Pere János nótaénekes

74 videó
Pere János (Pécs, 1940. április 17.) Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel és Életműdíjjal kitüntetett dalénekes-előadóművész, Pedagógus szolgálati emlékéremmel kitüntetett magánénektanár.
A Zeneművészeti Főiskola magánénektanári tanszaka elvégzése után a Magyar Rádió Énekkarába került. Itt találkozott össze Grabócz Miklóssal, aki magyar nóták éneklésére kérte fel. Számtalan rádiófelvétel és hanglemez elkészülte után felfedezte, hogy a "szalonzene" a magyar zenei élet palettáján "hiánycikk".

Indítványára, a Magyar Hanglemezgyár – bár hosszas ellenállás után – 1990-ben elkészítette a Herkulesfürdői emlék című önálló nagylemezét, amely kizárólag szalonzenei kísérettel előadott dalokat tartalmaz. CD-n 2009-ben jelent meg.

A dalok kíséretére Esze Jenő zongoraművész vezetésével megalakították a Fantázia Szalonzenekart.

A hanglemez műsorát Pere János úgy állította össze, hogy bebizonyosodjon: a "magyar nóta" stílusa, érzésvilága más országokban is létezik.

 
DSIDA JENŐ : A CSEMETEFA ÉNEKE
Erdő, erdő, erdő, Látod babám azt a tea rózsát - Pere János.flv
Három bokor ribizli - Gyulai Erzsi - Pere János
Ilona Tokody János Berkes operetta
Lila akácok - Pere János. /Hungarian cinema song/
Maros menti fenyves erdő aljában
Nem fogok megöregedni
PERE JÁNOS - AKÁCOS ÚT
PERE JÁNOS - A Napsugárnál nincs szebb talán (O,sole mio)
PERE JÁNOS - Csöndes már az ereszalja
PERE JÁNOS - Emlékek Álmok
PERE JÁNOS - GYULAI ERZSI : Lavotta szerelme
PERE JÁNOS - Kigyúlt egy csillag
PERE JÁNOS - NAGY IBOLYA - Csak addig éljünk
PERE JÁNOS - Szívem, ne félj... (Monti: Csárdás) - szöveges változat
PERE JÁNOS - TURAI KISS MÁRIA : Kicsiny kis életünk - ARANYESKÜVŐ
PERE JÁNOS: 1.Kigyúlt egy csillag a Balatonon 2. Símulj a szívemhez
PERE JÁNOS : A Duna hullámain (Donauwellen) - dalkeringő (eredeti stílusban, magyar szöveggel)
PERE JÁNOS : A napsugárnál még szebb talán (O, sole mio)
PERE JÁNOS : Anyám, édesanyám dallal köszönöm
PERE JÁNOS : Anyám, édesanyám dallal köszönöm (A művész édesanyja is látható a közönség soraiban)
PERE JÁNOS: Egy dal csak az élet (Du schwarzer Zigeuner) (Cikánka) (Zigeunerin tanze!)
PERE JÁNOS : Egy régimódi valcer
PERE JÁNOS : Én ezzel a kis dallal üzenem . . .
PERE JÁNOS: Erdő szélen nagy a zsivaj, lárma
PERE JÁNOS : Falevél, falevél
PERE JÁNOS : Falevél, falevél neked elmondom én
PERE JÁNOS : Fehér orchideák, én szerelmes álmom
PERE JÁNOS: Gyertyafény-keringő (Farewell Waltz)
PERE JÁNOS : Herkulesfürdői emlék
PERE JÁNOS : Kislány, hallod a muzsikát ?
PERE JÁNOS : Lavotta első szerelme - (Álmodj, álmodj szív tovább)
PERE JÁNOS : Lila akácok
PERE JÁNOS : Megbocsásson asszonyom - tangó
PERE JÁNOS : Néha úgy felsír a szívem - Buday Dénes sanzonja
PERE JÁNOS : Népdalcsokor
PERE JÁNOS : Nyílnak már Budán az orgonavirágok
PERE JÁNOS : Odalenn Délen ( South of the Border)
PERE JÁNOS : Régi magyar filmek dalai
PERE JÁNOS : Rózsafa virít az ablakom alatt
PERE JÁNOS : Schubert: Szerenád (Ständchen) - Susogó szellő viszi a nótám
PERE JÁNOS : Szégyellem a vallomásom
PERE JÁNOS : Szeretem a nyiló orgonát (Wenn der weisse Flieder wieder blüht)
PERE JÁNOS: Szól a balalajka ( At the Balalaika)
PERE JÁNOS : Van nekem az égen egy kis csillagom
PERE JÁNOS A Duna hullámain (Donauwellen) - dalkeringő (1920 körüli magyar szöveggel)
PERE JÁNOS Fehér orhideák
PERE JÁNOS Herkulesfürdői (tényleg csak ) Emlék
PERE JÁNOS Susogó szellő viszi a nótám (Szerenád)
PERE JÁNOS Vasárnap a hegyen
PERE JÁNOS az Önök kérték műsor vendége
Pere János - Az első ibolyát ! -The First of Violets!-
Pere János - Egy régi dal mesél
Pere János - Én ezzel a kis dallal üzenem
Pere János - Falevél, falevél
Pere János - Gyulai Erzsi : Kis lak áll a nagy Duna mentében
Pere János - Herkules fürdői emlék
Pere János - Megkésett virágok (HD)
Pere János - Őszi álom
Pere János - S.Nagy Zsuzsi - Három a kislány - Ó, drága szép muzsika
Pere János - Szégyellem a vallomásom
Pere János - fehér orchideák
Pere János: Dankó Pista - Eltörött a hegedűm
Pere János: Egy dal csak az élet Du schwarzer Zigeuner
Pere János: Én lassan öregszem
Pere János: Herkulesfürdői emlék
Pere János: Kis csolnakom Donauwellen
Pere János: Lila akácok
Pere János: Liliomszál
Pere János: Régi magyar filmek dalai
Pere János: Szeretem a nyíló orgonát
Pere János: Szeretem a nyíló orgonát
Pere János: Valahol egy kis faluban
Pere János ha jő az alkony
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Pere János - Az első ibolyát ! -The First of Violets!-



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Nóták magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: hétfő, 2015. március 30. Nézettség: 326

   


Videó megjegyzések

hétfő, 2015. március 30. 20:10
Erzsike ! Köszönöm a szép dalt .
1 megjegyzés | 1 / 1 oldal