Csézy

42 videó
Csézy Észak-Kelet Magyarországon Mezőkövesd városában született 1979. október 9-én. Gyermekkorában már lehetett sejteni, hogy a zene jelentős befolyással lesz életére, hiszen Csézy előbb tanult meg énekelni, mint beszélni. Szülei, különösképpen zenetanár édesanyja nagyon fontosnak tartottak a magas fokú zenei képzettséget.

Csézy mindössze 10 éves volt amikor meghivást kapott egy helyi zenekarba mellyel évekig fellépett esküvőkön, partikon, rendezvényeken.Ezzel párhuzamosan zeneiskolába járt ahol zongorázni és énekelni tanult.

14 évesen felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium magánének szakára. Konzervatóriumi évek alatt iskolatársaival turnézott Spanyolországban, ahol polifon (többszólamú) és folklór (helyi baszk) dalokkal kápráztatták el a közönséget és nyertek világversenyt mindkét kategóriában.
2001 nyarán a fiatal művész meghivást kapott az USA-ba egy amerikai-magyar szervezettől. Ugyanabban az évben Kanadából is érkezett felkérés, hogy Magyar Házakban fellépjen és énekeljen.

A fiatal énekesnő 2006-ban szerzett énekművész diplomát a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karán.
És ha már a népdaloknál tartunk meg kell említenünk, hogy Csézy egy nagyon hires népművész családból származik a matyó, Kisjankó dinasztiából. Már kiskorában nagyszülei megtanitották vele a népműveszet szeretetét, így egy-egy népművészti tárgy elkészitése sem okoz számára gondot - leginkább bőrből készült tárgyakat szeret késziteni. Ennek kapcsán meghívást kapott Japánból a híres Európa Kiállitásra 2001-ben melyen Magyarországot és a Matyó népművészetet képviselte.

2008-ban Csézy megnyerte a Magyar Televízió által megrendezett Euroviziós Dalverseny magyarországi döntőjét, igy Belgrádban képvislete hazánkat Szívverés (Candlelight-angol verzio) cimű dalával. A dal zeneszerzője Rakonczai Viktor, szövegiró Mozsik Imre. Említésre méltó, hogy Rakonczai Viktor másodszor állhatott az Euroviziós Dalverseny színpadán, hiszen 1997-ben a VIP együttes tagjaként már szerepelhetett. Boldogan lépett színpadra ez alkalommal Csézy zongorakíserőjeként.

www.csezy.hu

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Pintér Lászlóné Erzsi
 

csézy általad vagyok



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Nóták magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: vasárnap, 2011. július 24. Nézettség: 754

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal