Simmer Sándor

15 videó - 2010
Simmer Sándor (született Csongrádon 1955. december 6-án). Az általános iskolát és a szakmunkásképzőt Csongrádon végezte.

Ezt követően lakatosként dolgozott. 1992-ben autóbalesetben 26 törést szenvedett! Ezért szakmáját folytatni nem tudta. Az orvosok azt állapították meg hogy élete végéig tolószékehez lesz "kötve". Ennek ellenére rendkívüli akaraterejének és világszemléletének köszönhetően megszabadult a tolókocsi "rabságától". Felépülése csak részleges volt, ezért leszázalékolták.

1993. tavaszán 67%-os rokkantnyugdijasként faragta meg első "köztéri" szobrát Pécsre, egy magánpanzió elé. A szobor egy szőlősgazdát ábrázol.

Eleinte csak magának faragott, illetve alaklomszerűen értékesítette ezeket. Késöbb egyre több köztéri szobrot rendeltek nála az ország szinte minden részébe.

- 1996-ban egy 4,6m-es millecentenáriumi szobrot készített
Dunaszentbenedekre,

- 1997-ben faragta a felgyői templom elé Szent István egész alakos szobrát,

- 1998-ban ugyancsak Szent István szobrot készített Visegrádra.

Természetesen magánemerek is rendeltek, illetve vásároltak nála szobrokat, egy visegrádi magánszemély 22db Simmer szoborral rendelkezik.

A bokrosi templom főoltárának szobrát az oltár szentelésére készítette el.
Csongrádra az 56-os kopjafát faragta, a magyarbánhegyesi templomnak 3db szobrot készített.

Rendszeres résztvevője a különböző fesztiváloknak, többek között a "művészetek völgyében", a csongrádi borfesztiválon. Folyamatosan szerepel a Szeptember Feszt budapesti rendezvényén, a visegrádi Palotajátékokon, az egri Végvári Napok rendezvénysorozatán, a gyulai Végvári Estéken, ahol helyszini faragással csábítja oda a nézősereget, miközben rendkívül színesen el is magyarázza a tudománya lényegét.

Kiállítálokon is sikerresen szerepelt, Szegváron és Hatvanban és Csongrádon, volt iskoláljában, a Gróf Széchenyi Általános Iskolában, és a Galériában, Esztergomban a Dobó Galériában.

2005-ben készült el a Magyarok Asztala óriás Gasztrokódex borítója, melynek méretei 160x103cm nyitott állapotban. Ez lett a világ leg nagyobb szakácskönyve! A borítóján szerepel a magyarok bejövetelétől napjainkig a magyar gasztronómiai szokások ábrázolása.

A szentesi laktanyába a magyarországi megszünt alakulatok emlékparkját faragta és a Béri Balog Ádám emléktáblát és domborművet.

Tanyáján rendszeresen fogad gyermekcsoportokat, cserkészeket, ahol lehetőséget biztosít az íjjászat és egyébb más korabeli harcieszköz megismerésére, számháború és egyébbrégi gyermekjátékok felelevenítésére.

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

2013. Sanyibácsi Kaláka földház második rész. Már lehet benne aludni. Szupervályog ház.



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Hírek magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: csütörtök, 2014. szeptember 4. Nézettség: 4,290

   


Videó megjegyzések

csütörtök, 2014. szeptember 4. 06:59
Nyáron jó hűvös és télen jó meleg :)
1 megjegyzés | 1 / 1 oldal