Vöfély Sanyi magyar lakodalom

14 videó
A lakodalomban nemcsak a násznép, hanem az ifjú pár és az örömszülők is szeretnék jól érezni magukat. Ez igen nehezen menne, hiszen mindenre nekik kellene, odafigyelniük és így az egész ceremónia és a lagzi csak egy feladattá válna.

Ha szeretnék ezt elkerülni, és azt szeretnék, hogy az ünnepeltek és a vendégek is egyaránt jól érezzék magukat és felszabadultan mulassanak, ünnepeljenek, erre a megoldás én vagyok.

Én mint nagyvőfély leveszem a terhet az ifjú pár és az örömszülők válláról. Mivel átveszem a házigazdák igen sokrétű feladatait és szerepét. A felkérésem után az önök ignyei alapján elkészítjük a programot, miközben hasznos tanácsokkal is segítem a párt. Az előzetes egyeztetésen minden dolgot megbeszélünk, tisztázunk, amit aztán rögzítek, és a lakodalom menetét ehhez igazítom. így a felmerülő problémákkal nem terhelem Önöket, hanem a megbeszéltek szerint hárítom el az akadályokat, amikről így Önök csak a lagzi után, nyugodt körülmények között fognak értesülni.

Hogy mi mindent csinálok egy lakodalom alatt:

alföldi népviseletben fogadom a vendégeket,
ízes tájszólással, rigmusokban kikérem a menyasszonyt,
búcsúztatom az ifjú párt,
vezénylem az indulást,
oda-vissza kísérem a násznépet a polgári, templomi szertartáshoz.
pohárköszöntővel fogadom az ifjú párt és a násznépet,
segédkezek az ültetésben,
a vacsoránál minden ételt mókás versikék kíséretében tálalok,
borköszöntőt mondok,
a vacsora végeztével ráveszem a násznépet a nótázásra és a mulatásra,
NEM CSINÁLTATOK JÁTÉKOKAKAT sem a násznéppel, sem az ifjú párral CSAK HA KÉRITEK!
megszervezem a (gyertyafény) keringőt,
kínálom a menyasszonyi tortát,
levezénylem a menyasszonytáncot, menyecsketáncot,
bekínálom az éjszakai vacsorát,
illetve folyamatosan próbálok a vendégek kedvében járni, biztosítani a megfelelő hangulatot.
És mindezek mellett még koordinálom a násznépet a szakácsokat, pincéreket, a fotóst és a videóst, és természetesen a zenekart.

Így teszem lehetővé, hogy a lagzi teljes ideje alatt felszabadultan, jól érezze magát az ifjú pár és az egész násznép. Fáradságos, vidám munkámmal érem el, hogy mind az ifjú párnak, mind a násznépnek feledhetetlen kellemes élmény maradjon ez a jeles nap.

Én nem dicsérem a honlapom. Dicsérje meg magát!
Mert belevágtam 12 informatikus elejét, hátulját.
Keresse meg benne ki-ki fülét, farkát!

Az oldalamon lehetősége van fotókat és videókat nézegetni azokról a lakodalmakról, ahol vőfélykedtem! A fórumom hozzászólásaiból megtudhatja azt is, milyen véleményt formáltak rólam az ifjú párok. Ezek a képek, ezek az arcok, ezek a színek, ezek a hangok és nem utolsó sorban ezek az elismerő szavak beszéljenek itt és most helyettem

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Gergely Sándor Vőfély Sanyi
 

Vőfély Sanyi - Búcsúztató



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Vers magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: hétfő, 2014. január 6. Nézettség: 403

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal