapta a Legjobb elektronikus/dance albumért járó Grammy-díjat.
Nyolcadik stúdióalbuma a Hard Candy (2008) a hetedik albuma volt, ami a Billboard 200-as albumlista első helyén debütált. Ugyanebben az évben megvált a Warner Music-tól és 120 millió dolláros szerződést írt alá a Live Nationnel.
63 millió eladott lemezzel az USA-ban és 200 millióval világszerte Madonnát a Recording Industry Association of America a 20. század legtöbb lemezt eladó rock énekesnőjének nyilvánította.
2007-ben a Guinness minden idők legsikeresebb énekesnőjének titulálta, a következő évben pedig beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be.

 
GIVE IT 2 ME MADONNA
MADONNA hommage aux victimes des attentats de paris ( edith piaf +like a prayer)
Madonna & Justin Timberlake - 4 Minutes [High Quality]
Madonna's GAGA Nightmare PART 1 (Featuring: Cher, Sue Sylvester, Barbra Streisand & Liza Minnelli)
Madonna (Emmy)- Love for tender
Madonna - 4 Minutes
Madonna - Candy Shop
Madonna - Celebration
Madonna - Evita (Part 1)
Madonna - Evita - 01 Requiem For Evita (1996)
Madonna - Evita - 02 Oh! What a Circus (1996)
Madonna - Evita - 05 Buenos Aires (1996)
Madonna - Evita - 06 Another Suitcase in Another Hall (1996)
Madonna - Evita - 08 I'd Be Surprisingly Good for You (1996)
Madonna - Evita - 10 A New Argentina (1996)
Madonna - Evita - 12 High Flying, Adored (1996)
Madonna - Evita - 13 Rainbow High (1996)
Madonna - Evita - 15 She Is a Diamond (1996)
Madonna - Evita - 16 Waltz for Eva and Che (1996)
Madonna - Evita - 17 You Must Love Me (1996)
Madonna - Evita - 18 Eva's Final Broadcast (1996)
Madonna - Frozen [Official Video]
Madonna - Gambler Instrumental/Karaoke HQ
Madonna - Ghosttown
Madonna - Girl Gone Wild
Madonna - Hung Up (video)
Madonna - I Am Because We Are
Madonna - Justify My Love (video)
Madonna - La Isla Bonita [Official Music Video]
Madonna - Like A Virgin (video)
Madonna - Like a Prayer [Official Music Video]
Madonna - Papa Don't Preach
Madonna - Paradise (Not For Me) Full HQ
Madonna - Sticky and sweet
Madonna-Sticky and sweet 2008
Madonna - Super Bowl Medley 2012 (HD)
Madonna - The Beast Within (Re-Invention Tour Backdrop)
Madonna - The Virgin Tour 1985 (Full Concert)
Madonna - Vogue
Madonna - Vogue (video)
Madonna: Like A Prayer - For PARIS...Stockholm Show
Madonna Like A Prayer For PARIS
Madonna Like A Prayer For PARIS Stockholm Show
Madonna Talks Material Girl With Graham Norton
Madonna The Power of Goodbye Official HD Madonna Rules
Madonna You must love me & Don t cry for me Argentina
Madonna cover '' Don't cry for me Argentina ''
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Madonna - Sticky and sweet



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Film magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: kedd, 2013. január 8. Nézettség: 385

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal