Cserpes Laura

61 videó
Cserpes Laura 1988. július 10.-én született Debrecenben, édesapja Cserpes István egy tejipari cég vezetője. 4 testvére van, három húha és egy öccse. A színészet világába teljesen véletlenül csöppent bele. Az utolsó pillanatokban jelentkezett a ,,Véletlenül szándékos'' című film válogatására, ennek ellenére a készítők neki adták a főszerepet. Ez volt Laura legelső komolyabb színészi alakítása, a főcímdalt is ő énekelhette el, így mint énekesnő is bizonyíthatott. A legtöbben viszont kedvesén Fekete Dávidon keresztül ismerték meg, aki a Megasztár 4. szériájának 2 helyezettje lett. Párja bíztatására ő is szerencsét próbált a tehetségkutatóban, de az élő show-ig nem jutott el. 2009-ben szerepelt Fekete Dávid második klipjében, ahol a fiú mennyasszonyát játszotta el. Egy évvel később mindez valósággá is vált. 2010 tavaszán Dávid a Mr. & Mrs. című műsor felvételén kérte meg Laura kezét, aki természetesen igent mondott. Nyáron a nyilvánosság előtt teljes titokban össze is házasodtak. Ebben az évben készült el Dávid és Laura első közös dala, az ,,Egy nap'' is. 2011-ben Laura szerpet kapott Magyarország egyik legnézettebb szappanoperájában a Barátok Köztben, ahol egy Gerda nevű némettanárt alakított. A Viva TV-nek köszönhetően Dáviddal New York-ban forgatták le második közös klipjüket, a ,,Számíthatsz ránk''-ot. A korábbi pletykák után ez év végén hivatalosan is bejelentették, hogy elválnak, de a fiatal párnak sikerült megmentenie a házasságukat, így az egészből semmi nem lett. Laura a Megasztár 6. szériájában is szerencsét próbált, és bejutott a legjobb 24 versenyző közé, de a párbaj során ismét kiesett. A kudarcok ellenére nem adta fel énekesi karrierét; stúdióba vonult és nekilátott első saját száma elkészítésének, melyhez videóklipet is forgatott. Időközben kapcsolata Dáviddal ismét megromlott és a fiatal házaspár végül mégiscsak a válás mellett döntött. 2012 októberében bemutatta első saját dalát a ,,Let the sunshine in''-t.

Forrás: http://starity.hu/sztarok/cserpes-laura/eletrajz/#ixzz2Kn9Cpmo2

 
A Dal 2013 Cserpes Laura
A Dal 2013 döntő: Cserpes Laura - Élj pont úgy - MTVA
Children feat Cserpes Laura Viva comet 2014 Nem menekülök el
Cipősdoboz Akció - Cserpes Laura
Cserpes Laura
Cserpes Laura - 2014-04-27 - Magyarország, szeretlek!
Cserpes Laura - 2014-08-05 - Balatoni nyár / Ments meg ha fáj /
Cserpes Laura - 2014-10-10 - FEM3 / FEM3 Café /
Cserpes Laura - 2014-12-18 - Sportcsillagok Gálaestje / Őrizd még! /
Cserpes Laura - All I Want For Christmas Is You (Árkád Győr, Adventi koncert 2014.12.19.)
Cserpes Laura - At Last
Cserpes Laura - Bábjáték (Official music video) Radio Edit
Cserpes Laura - Bunhodes (Véletlenül szándékos filmzene)
Cserpes Laura - Élj pont Úgy KARMATRONIC Preview Radio Remix
Cserpes Laura - Élj pont úgy!
Cserpes Laura - Élj pont úgy! ( Dj.IsI Remix )
Cserpes Laura - Élj pont úgy! (dalszöveggel)
Cserpes Laura - Élj pont úgy! - Official - Mistral Music
Cserpes Laura - Élj pont úgy (szöveggel)
Cserpes Laura - Fly - Mistral Music
Cserpes Laura - Happy Christmas ( John Lennon )
Cserpes Laura - I'll Be There
Cserpes Laura - Kell ott fenn egy ország (Család-barát 2013-09-22)
Cserpes Laura - Lépnünk kell!
Cserpes Laura - Let the sun shine
Cserpes Laura - Let the sunshine (Kívánságkosár 2012-12-18)
Cserpes Laura - Let the sunshine (SzerencseSzombat 2013-01-05)
Cserpes Laura- Let the sunshine in
Cserpes Laura - Menj, csak menj (Kívánságkosár, 2013-12-06)
Cserpes Laura - Ments meg, ha fáj (Család-barát, 2014-10-07)
Cserpes Laura - Ments meg ha fáj! Official Video Mistral Music
Cserpes Laura - Most kezdődik el (SzerencseSzombat 2012-12-01)
Cserpes Laura - Nekem ez a boldogság (Kívánságkosár, 2013-12-06)
Cserpes Laura - S.O.S. Love - Official HD VIDEO - Mistral Music
Cserpes Laura - SOS love
Cserpes Laura - Úgy Szállj (A Dal 2014 - Eurovision Hungary)
Cserpes Laura - Úgysincs más (Szerencseszombat 2014.09.13.)
Cserpes Laura - Úgysincs más - Official Video - Mistral Music
Cserpes Laura-Úgysincs más //Dalszöveggel//
Cserpes Laura - Úgy szállj!
Cserpes Laura - Úgy szállj! (Kívánságkosár, 2013-12-06)
Cserpes Laura - Úgy szállj! - Mistral Music
Cserpes Laura - Úgy szállj (Árkád Győr, Adventi koncert 2014.12.19.)
Cserpes Laura /Fly/ -2014-02-14 - Westend Valentin nap / Music channel /
Cserpes Laura: Fly (Úgy szálj) - A Dal 2014 első elődöntő
Cserpes Laura: Ments meg, ha fáj
Cserpes Laura: Most értettem meg igazán a saját dalomat
Cserpes Laura: Nagy Ő- 2015.08.19. - tv2.hu/mokka
Cserpes Laura Másik én (Official Video)
Cserpes Laura a Megasztár válogatásán - tv2.hu/megasztar
Cserpes Laura most kezdődik el
Cserpes Laura vs. Szakos Andrea - When you believe (Whitney Houston & Mariah Carey)
Fekete Dávid és Cserpes Laura - Boldog karácsonyt (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
Fekete Dávid és Cserpes Laura: Számíthatsz ránk - OFFICIAL MUSIC VIDEO
Fekete Dávid és Cserpes Laura Esküvője - TV2 - Aktív
II. Kapuvári Országos Mazsorett Fesztivál - Cserpes Laura koncertje
Laura - Nagy Ő
MosaicOnline - Cserpes Laura: Figyeljünk egymásra!
[HD] Cserpes Laura - Budapest, Ezer Lámpás Éjszakája (2013-05-25)
[HD] Cserpes Laura - Élj pont úgy (Kívánságkosár, 2013-02-13)
fekete Dávid és Cserpes Laura a Mr és Mrs-ben 1. rész
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Fekete Dávid és Cserpes Laura: Számíthatsz ránk - OFFICIAL MUSIC VIDEO



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: vasárnap, 2014. december 28. Nézettség: 409

   


Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal