Kalotaszeg tájegység Romániában, részben Erdélyben a valamikori Magyar Királyság területén, Kolozsvártól nyugatra. Nyugat-Románia kevés tömbmagyar területeinek egyike, régi erdélyi magyar népi hagyományok őrzője.
Nevét a honfoglaló magyarok itt letelepedett Kalota nemzetségéről kapta. Kalota néven valamikor sokkal nagyobb területet neveztek, Kelemen Lajos Kalotaszeg történelmi és műemlékei című tanulmánya szerint a középkorban a Berettyótól a Sebes-Körösig terjedő vidéket. A mai tájegység Kolozsvártól nyugatra fekszik, de tőle északra és keletre is vannak falvak, amelyek néphagyományaik alapján rokonságot mutatnak Kalotaszeggel. A hajdani Kalota-vidékre utaló helynév volt még a 16. században is Nagyvárad mellett Kis-Kalota és a Sebes-Körös bihari völgyében Közép-Kalota.
21 videó - Ördöngösfüzes (románul Fizeşu Gherlii) község Romániában, Kolozs megyében. Szamosújvártól 6 kilométerre fekszik. A szabad rendű (katonáskodó, kisnemes, mezővárosi
122 videó - A gyimesi csángók mintegy 30 táncból álló tánckészletében három táncréteg különböztethető meg, mint általában a déli- és keleti-Kárpátok falvaiban. Hagyományos
25 videó - A moldvai csángók két nagy csoportjának tánckultúrájából az ún. székelyes, déli csángókét ismerjük jobban, az északiakét alig. Táncaik és hangszeres zenéjük a
Megjegyzés írása