Lola

34 videó - 2011
Korsós Judit, azaz Lola (Hatvan, 1988. augusztus 14.) magyar énekesnő.Lola hétéves korától (1995) énekel, mivel annak gyakorlását, tanulását már az általános iskolában kezdte meg. Zongorázni tanult és öt évig szolfézsra járt. Az általános iskolában szavalóversenyeken is részt vett és egy színjátszó körnek tagja is volt. 1996-ban Lengyelországban lépett fel először közönség előtt egy nemzetközi gyermekfesztiválon. Saját kategóriájában a 2. helyezést érte el, és ezzel megtette énekesnői útjának legelső lépését. Ezután Lengyelországban még több alkalommal is fellépett, különböző fesztiválokon ért el dobogós helyezéseket és számos különdíjat tudhatott magáénak. A Magyar Rádió által több külföldi zenei versenyre is kijutott (például Montenegró, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia).

1998-ban az Atlétikai Európa Bajnokságon a Népstadionban 50 000 ember előtt ő énekelte a Himnuszt. 2000-ben egy időre abba kellett hagynia az éneklést, mert súlyos hangszalaggyulladást kapott, de felépülése után újult erővel folytatta zenei tanulmányait. Ezután már regionális énekversenyeken is részt vett (egy alkalommal dzsessz kategóriában 1. helyezést ért el).

Jelenleg a Magneoton kiadó előszerződtetett művésze.
Az MTV által szervezett 2008-as Eurovíziós Dalverseny magyarországi elődöntőjén is részt vett, a Legszebb nap című dalával, ahol tizenkilenc ponttal, a hatodik helyen végzett. Magyarországot végül Csézy képviselte.

2009-ben Lola megnyerte harmadik Viva Comet gömbjét, ezúttal is a Legjobb énekesnő kategóriában. Lola "Mozdulj már" című száma bekerült a híres Sims(TM) játéksorozat egyik részébe, Simlish nyelven. Lola jó kapcsolatot épített ki a játék kiadóival (EA), számos új kiegészítő bemutatóján megjelent.

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Lola - Benned élek HD (hivatalos videóklip)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: szombat, 2015. január 31. Nézettség: 227

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal