Lindsay Lohan

40 videó
Lindsay Lohan (New York, 1986. július 2.) amerikai színész- és énekesnő.

New Yorkban született, Dina és Michael Lohan első gyermekeként. Hároméves korában már modellkedett. Ő volt az első vörös hajú gyerek a híres Ford Modell ügynökségnél. 1997. január 5-én tudta meg, hogy szerepelni fog az Apád-anyád idejöjjön! című film 1998-as feldolgozásában. Hamarosan megkapta a legjobb női főszereplésért járó fiatal művész díjat. 1999-ben Lindsay újabb filmet forgatott, a Hát nem baba? című filmben Tyra Banksszel. 2000-ben Lindsay elnyerte Rose szerepét a Bette televíziós helyzetkomédiájában, de a szerepet később mégsem vállalta el, mert Los Angelesbe kellett volna költöznie.

2001 júniusában befejezte Lexi Gold szerepének forgatását a Nyomozólányok című műsorban, amely a Disney Channel 2002 januárjára kiadott filmje – 2002 júniusában újraszerkesztették filmes változatra. 2002 szeptemberében ifjabb Emilio Estefan segítségével elkészítette első zenei albumát. Első lemeze „enyhén rockos pop” stílusban készült. 2003-ban Lindsay elfogadott a Disneytől egy főszerepre szóló felkérést az Egy hisztérika feljegyzéseiben. A filmet Kanadában, Torontóban és Ontarióban, illetve New York Cityben forgatták, és 2004 elejére készült el. 2003-ban, maga mögött hagyva a „The Mouse”-t, Lindsay átment a Paramount Studióhoz, hogy újra együtt dolgozzon a Nem férek a bőrödbe rendezőjével, Mark S. Watersszal a Bajos csajokban. 2006-ban elkészült második lemeze, a Little More Personal is.

 
An Argument Between Lindsay Lohan and Her Assistant | Lindsay | Oprah Winfrey Network
Best Moments of Lindsay Lohan
Confessions of a Broken Heart (Daughter to Father) - Lindsay Lohan
Elke - Jij bent zo anders
Ew with Jimmy Fallon and Lindsay Lohan (Late Night with Jimmy Fallon)
Kate Upton vs. Lindsay Lohan -- The Ultimate Boob Bounce Off
LINDSAY - IK LIG NOG STEEDS VAN JOU TE DROMEN VICMIX VERSION
LINDSAY LOHAN - A RICHARD PHILLIPS FILM
La Verdadera Historia de Lindsay Lohan
Lady Gaga: Lindsay Lohan, Vulgaridades, Marihuana
Lindsay - Dag En Nacht
Lindsay - Van 's morgens vroeg tot 's avonds laat
Lindsay Lohan
Lindsay Lohan, age 12, interview on Tonight Show with Jay Leno 1998
Lindsay Lohan - Boobs Bouncing Wearing No Bra
Lindsay Lohan - Drama Queen (That Girl) - HD 720p + Lyrics
Lindsay Lohan - Edge Of Seventeen (Lyrics Video)
Lindsay Lohan - If It's Alright - Universal Record [UMG] 2013 (MUSIC VIDEO)
Lindsay Lohan - Over
Lindsay Lohan - Over (Official Music Video) HD
Lindsay Lohan - Rumors [OFFICIAL VIDEO]
Lindsay Lohan - Too Young To Die (Demo) ft. Britney Spears
Lindsay Lohan - Too Young To Die (Official) ft. Britney Spears
Lindsay Lohan - Ultimate
Lindsay Lohan Bio Part 1
Lindsay Lohan Lets Oprah's Calls go to Voicemail
Lindsay Lohan Rumors (Official Music Video)
Lindsay Lohan Sentenced to Jail
Lindsay Lohan Speak 2004 Full album
Lindsay Lohan Speed The Plow Interview Good Morning Britain 2014
Lindsay Lohan Super Bowl Commercial 2015 Sorta Mom by Esurance.
Lindsay Lohan Talks About Her Time In Jail - The Jonathan Ross Show
Lindsay Lohan al David Letterman 9-04-2013 (sub ita)
Lindsay Lohan interview - The Parent Trap part1
Project Runway Part 1 Lindsay Lohan
Suggestion Box: Lindsay Lohan Takes the ALS Ice Bucket Challenge
The View: Lindsay Lohan - Saturday Night Live
Water War with Lindsay Lohan
lindsay lohan - ultimate you (freaky friday )
lindsay lohan parte d su historia 1
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

An Argument Between Lindsay Lohan and Her Assistant | Lindsay | Oprah Winfrey Network



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Music (Zene) nemzetközi kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: hétfő, 2015. május 4. Nézettség: 331

   

Tetszik 1 és még 1 tag kedveli

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal